December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Miféle ember az ilyen?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miután tegnap elolvastam, hogy az MTI szerint Orbán Viktor mi mindent nyilatkozottt össze a Welt am Sonntag nevű német sajtóorgánumnak, arra gondoltam, amire bárki joggal gondolhatna így a fülkeforradalom után lassan tizenegy évvel. Mármint bárki, aki akkor sértődik meg, amikor megsértik, nem két évvel később, amikor érdekében áll.

Vagyis arra gondoltam, mennyivel elegánsabb lett volna, ha az egyéb államférfiúi erényei mellett a bátorságáról is híres szabadságharcos magyar miniszterelnök végre egyszer valóban összeszedi a bátorságát. Ez jelen esetben ezt jelentette volna: ahelyett vagy amellett, hogy a német konzervatív médiában sírja el sokadszorra, hogy Brüsszel az új Moszkva és az egész Európai Unió, Parlamentestül, Néppártostul, Vera Jourovástul őt, a magyar népet bántja, pedig itt semmivel sem dúl jobban a korrupció, mint Ausztriában, Németországban, Franciaországban, például a 24.hu-nak vagy a hvg.hu-nak, esetleg a Telexnek adhatott volna hasonló lélegzetvételű karácsony előtti interjút. Vagy legalább az Index helyén működő azonos nevű lapnak, amelynek 2008 óta nem hajlandó interjút adni. Nem? A szabad nyilvánosság előli évtizedes menekülés után mekkora hősies cselekedet lett volna újra kipróbálni, milyen érzés valóban miniszterelnökként viselkedni, érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adni, a kérdezőt nem ellenségnek, a kérdéseit nem provokációnak tekinteni, és belenézni a nép tájékoztatásának műfaját komolyan művelő riporter szemébe. Így karácsony előtt, egy állítólag mindent elsöprő, Brüsszel felett aratott győzelem után ez beleférhetett volna.

Annál is inkább, mert sok egyéb igazmondása mellett azzal házalt a német konzervatív lapban (nem először nyomul hasonlóval), hogy mennyire nevetségesek a magyarországi médiahelyzetről megfogalmazott néppárti vádak, hiszen léteznek olyan objektív (?) vizsgálatok, amelyek azt igazolják, hogy a magyarországi kormánykritikus média piaci részesedése 50 százalék feletti. Ennek a lódításnak a pofátlansága körülbelül azzal vetekszik, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) figyelmeztetéseit Magyarországon sokkal több esetben követi eljárás, mint bármelyik más EU-tagországban. Ebből konkrétan annyi igaz (semmi nem igaz), hogy 2015 és 2019 között Magyarország esetében javasolt a legnagyobb arányban pénzügyi büntetést az OLAF. A strukturális alapok és az agrárpénzek kifizetéseinek közel 4 százalékát (3,93) találták problémásnak, ami több, mint tízszerese az uniós átlagnak (0,36%).

Innen nézve, de úgy egyébként sem szorul újabb bizonyításra, hogy a kormánykritikus média piaci részesedével kapcsolatos állítás a maga során ugyanúgy arcátlan hazugság, mint az összes többi, amiről a Weltnek panaszkodni méltóztatott a miniszterelnök. Tudniillik a KESMA névre keresztelt fideszes médiagólem 2018-as megalakulása után, tavaly áprilisban készült, valóban objektív, nem a fideszes hazugság- és propagandagyár által hamisított elemzés szerint például a fideszes média – vagy amit médiának neveznek, pedig nem az – olyannyira beborít mindent, hogy a KESMA-t, a KESMA-ból kimaradó, ám bizonyíthatóan kormánypárti médiacégeket, illetve a közszolgálati médiát magába foglaló teljes Fidesz-közeli portfólió a hír- és közéleti szegmens 77,8 százalékát teszi ki. A 2017-es árbevétel adatok alapján a hír- és közéleti piac megoszlása (akkor még az Index helyén működő azonos nevű lap is tisztességes, kormánykritikus fakenews-gyárként működött, és a Pesti TV nevű fiatalos lejáratókanális sem mérgezte az amúgy is mérgezett agyakat) alig több mint 22%-ot mutatott a független média oldalán. Azóta a helyzet nem javult, nem billent át, nem lett kevesebb propagandacsatorna, nem lett több kormánykritikus sajtóorgánum, a Fidesz pedig nem kezdte el a magyarok pénzét a mindenkori kormánnyal szemben kritikus médiában elkölteni. Ezzel szemben jövőre minden eddiginél több milliárdból működteti a bizonyítottan kormányzati ellenőrzés alatt álló, közszolgálati jellegétől megfosztott állami médiát.

