Május 6,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gáspár vitéz útkeresései

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 281,813 forint, még hiányzik 2,718,187 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Súlyos teher királyfinak lenni, különösen, ha a királynak csak egyetlen megfelelő ivarú leszármazottja van, hiszen neki kell megvalósítania az apai álmokat. Szegény Gáspárnak a gyerekkora se lehetett könnyű, mindenek előtt aranylábú focistává kellett volna válnia. Ha volt kedve hozzá, ha nem. Már ott is aktivizálta magát a felmenő, nem halogatta sokáig az ivadék karrierépítését, szédítő sebességgel lett belőle NB II-es, majd NB I-es futballista, de nem sok időt töltött a pályán, sérülésre hivatkozott, visszavonult, majd meg se állt Afrikáig, ahol gyerekeket tanított futballozni. Ott eközben találkozott Istennel, hogy miért pont ott és miért pont akkor, erről nem osztott meg részleteket, de miután egyes korabeli, Lázár János által azonban cáfolt hírek szerint az aggódó atya érte küldte a TEK-es különítményt és hazahozatta hazatért Ugandából, eluralkodott rajta a hit, egyházat alapított, kézrátétellel gyógyított, meg talán másfajta csodákat is tett, amelyekért egyszer majd feltehetően szentté is avatják, de néhány évi vallási buzgalom után egyszer csak elszegődött katonának. Arról, hogy milyen sorsra jutott az odahagyott Felház, semmit nem tudunk, persze nem is érdekel bennünket.

Ha azt hittük volna, hogy a mundér felöltése egy nyugalmas korszak kezdetét jelenti esetében, tévedtünk, más halandó embereknél úgy szokott történni, hogy választanak egy irányt, elvégzik a szükséges tanulmányokat, aztán elkezdenek dolgozni. Gáspár későn érő típus lehet, mert a sportban se találta meg a hivatását, elvégezte a jogot, de eszébe sem jutott, hogy jogi pályára lépjen, tehát elképzelhető, hogy katonáskodni se fog sokáig, bár azért elvégzett egy újabb iskolát. Az ellenzék most felhördült a Telex beszámolóját olvasva, hogy egyike lehetett annak a három kivételezett pályázónak, aki ösztöndíjat kapott a brit Királyi Katonai Akadémia kilenc hónapos katonai kiképzésén Sandhurstben. Nem azon háborog mindenki, hogy egy elit iskolában tanult, hanem hogy minisztériumi ösztöndíjjal tehette, tehát nem a család finanszírozta a közel negyven millió forintos képzési költséget, hanem a minisztérium, tehát az állam, azaz mi valamennyien.

Azt írja erre a 888.hu, hogy ugyan már, hát tavaly is 164-en kaptak ilyen ösztöndíjat – a Telex szerint 3 magyar volt a tavaly végzettek között, talán nem lenne haszontalan ilyen adatokat nálunk is nyilvánosságra hozni, hogy ne legyen szükséges a külföldi sajtót fürkésznie a magyar médiának. Már ha nem szigorúan titkos adatok ezek is, mint az Orbán nevű kislány utazása, amelyért Demeter Márta most áll bíróság előtt. Bár nem egészen világos, mi ok van titkosítani ilyesmit, az az egész ügy egy röhej, az lett volna a normális és természetes, ha nem kerítenek ekkora feneket ennek, hanem bemutatják annak az Orbán nevű tisztnek a családját, már ha léteznek egyáltalán. Abban az esetben jót nevettünk volna, hogy ejnye, ez a Demeter Márta már ott is visszaélést lát, ahol nincs, így viszont valóban felségsértési per-látszata van a dolognak.

Na de térjünk vissza a mi hercegünkre, aki most már nemcsak jogi, de katonai képzést is kapott, nem is akármilyet, csupa grófok meg leendő uralkodók jártak oda, nyilván nem véletlenül éppen erre az intézményre esett a választás. Elolvastam, miket ír az ottani képzésről egy ott végzett magyar, állítólag nagyon kemény, naponta órákig csak vasalnak meg takarítanak, emellett azért a fizikai igénybevétel is jelentős, de azért ki lehet azt bírni, ha a királynő unokái se haltak bele például. A kérdés most az, hova tovább, Gáspár? Nagy meglepetés lenne, ha egyszerűen csak beállna a mindennapos szolgálatba, ahol aztán megvannak az előrejutási lehetőségek, idővel magas rangot is elérhet valaki, ha rászolgál, de sokkal valószínűbb, hogy neki más sorsot szántak. Kíváncsian várom a bejelentést, ha ugyan lesz bejelentés, mert könnyen lehet, hogy ezt se kötik az orrunkra, csak megtudjuk majd véletlenül.

Érdekes, hogy ez az idestova harminc éves ember nem törekszik rá, hogy a kezébe vegye a sorsát, hanem elfogadja, hogy apja egyik projektje legyen. Talán a NATO irányába vezet tovább az útja, talán a hazai politika színpadán kap szerepet, majd meglátjuk, a lényeg, hogy beteljesítse kötelességét.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!