Először is azt szeretném leszögezni, hogy mi az Egyesült Államokkal adminisztrációtól függetlenül a lehető legjobb kapcsolatra törekszünk. A külpolitikánk minden tekintetben a kölcsönös tiszteleten alapul. Ősszel nem az történt, hogy egyszer csak gondoltunk valamit, és nekirontottunk az amerikai elnökválasztás egyik jelöltjének, hanem az, hogy az egyik jelölt Magyarországot egy autoriter államként állította be, ami egyértelmű sértés a magyar emberekre, a magyar nemzetre nézvést. Ezt nyilvánvalóan nem lehetett reakció nélkül hagyni.
Ezekkel a sorokkal indul a Szijjártó Péterrel készült interjú, amelyet az Mfor készített nemrégiben. A „vicces” ebben az egészben az, hogy a kölcsönös tisztelet lényegében azt jelenti – a magyar kormány viselkedése alapján -, hogy őket kritikával nem lehet illetni, a demokrácia-romboló tevékenységüket nem lehet megszólni. A kölcsönös tisztelethez az kellene, hogy a következő kormányzat is tartsa tiszteletben azt, hogy a magyar emberek egy olyan kormányt választottak meg, immár harmadik alkalommal, amelynek célja a demokrácia leépítése, a sajtószabadság felszámolása és egy maffiarendszer kialakítása. Aki ezt meg meri szólni, az jól láthatóan a magyar embereket és a magyar nemzetet sérti meg.
Ezen kijelentésével Szijjártó ismét megmutatta, hogy a magyar kormány nagyon el van tévedve a nemzetközi porondon, és továbbra is úgy kommunikál, mintha ők egy személyben lennének a magyar nemzet és a közel 10 milliós, Magyarország határain belül élő magyar nép. Az tény – sajnos –, hogy ők képviselik a magyarokat, de ez nem egyenlő azzal, hogy minden, amit cselekszenek, az a magyarok véleményét, érdekeit képviseli. Ha ugyanis így lenne, nem lennének több millióan olyanok, akik helyeselték annak idején, hogy az Obama-kormány több esetben is kritikával illette a magyar kormány tevékenységét. Messze nem mindenki – sőt a többség nem – ért egyet a magyar politikával, azzal, amit Orbánék művelnek idehaza és a határainkon túl.
Szijjártó már több alkalommal járatta le azokat, akik másként gondolkodnak. Égett a pofánkról a bőr, amikor olyan döntéseket hoztak, amivel minket hoztak nevetséges helyzetbe, és szégyenítettek meg bennünket a nemzetközi színtéren. Annak oka, hogy a jelenlegi magyar kormány jó viszonyt ápolt a Trump-adminisztrációval nem más, mint hogy mindkét ország vezetője alighanem hasonló mentális gondokkal küzd. Egoista, az emberek érdekeit a valóságban nem képviselő elnököket választottak meg népeink. Igen ám, de az Egyesült Államok szavazói Trumpból nem kértek többet, és véget vetettek elnökségének, amit Trump igen nehezen visel.
Az, hogy a Biden-adminisztráció nem lesz túl baráti az Orbán-kormánnyal, szinte borítékolható. És nem azért, mert csúnya liberális vezető Biden, hanem azért, mert vélhetően jobban kiállnak majd a demokratikus értékek képviseletéért, mint az a Trump aki, ha tehette volna, szintén leépíti a demokráciát. Négy év viszont erre nem volt elegendő. Orbánt nehezebb lesz elmozdítani – pont ezért – a pozíciójából, hiszen beágyazta magát a magyar politikai élet minden szegmensébe. Kádereket ültetett minden fontos pozícióba és ellehetetlenítette mindazokat, akik még fel mertek, vagy tudtak szólalni ellene. Ezekkel az emberekkel Biden konfliktusba fog kerülni vélhetően, ami nem vetít előre túl jó magyar- amerikai kapcsolatot.
Mfor: Szükség lesz bármilyen külpolitikai protokolláris gesztusra a magyar kormány részéről, hogy ez a konfliktus elsimítódjon, vagy múlt időbe kell helyezni az egészet?
Szijjártó Péter: Mi simítódjon el? Az, hogy minket autoriter államnak nevezett, vagy mi? Az teljesen evidens, hogy számunkra fontos a harmonikus együttműködés az Egyesült Államokkal, ezt számtalanszor kinyilvánítottuk már. Ha ez gesztusnak számít, akkor elmondtuk. A nagykövetünk folyamatosan tartja a kapcsolatot az amerikai vezetőkkel, politikusokkal, abban a körben is elhangzik ez rendszeresen.
Úgyhogy én ezt az egészet nem értékelném túl. Amerikában volt egy választási kampány, ahol nyilván némi túlfűtött hangulatban rólunk nem egy ezeréves államhoz méltó módon beszéltek, amire reagáltunk. Volt már ilyen, lesz is ilyen, nem csak az amerikaiakkal kapcsolatban.
Szijjártó Péter külügyminiszteri kvalitásai ismét megcsillantak, amikor – úgy tűnik – fel sem fogta, hogy miről szól a neki feltett kérdés. Még egyszer elmondanám, Szijjártó Péter, de még Orbán Viktor sem az ezeréves magyar állam, hanem annak két közszolgája. Egyikük sem király, akik a népük felett rendelkeznek, hanem két politikus, akik közpénzért végzik a munkájukat. Feladatuk egy része valóban abból is áll, hogy kiálljanak a magyar érdekekért, csak hát ezt sokszor sikeresen félreértelmezik. Senki sem kérte ugyanis őket meg arra, hogy egy autokratikus állam képét fessék le külföldön, amiért meg is kapták a jogos kritikákat.
Hogy Joe Biden fia mit művelt Ukrajnában, az valóban egy érdekes kérdés, de annak sok köze nincs a magyar politikához. Ha Bidennek felelnie kell ez ügyben, az az amerikai vagy az ukrán bíróságok irányába lesz, nem pedig a magyar kormányéba. Megtehette volna Szijjártó, hogy megcáfolja a Magyarország kormánya – nem a nemzet – ellen felhozott vádakat, de inkább megpróbál a már megszokott nemzeti maszlaggal visszatámadni. Emberek millióit próbálja pajzsként használni és elérni, hogy ne kelljen érdemben felelnie azért, mert leépült a magyar demokrácia. Azt is elfelejti Szijjártó, hogy az amerikai kormányzat messze nem az egyetlen, amely kritikával illette a magyar kormányt, vannak ugyanis még rajtuk kívül jó páran.
De elítélő vélemény nyilván nem azon diktátoroktól fog érkezni, akikkel Orbán az utóbbi időben olyan jó viszonyt épített ki, hanem azoktól a vezetőktől, akik még tudják, mi az a demokrácia. Trump nem ilyen vezető volt, és pont ezért nem is nagyon érkezett onnan semmi negatív hang az elmúlt 4 évben. Ez viszont hamarosan meg fog változni, ami ellen nem tud semmit sem tenni a magyar kormány. Pontosabban tudna, ha a demokrácia és nem a diktatúra pártján állna. Ez azonban elképzelhetetlen, pláne most, kicsit több mint egy évvel egy vélhetően vesztes választás előtt. Ha valamikor, hát most egészen biztosan meg fog látszani, hogy milyen államot épített ki Orbán az elmúlt 10 évben. Ha pedig ezért kritikával fogják illetni őket, akkor nem nagyon lesz majd miért meglepődni. Ezt vélhetően Szijjártó is tudja, pont ezért tűnik olyan feszültnek már egy egyszerű kérdés feltevését követően is.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.