Szeptember 20,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Kellene erőlködni egy kicsit, urak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,175,810 forint, még hiányzik 1,824,190 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem nagyon múlik a NER propagandistáinak rohama. Mármint az idegrohama, merthogy abban szenvednek szegények. Valamiért Soros György lekerült az étlapról, a migránsok sem követnek el olyan szörnyűséget, amibe két kézzel bele lehetne csimpaszkodni. Szörnyűségek most itthon történnek, de abban semmi érdekes nincs, ha hazánkfia irtja ki a családot, netán nyilvános erőszakot követ el, kisgyereket ver pépesre. Ilyesmikkel nem foglalkoznak a pártlapok, de közben haladni kell a propagandával, hiszen a választás közeledik. És persze nem csak az a baj, hanem az is, hogy bizonyítani kell, mert a fene tudja, mikor kerül sor rostálásra. Amelyik portál nem szolgál megfelelő módon, az könnyen úgy járhat, hogy a piacról kell megélnie, mert hirtelen elfogynak a jól fizető állami vagy kormány által irányított hirdetések. Piaci alapon pedig ugrik a nagy szerkesztőség, a biztos fizetés és a védettség.

Most a sláger – természetesen a Krekó Péter köré szőtt ócska hazugságon kívül – az ellenzéki pártok földbe tilolása. Csak hát kevés sikerrel jártak eddig is. Senki nem kapott sokkot a tudattól, hogy összefogtak. Már csak azért sem, mert éppen a választók akarták az összefogást. Hiába harsogták a pártlapok, hogy pfúúúj, a Jobbik és a DK, meg kell őrülni, hiszen nem is azonos a politikai nézete a két (hat) pártnak. Aztán volt olyan időszak, amikor központilag elkezdtek aggódni a Jobbikért, mert el fogja veszíteni a radikális szélsőjobbos szavazóit. Ez csak azért vicces, mert azok a szavazók már régen a narancssárga egyazászlót lengetik. Jó ideje a Fidesz a szélsőjobb megtestesítője. Szerintem azért találták ki az őhazájukat, hogy úgy tűnjön, mintha nem. Pedig de. Ez éppen olyan szánalmas próbálkozás, mint a KDNP lóbálása. Arra a pártra soha senki nem szavazott, a Parlament alsó lépcsőjéig sem jutnának el, nemhogy be a parlamentbe, pláne kormányba. Azért vannak, hogy ne lehessen egypártrendszerrel vádolni a Fideszt. Pedig de, egypártrendszer van, nem kormánykoalíció.

Most – miután hivatalosan is megtörtént az ellenzéki pártok megállapodása – azon pörögnek propagandáék, hogy jönnek megint a gazok (ide bármit be lehet helyettesíteni, a kommunistától a nyilasig vagy náciig), és agyon nyomorítják az országot az adóikkal. Mert a drágajó Orbán-kormány soha nem adóztat, nem a kéményen nyáladzó kisemberek zsebéből veszi el az összekeccsölt pénzt. Hanem (ezt már nem ők mondják, hanem én) az önkormányzatoktól (tehát az emberektől), a multiktól és bankoktól és szolgáltatóktól (tehát az emberektől, mert a multik, a bankok és a szolgáltatók vajon kire terhelik a plusz költséget?), hiteleket vesznek fel (amit az emberek fizetnek vissza kamatostul), áfát szednek be (amit az emberek kénytelenek fizetni minden vásárláskor), útdíjat vezetnek be azokra az utakra, melyeket az emberek pénzéből építettek, és persze az emberektől veszik el a pénzt az adókkal és járulékokkal, amikért cserébe már alig jár valami. Nade jönnek a tudjukkik, és meg akarják változtatni az adórendszert!

Éppen itt lenne az ideje. Mekkora szemétség elvenni a szegényektől és odaadni a gazdagoknak? Mert az Orbán-rezsim egészen pontosan ezt csinálja. Rohadtul nem véletlenül van a legtöbb országban többkulcsos adórendszer. És rohadtul nem véletlen az, hogy a normális polgárok nem kedvezményekre, támogatásokra és egyéb, alamizsnaként, vagy egyenesen fegyelmező eszközként kiosztható főúri kegyekre vágynak, hanem normális bérekre, továbbá olyan működő piacra, ahol akárki fel tudja építeni a saját vállalkozását, ha van elég esze és szorgalma. Ahol egymással versenyeznek a cégek, nem Mészárossal vagy Tiborccal. Tehát nem Orbán Viktorral. Az pedig, hogy akinek sokkal több van, az többet tesz be a közösbe, nem valami sátáni terv része, hanem teljesen normális, civilizált gondolkodás.

Csak azt akarom mondani, hogy lassan ideje lesz kitalálni a Habony-Rogán háttérbrigádnak valami valóban ütős ötletet, mert ha így haladnak tovább, gyakorlatilag az ellenzéki összefogásnak csinálnak pozitív reklámot. Nem, mintha én ezt bánnám, csak gondoltam, szólok. Mert annyira jófej vagyok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!