November 28,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A halottaknak már minden mindegy 

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,632,529 forint, még hiányzik 1,367,471 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem jó idők azok, amikor a halálról túl gyakran esik szó, hiszen a halál, bár része az életnek, nem kellemes része, fájdalom és gyász kapcsolódik hozzá. Az élet élni akar, a halál pedig se nem jó, se nem szép, mint ahogy mondani szokás, szép temetés sincs. Mostanában azonban naponta halljuk a beszámolókat, hányan haltak meg már megint a járványban, mellettük persze sokan mások is búcsút vesznek az árnyékvilágtól. Többségünk azt szeretné, hogy lehetőleg álmában érje a halál, ez az illető számára, aki eltávozik, a lehető legkellemesebb, mert gyakorlatilag észre sem veszi, hogy jobb létre szenderült, a környezete számára viszont nem feltétlenül előnyös. Nem készülhetnek fel az elvesztésére, így azt feldolgozni is sokkal nehezebb. 

Aki ebben a járványos időben bármilyen bajjal kórházba kerül, gyakorlatilag elveszíti evilági kapcsolatait, főleg, ha még mobiltelefonja sincs vagy van, de állapota miatt már nem tudja kezelni. Így járt az a család is, ahol az édesanyát kórházba vitték, majd bent léte 12 napja alatt semmit nem sikerült róla megtudniuk: hol van, milyen kezelést kap, és így tovább, egyetlen egyszer mondtak olyat, hogy nagyon rossz állapotban van, utána már csak arról értesítették őket, hogy meghalt. Amikor bementek, aláírták, hogy nem kérnek boncolást, majd közölték velük, hogy azonosítás sem szükséges, ők mindent elintéznek. 

Ezt követően a család azt tette, amit ilyen esetben minden család tesz. Felkerestek egy temetkezési vállalkozót, megrendelték a temetést, értesítették a rokonságot, majd várták az időpontot. A temetés napján felhívta őket a vállalkozó, hogy a másfél órával későbbre időzített szertartást el kell halasztani, ugyanis tévedés történt, véletlenül a kórház patológiáján összecserélték a cédulákat, az ő édesanyjukat adták ki egy másik holttest helyett, akit napokkal korábban már el is búcsúztatott a saját családja. Ezt követően kiszedték a sírból, meggyőződtek róla, hogy valóban tévedés történt, innentől kezdve következik a korrekció, minden és mindenki a helyére kerül. 

Kérdés azonban, könnyedén helyre lehet-e hozni egy ilyen esetet? Ez nem olyasmi, mint hogyha valaki rálép az ember lábára véletlenül, majd elnézést kér. Hogyan dolgozzák ezt fel az érintettek? Az egyik család, akik majdnem eltemették először a szerettüket, és a másik, akiknek viszont kétszer is meg kellett tenniük ugyanezt? Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy most nagyon nehéz az egészségügyiek élete és sok a halott, ezért ennyire feszült helyzetben előfordulhat ilyesmi, végül is, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A beteg ember nem egy elromlott készülék, amit beadunk a szervizbe és majd szólnak, ha kész, és amennyiben esetleg javíthatatlan, azt is közlik. Mellesleg még egy szerviztől is jogosan várja el az ember, hogy ha nincs mód a javítására, akkor a saját rossz herkentyűjét adják vissza, ne pedig valaki másét. 

Hogy ki követte el a hibát, egyértelmű, a temetkezési vállalkozók felveszik az adatokat, aztán elküldenek egy kocsit az adott kórházba, ahol kapnak egy holttestet és viszik abba temetőbe, ahol lesz a temetés. Nem hinném, hogy nekik bármiféle tüzetes vizsgálatot kellene végezniük az elhunyton, hogy valóban az-e, akinek a papírok szerint lennie kell. A szállító azt viszi, akit kap. Csoda, hogy egyáltalán észrevették a tévedést, az ember tovább is gondolja, vajon mennyire gyakori az ilyen eset? Ritkán történik meg vagy ritkán veszik észre? A legtöbb ember nem nézegeti az elhunyt hozzátartozóját, elhiszi, hogy ő van a koporsóban vagy őt hamvasztották el, miért is ne lenne így? Valószínű, hogy az eset hatására nagyon sok ember felteszi magának a kérdést, vajon ő a saját szerettét temette el vagy valaki mást? És ha egy idegent, akkor az ő hozzátartozójának a maradványai hol lehetnek? A megfelelő sírt ápolja?

Nem hinném, hogy meg kellene bolygatni több sírt csak azért, hogy tüzetesen megvizsgáljuk, valóban azt temettük-e el, akit gondoltunk, de azért arra kellene garancia, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. A kórházak végezzék a munkájukat felelősségteljesebben, még a patológián is, hogy járvány ide vagy oda, biztosak lehessünk benne, ott elevenek és holtak egyaránt jó kezekben vannak. Mert az igaz, hogy a halottaknak már minden mindegy, az élőknek azonban nem. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!