NEHAZUGGY

Nemzeti vs. nemzetellenes

Lázár Gergő | 2021. Január 4, Hétfő | 18:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormánypárti XXI-ik Század Intézet honlapján megjelent egy elemzés az elmúlt évtizedek politikájának alakulásáról, amelynek végén a szerző levonta a konzekvenciákat. A cikkben sok munka van az kétségtelen, de az is, hogy a szerző igencsak Fidesz-párti, ami erősen átjön a mondandójából is, melynek lényege, hogy van a Fidesz, mint nemzeti párt és van az ellenzék, amelynek pártjai külföldi ideológiákat támogatnak, és lényegében megtámadták a magyar kormányt. A választásokról sem úgy beszél, mint egy demokratikus intézményről, hanem mint egy megvívandó csatáról, háborúról, ahol a győzelem szükséges. Az elemzés igen hosszú, ezért nem emelném ki annak minden részletét, csak két gondolattal szeretnék foglalkozni.

A hosszú-hosszú, több mint százéves változások, a rendszerváltoztatás óta eltelt három évtizedben zajló átrendeződések és a néhány évvel ezelőtti – visszatekintve már magától értetődőnek tűnő – mozgások eredményeképpen 2020-ra kialakult a magyarországi nemzetközi párt, amely több (szocialista, újbaloldali, neoliberális, zöld, „szociálisan érzékeny nemzeti néppárti”) frakcióból áll s bár szervezetileg még nem egységesült, nem vett fel közös nevet, irányítását, célját és kapcsolatrendszerét tekintve már egynemű.

… Ez annál is inkább egyetlen, „külföldi szolgálatban álló párt” (Gramsci) lesz, mert 1) nem képvisel magyar nemzeti, gazdasági, katonai és kulturális érdekeket, 2) kívülről várja a társadalmi eszméket és a politikai megoldást, vagyis ideológiája import eredménye, cselekvésterve pedig a transzatlanti jurisztokratikus–technokrata elit elvárásai nyomán alakul, 3) finanszírozását külső donorszervezetek látják el (Nyílt Társadalom Alapítványok, amerikai és uniós források, németországi alapítványok), 4) médiahálózata külföldi kézben van és/vagy ottani érdekeket szolgál, továbbá 5) nem is tagadja birodalmi elkötelezettségét (Európai Egyesült Államok, „nyílt társadalom”).

A kormány és annak támogatói szeretnek úgy tekinteni Orbán Viktorra, mint a haza megmentőjére, a magyarok védőszentjére, aki újra egyesíteni fogja a magyarság egészét. Felmerül a kérdés azonban, hogy erre valóban igényt tartanak-e a hazai és a külhoni magyarok? Az, hogy a kettős állampolgárság miatt sikerült a Fidesznek szavazókat vásárolnia, még nem jelenti azt, hogy valóban növelte az ország népességének számát. Én magam is ismerek olyan külhoni magyarokat, akiknek ismerősei vagy szülei ugyan éltek a kettős állampolgárság lehetőségével, de ezt inkább azért tették meg, mert pénzügyileg megérte nekik. Hányan költöztek Magyarországra az elmúlt 10 évben a határon túlról? Hány szlovákiai vagy romániai magyar vándorolt Magyarországra? Tudomásom szerint nem túl sokan, ami azért megmutatja azt, hogy a kettős állampolgárság megadása inkább volt egy politikai fogás, mintsem egy valódi különbséget hozó döntés.

Na de foglalkozzunk azzal a felsorolással, amivel a szerző élt az idézet második részében. Ezek szerint Orbán magyar nemzeti, gazdasági, katonai és kultúrális érdekeket képvisel. Már csak az érdekelne, hogy ezt mégis miből szűrte le a szerző? Mi számít nemzeti érdeknek? Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István meggazdagodása? Az egyetemek alapítványokba történő kiárusítása? A manyup pénzek ellopása? Az orosz és kínai hitelből épített atomerőmű, valamint vasútfelújítás? Tudom én, hazahoztuk a Seuso-kincseket, ami igazán nagyszerű, de véleményem szerint a nemzeti érdekek képviselete valami egészen mást jelent. Amit a kormány tesz az nem más, mint a saját érdekeik képviselete idehaza és nemzetközi szinten is, méghozzá a magyar emberek nevében, akár kaptak valódi felhatalmazást, akár nem. Orbán gond nélkül száll szembe más országok kormányaival, hogy eközben azt hazudja, hogy a magyar emberekért teszi, hiszen ők ezt kérték tőle.