Ebből pedig az következik, hogy Orbán Viktor ebben a kérdésben is sokadszorra hazudott, és nem tudjuk, hogy egyáltalán visszakérdezett az a német riporter, vagy csak elküldhette a kérdéseit megválaszolásra, mert másképp nem ment bele az interjúba a bátor ember. Vagyis lehet, hogy a kormánykritikus média olvasottsága, látogatottsága, nézettsége tíz év verejtékes NER-menetelés után egyensúlyba került az állampárti egyenpropagandában utazó orgánumokéval (közmédiástul), ám a piaci részesedés teljesen más dolog. Igen, szar érzés lehet azt látni, hogy bár a jogállamiság nevében kinyírtak, ledaráltak, átfazoníroztak mindent, amit lehetett, azaz hiába van brutális mennyiségű lojálisan talpat nyaló médiafelület – ahol nem provokálják a miniszterelnököt, nem rúgják le a veséjét a rosszindulatukkal, hanem szolgaian alákérdeznek -, azoknak nem lesz több olvasójuk, látogatójuk, nézőjük akkor sem, ha beleölik a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának árát.

Úgyhogy mindezzel csak azt akarom mondani így karácsony szent estéje előtt hárommal, hogy teljesen érdektelen, mi volt két évvel ezelőtt, amikor Manfred Weber úgy megsértette a magyar népet, hogy Orbán Viktornak most jutott eszébe váratlanul megint megsértődni. Ráadásul nem a saját nevében, és még csak nem is Varga Judit helyében. Aki – tisztázzuk ezt is, hátha a feledés homályába merült – az elsők között borult ki Weber nyilatkozatán, az elsők között kürtölte szét, hogy Weber vérig sértette a magyar választókat, azaz az elsők között forgatta ki Weber szavait. Holott Weber – bármit is gondolunk róla – egy szóval nem beszélt a magyar választókról, a magyar népről pláne nem beszélt, egyszerűen azt mondta, hogy sem a jobboldali populisták-nacionalisták (Fidesz), sem a baloldali szélsőségesek (kommunisták) szavazataival nem akar bizottsági elnök lenni. 2019 márciusa óta másfél év telt el, Orbán meg a német sajtóban picsog a Varga Judit kottájában leírtak szerint, és újra a magyar nép nevében, többes számban kéri ki magának:

„Itt mindenki azt kérdezte: miféle ember az ilyen? Másodrangú európaiaknak tart bennünket? Ez az ügy nem rólam szólt, hanem a magyar nép sértegetéséről. Elvesztettük a bizalmat benne”.

Ezzel pedig csak azt akarom mondani, hogy a másokra érvényesnek és kötelezőnek tekintett evidenciákat saját magára nézve rendszerint kívánságműsorként értelmező, ám egy egész nép nevében bármikor boldogan és önkényesen, a szemei rebbenése nélkül kinyilatkoztató miniszterelnöknek lassan válaszolnia kell arra a kérdésre – miután a sajátjain kívül természetesen senki nem kérdezte tőle, és senkit nem is érdekel, hogy miféle ember ez a Manfred -, hogy ő miféle ember? Ha szerinte Magyarországon a kormánykritikus média piaci részesedése 50% feletti, miért tartja másodrangúnak a fél országot, amely fenntartja, mert  igénye van a független médiára? Meddig óhajt még a német és egyéb külföldi sajtóorgánumoknak arról panaszkodni, hogy a kétharmadával mai napig el van nyomva, miközben annyira nem veszi emberszámba a magyar népet, hogy az őt képviselő sajtóorgánumok sértegetése, gúnyolása és semmibevétele helyett legalább évente néhányszor szóba álljon velük? Ha valami, hát ez valóban nem róla, Orbán Viktorról szól, hanem a magyar népről. Amely nem a Welt am Sonntagban megjelent, az MTI által előzetesen megrágott, de így is tételesen, egyenként cáfolható hazugságait szeretné visszaolvasni, hanem válaszokat vár a kérdéseire. Amelyeket több mint tíz éve nem lehet feltenni neki, mert megsértődik vagy elmenekül.

Szóval miféle miniszterelnök és miféle ember az ilyen? Mennyire lehet megbízni egy ilyen emberben, aki egy évtizede összetéveszti magát és a pártját az országgal, a független sajtót meg a propagandával? Mennyire?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.