Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Eszement elképzelések

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor tökéletesen félreérti, mi az ő felelőssége a járványkezelésben. Látható, hogy kezdettől fogva arra törekszik, minden szálat ő tartson kézben, ez persze nagyon időigényes dolog, de nem azért csinálja, mert másképpen semmi se működne, hanem mert ettől érzi fontosnak magát. Részt vesz az Operatív Törzs ülésein, utána saját maga jelenti be a fontosabb döntéseket, fogadta a repülőtéren a lélegeztetőgépeket, kórházakban jelenik meg, hogy megtekintse, rendben folyik-e minden, és minden cselekedete arra irányul, hogy nélküle semmi ne történhessen. Olyan ez, mintha csak úgy tudná elképzelni a tömegközlekedést, hogy minden buszt ő vezet.

Az utóbbi két hétben főleg a vakcináról szól minden, kormányoldalról főként abban a megvilágításban, hogy a gaz ellenzék azon munkálkodik, minél kevesebben oltassák be magukat. Eközben az ellenzék mást se tesz, mint arról igyekszik meggyőzni mindenkit, fogadja el a vakcinát, nem azért, hogy Orbán örüljön vagy ne örüljön, hanem mert mindannyiunk érdeke pártállástól függetlenül. Egyelőre még ott tartunk, hogy az egészségügyi dolgozókat oltják, de remélhetőleg hamarosan másokra is sor kerül. Van nekünk oltási tervünk is, állítólag, bár eléggé képlékeny, de bízzunk benne, hogy lassacskán kialakul valami végleges, használható verzió. Először ugye úgy hírlett, hogy készen állunk, ha megjönne hirtelen bármekkora tömegű vakcina, akár egy hétvége alatt immunizálni tudják az egész országot. Szerencsére nem érkezett olyan hatalmas mennyiség, a lebonyolítás körül pedig még kissé kusza minden.

Állítólag az oltópontok a lakosság által már megszokott szavazóhelyiségekben lesznek. Ez nyilván nem életképes terv, bölcsődékbe, óvodákba, iskolákba járunk szavazni, amelyek csak hétvégeken használhatók erre a célra. Aztán itt van a regisztráció, amely körül egyre több a kérdés, amelyekre nem és nem érkezik válasz. Kezdetben úgy ajánlgatták a regisztrációt, hogy az teszi majd lehetővé, hogy aki igényli, minél előbb megkaphassa a vakcinát, tehát ez egy lehetőség. Sokan berzenkednek az ellen, hogy adataikat meg kell adni, ez persze értelmetlen, mert semmivel többet nem árulunk el magunkról, mint amit enélkül is tudnak, másrészt viszont azért is értelmetlen, mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ akármilyen ügyes, nem lesz képes több millió ember esetében felelősséggel eldönteni, egészségi állapotuk alapján nem sorolhatóak-e valamelyik kockázati csoportba, akiknek esetleg nem javasolt az oltás. Ezt nyilván a háziorvos lenne hivatott megítélni, de jelenleg még azt se tudni, ők kapnak-e szerepet ebben az oltási programban.

Arról sem beszélnek, ki és hogyan fogja kezelni ezt a regisztrációs adatbázist, a regisztráltakat ki és hogyan fogja értesíteni az oltás helyéről és idejéről. Nem azt várnánk el, hogy már most pontosan adják meg ezeket, de legalább annyit mondhatnának, hogy aki regisztrált, üljön nyugodtan a fenekén és várjon türelemmel, időben megkapja majd a szükséges információkat. Egy oltási terv szerintem nem azt jelenti, hogy minden részletre ki kell terjednie, a végső megvalósítás megszervezését rá kellene bízni mindenütt a helyi önkormányzatokra és egészségügyi dolgozókra, ők mindent elő tudnának készíteni, hogy mire megérkezik a vakcina, megkaphassa mindenki, aki kérte. Arról nem is beszélve, hogy orvosi rendelők, egészségházak mindenütt vannak, azok a helyet is biztosítani tudnák erre. Érthetetlen, miért nem a meglévő, bejáratott rendszert alkalmazzák, miért akarnak most valami egészen mást bevezetni? Ha egy-egy település képtelen lenne ezt megoldani, azoknak kellene segítséget nyújtani. Például a kis falvakban nyilván szükség lenne erre, ahol még orvos sincs.

Ahhoz, hogy minél nagyobb számban oltakozzunk, elsősorban az kell, hogy világos és közérthető legyen, mit és miért tesznek. Sokszor az is elegendő lenne, ha a kérdéseinkre egyértelmű válaszokat kapnánk, de még ezt sem sikerül elérni. Inkább az ellenzékre mutogatnak, az a lényeg, hogy az esetleges kudarcért majd őket fogják okolni, pedig a hiba másik készülékben van. Azon se ártana elgondolkodni, mi értelme van makacsul forszírozni az orosz és a kínai vakcinákat, amikor azokra nyilvánvalóan semmi szükség. Amennyit az uniós megrendelésből mi kértünk, az bőven elegendő lesz, nem kellene már hétről hétre azzal ijesztgetni a lakosságot, hogy előbb-utóbb azok is meg fognak érkezni. Az se növeli a vakcina elfogadottságát, hogy a miniszterelnökön most eluralkodott az önzetlenség és nem akar tolakodni, kivárja, amíg az oltásban rá kerül a sor. Ezt nagyon sokan úgy értelmezik, hogy na ugye, ő se bízik benne, hát akkor mi is inkább kivárjuk, életben maradnak-e a többiek.

És még egy érdekesség: most úgy nyilatkoztak, hogy a regisztráció nem kötelező, mert mindenkinek jogában áll, hogy elfogadja vagy sem az oltást, de csak az kaphatja meg, aki regisztrált. Ezek szerint úgy nem lehet oltakozni, hogy csak úgy odamegy az ember az oltópontra és kéri. Vajon miért? Ha van rá elfogadható indok, jó lenne azt is elmondani nekünk. Vagy nem az a legfontosabb, hogy minél többen védettséget szerezzenek?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.