Október 16,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy rogyna a Fideszre az ég

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,015,824 forint, még hiányzik 1,984,176 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Hamarosan itt az évnek az ő vége, de ameddig tart, addig tart a Szalonna is, úgyhogy húzzunk bele. A járvány még most is itt van velünk, vinné el a bánatos fene. De mint tudjuk, már majd mindjárt lesz oltás, és akkor dejó lesz nekünk. Amúgy tényleg jobb lesz, de az azért még kérdés, hogy mikorra lesz elég ember beoltva ahhoz, hogy érdemben visszatérhessen az életünk egy normálishoz közeli állapotba. Ami még mindig nem jelenti azt, hogy élhetünk, mint előtte.

Annak örülök most nagyon, hogy többen is roppantul elégedettek magukkal. Például Szijjártó Péter, aki a nagyon sikeres lélegeztetőgépbeszerzések mellett – és abban őszintén bízom, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor tételesen el kell számolnia a kormánynak azokkal a beszerzésekkel – rengeteg beruházás jött az országba. Nagy öröm ez, remélhetőleg a kivételezetteken túl más is fogja érezni ennek az áldásait. Arról sajnos nincsen hír, mit tervez tenni a kormány azokkal az emberekkel, akik minden bevétel nélkül maradtak. Pedig nem lenne hülyeség lépni valamit, mert egyre több ilyen van, a társadalom ereje pedig fogyóban.

Úgy tűnik, erre valahogy most nincsen ideje minden idők legzseniálisabb miniszterelnökének, ezer szerencse, hogy az önkormányzatokat kirabolni, a fideszes önkormányzatokat kompenzálni azért volt elég esze. Karácsony előtt igazán szép lépés volt. Apropó, Karácsony! Az origós Manyika nem pihen most sem. Olyan helyre kis cikkentyű született Karácsony Gergelyről, aki „alpári módon támadt rá az egészségügyre” – nem én mondom, hanem az Origo hírgyártó kisiparosa -, hogy szinte megkönnyeztem. A bombasztikus cím után lényegében arról mesél a költő, hogy:

Karácsony Gergely a magyar egészségügyet támadta, miközben párttársa, Szabó Tímea korábban egyértelmű álhíreket terjesztett. A főpolgármester szerint valószínűleg sokkal többen veszítették életüket a járvány miatt, mint ami a koronavírus-statisztikában szerepel. Természetesen ez hazugság, és Karácsony Gergely sem tudta ezt semmilyen konkrét adattal alátámasztani.

Csak a tisztánlátás kedvéért: senki nem támadta a magyar egészségügyet. Karácsony Gergely a magyar kormány szarelkenési stratégiájáról, titkolózásáról és hazudozásáról beszél a posztban. Azt tudjuk, hogy a magyar kormány lényegében Orbán Viktor, de az újdonság, hogy már a magyar egészségügy is őfényessége. Azt pedig egyszer – remélhetőleg kurvagyorsan – tudomásul kell venni és mindörökre meg kell tanulni, hogy ami ebben az országban történik, az mindannyiunkra tartozik. Jogunk van tudni, a mindenkori kormánynak azonban egyáltalán nincsen joga megtagadni a válaszokat, eltitkolni az adatokat. És akkor a hazudozásról még egy halk sóhajt sem ejtettem.

Mindeközben az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul a társadalombiztosítási-törvény miatt. Ez az a törvény, melynek értelmében gyakorlatilag ki lehet lökni az ellátórendszerből azokat is, akik önhibájukon kívül nem tudják fizetni a TB-t. Akinek semmi jövedelme nincs, az ugyan miből fizetné? Márpedig ha valaki nem fizeti – és lehet, hogy harminc évig becsülettel fizette, sőt, az is lehet, hogy semennyit vagy csak töredékét vette igénybe annak, amit befizetett -, annak nem jár támogatott gyógyszer, sem ellátás, csak ha előre kifizeti a piaci árat. A sürgősségi ellátást megkapja ugyan, de azt meg utólag kiszámlázzák neki. Sőt, ingyenes tesztre és oltásra sem jogosult az illető, mert mi ilyen szociálisan érzékeny és szolidáris ország vagyunk. Hogy rogyna a Fideszre az ég.

A Magyar Időkből lett Magyar Nemzet azon háborog, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke kétharmadról álmodik.

– Látva a jelenlegi kormány arroganciáját, nemtörődömségét, féktelen pénzéhségét

nem lepődnék meg azon sem, ha az ellenzék kétharmados felhatalmazást kapna a választóktól.

Az könnyebbé, gyorsabbá tenné a közélet megtisztítását – mondta Jakab Péter az Alfahírnek adott interjújában. Hozzátette: ha csak egyszerű többségünk lesz, akkor addig faragjuk a jogot, míg igazság nem lesz belőle.

Jakab Péter ezen kívül más meghökkentő állítást is tett.

Örülök, amiért a szerző még meg tud hökkenni bármin, én már túl vagyok ezen az állapoton. De még a meghökkenős korszakomban sem gyötörne a bizonytalanság, hogy mi módon lehetne kétharmados többsége az ellenzéknek. Elég csak azt megnézni, hogy a Fidesz úgy ért el kétharmadot, hogy az összes szavazó – tehát aki el is fáradt voksolni – kevesebb, mint felének a szavazatát tudta megszerezni. A győztes kompenzáció és egyéb csacskaságok tudnak ilyen csodákat. Ezért csinálta ilyenre a választási törvényt a Fidesz. Már akkor megmondták hozzáértő emberek, hogy amennyiben fordul a kocka, a kormánypárt önmagát csapja pofán. Erre most lesz lehetőségük. Már persze, ha addig át nem írják megint a választási törvényt. Ötször.

Na de én már nem leszek ötször az idén, sőt, ez az utolsó jóéjt puszi, amit előadtam. Könnyesbús búcsút szeretnék venni minden kedves és kedvetlen olvasónktól, kellemes, lehetőleg vírus- és durrogásmentes évbúcsúztatót kívánok, valamint köszönöm az egész évi figyelmet és támogatást. Én ugyan most elhúzom a csíkot, de hamarosan jön az első beszólás. Addig is kellemes ébredzést!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!