A fent említett pontok közül a harmadik az igazán vicces, amely szerint az ellenzéki pártok finanszírozását külső donorszervezetek látják el (Nyílt Társadalom Alapítványok, amerikai és uniós források, németországi alapítványok). A Fidesz a magyar adófizetők pénzét lopja szét, egyetemben az uniós forrásokkal, valamint a német autóipar nyereségéből hulló orzsákkal. Utóbbit nem lopják el, viszont lényegében a magyar olcsó munkaerőt árusítják ki a német partnereinek politikai és gazdasági haszonszerzés céljából. Ez vajon mennyire nemzeti gondolat? Az ellenzéki pártok valamilyen szinten nyilván rászorulnak külső forrásokra, hiszen az a párt gazdálkodhat az ország adóival, amelyik épp hatalmon van, amely viszont ellenzékben van, az kénytelen valahogy túlélni. A Fideszt a magyarok finanszírozzák úgy, hogy ehhez nem is kértek engedélyt. Felélik az ország vagyonát és milliárdokat használnak fel saját céljaik eléréséhez. Ha ez jelenti a nemzeti célt, akkor nem csoda, ha ebből sokan nem kérnek.

Az külön vicces, hogy a szerző a következő megállapításra jut; médiahálózata külföldi kézben van és/vagy ottani érdekeket szolgál. Ha az RTL Klub – vélhetően rájuk gondolt a szerző – német célokat szolgálna, úgy nem adna lehetőséget arra, hogy kritikát fogalmazzanak meg Orbán Viktorról. Ellenben a „hazai” kézben lévő médiahálózat az, amely egyszerűen propaganda minőségben van már csak jelen. Ezek nem nemzeti érdekeket szolgálnak – jelentsen is ez bármit -, hanem Orbán érdekeit, ráadásul a mi pénzünkből. Orbán Viktor nem a magyar nemzet egyszemélyes megtestesülése – még ha ezt is gondolja -, hanem egy párt vezetője. Még csak nem is király vagy egyéb teljhatalmú uralkodó, csak egy olyan politikus, aki számára a családja és a haverjai meggazdagodása a legfontosabb.

2018-tól kezdve egyre inkább egy nemzetközi koalíció támadja a magyar kormányt, sőt valójában Magyarországot. Az ellenzéki pártok nem mások, mint ezen erő egyszerű hazai leképződései. Összeállásuk létrejöttéhez két dolog felismerése kellett. Rögtön az első, hogy az ellenzéki pártok támogatottsága külön-külön nem elegendő a kormányváltáshoz, ugyanis 2010 és 2020 között létrejött egy össztársadalmi, nemzeti karakterű „történelmi blokk”, amely Orbán Viktor mögött áll – megpróbálják hát együtt, ami természetesen elvfeladással, programtalansággal és eszmei kiüresedéssel jár.

Óriási meglepetésre ismételten megtámadták nem csak a magyar kormányt, de Magyarországot is. Az elemzésből – kiváltképp ezen részéből – is jól látszik az, hogy talán fennállásuk óta először rémült meg attól a NER, hogy vélhetően hamarosan leáldoz a csillaga. Sokan nem hitték, hogy ez a korszak véget érhet egyhamar, hiszen bíztak abban, hogy az ellenzék örökre megosztott lesz. Ez lehet, hogy igaz is lett volna, ha nem rabolta volna le az országot Orbán és csapata az elmúlt 10 évben és nem süllyesztette volna a magyar demokráciát egy talán soha korábban nem látott mélységbe. Azonban ennek hatására végre belátták az ellenzéki oldalon, hogy vagy összefognak, vagy tovább asszisztálnak ehhez az embertelenséghez. Orbán folyamatosan lépkedte át a határokat és eljutott arra a pontra, amikor már mindegy mit tesz, nem lesz visszaút.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!