Február 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Mese a határtalan, soha el nem fogyó, soha véget nem érő birkatürelemről

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,653,101 forint, még hiányzik 1,346,899 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lázár János, frissen sült vidéki földesúr és lássuk be, valahol arisztokrata is. Vagy gyárilag vagy önjelölt, ez esetben totál mindegy. Meg egyébként is totál mindegy. Ha lehet hinni Lázár egy régebbi nyilatkozatának, akkor a szülei paraszti családból származnak, tehát lényegében most azt láthatjuk, hogy miután megmártózott a nagypolitikában, a tékozló fiú visszatér a gyökereihez. Pontosabban valószínű, hogy most ezt kell látnunk. Gumicsizmában jár, Ladát vezet, rajta a szeme lovon, paraszton. Teszi a dolgát.

Momentán az a dolga, hogy megszervezze a vidéki létet, főként a mezőgazdasági termelést és az élelmiszer feldolgozást. Miközben ez elemi érdeke lenne az országnak – nem mostantól, hanem hosszú évtizedek óta -, és nem is hinném, hogy bárki máshogyan gondolná, azért nekem vannak fenntartásaim. Lázárral, a kormánnyal és a hazafiúi buzgalommal szemben valahogy kevés bennem a bizodalom.

Az alapvetés hibátlan: fejleszteni a mezőgazdaságot, hozzá fejleszteni a feldolgozópart, hogy a magyar boltokba is, a külföldi piacokra is feldolgozott termék kerüljön, ne alapanyag. Ez evidens minden országban. Ámde. Ki fogja ezt megtervezni, ki fogja levezényelni? Hol vannak az erre alkalmas szakemberek? Ki egyeztet kivel? Mi a garancia arra, hogy nem néhány kivételezett – gondolhatok a Mészárosokra vagy Csányira, és még néhány szóba jöhető személyre – fogja rátenni a kezét a mezőgazdaság maradékára? Mégpedig úgy, hogy ezt (is) mi, közösen fogjuk finanszírozni, de a haszna nem a Kiss és a Nagy családnál fog lecsapódni, hanem valahol egészen máshol?

Aztán a kereskedelem magyarosítását hogyan kell elképzelni? Mert normális ésszel én úgy képzelném, hogy piaci verseny jön létre, az egyre jobb anyagi helyzetben élő magyar vásárlók úgy döntenek, hogy inkább a magyar földön termelt, magyar feldolgozóban előállított terméket veszik meg, mert az jobb, mint amit a multi üzleteiben vásárolhat? A multi pedig – a piac törvényei értelmében – visszaszorul. Ez elvben – és a mesékben – remekül működik. A mai magyar valóságot azonban úgy tudom elképzelni, hogy a hülye adófizetők (ezek vagyunk mi, mindannyian) megfinanszírozzák azt, hogy néhány kiválasztott bekebelezze a termőföldeket, a feldolgozóipart és a kereskedelmet. Ezzel párhuzamosan hatalmi eszközökkel elkezdik kiszorítani a multikat, hogy ugyanaz a néhány kiválasztott, aki letarolta a mezőgazdaságot, a kereskedelmet is letarolhassa.

A történet végén én nem jól szituált magyar melóst látok, aki saját akaratából és jól felfogott érdekében, önként választ a lehetőségek között. Választ, mert van miből, és mert meg tudja fizetni. Én néhány elképesztően gazdag alakot látok, nagyon sok, egyik napról a másikra vegetáló adófizetőt, és lepusztult, igénytelen, ócska boltokat, ahol lepusztult, igénytelen eladók duzzognak, amiért dolgozniuk kell. Mindezt félig rohadt kelkáposzták, ócska löncshúskonzervek és az erjedő gyümölcs körül keringő muslincák társaságában. És a kedves vevő nem jókedvében választja azt a bevásárlóhelyet, hanem azért, mert nincsen másik. Mert a multit sikerült elüldözni – aki ugye az élelmiszeripar szemetét hordta ide az aktuális hazugság szerint -, a mezőgazdaságot és a feldolgozóipart sikerült lerabolni, a magyar vállalkozók (úgy értem, az igazi vállalkozók, nem a mészároslőrincek) labdába sem rúghatnak, mert kell a nyereség a feneketlen zsebekbe, a kéményen csodálkozó kisemberből pedig pontosan annyi kell, amennyi eddig is kellett: az adóforintjai és a munkaereje. Meg a határtalan, soha el nem fogyó, soha véget nem érő birkatürelme.

Ne legyen így. Legyen úgy, hogy tényleg elindul valami ebben az országban, a magyar paraszt gazdálkodik, a magyar vállalkozók és családi gazdaságok tömegei termelik meg, állítják elő a minőségi élelmiszert, a magyar vásárló képes és hajlandó megfizetni a termékeket, és virágba borul az egész ország. Nem 10-15 család (mindig ugyanazok és mindig ugyanoda visszavezethető ugyanazok), hanem tíz millió ember legyen haszonélvezője – termelőként vagy elégedett vásárlóként – a prosperáló hazai mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak.

Annyira sajnálom, hogy már nagyon régen kinőttem abból a korból, amikor még hinni tudtam a mesékben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!