NEHAZUGGY

Szuverenitás a szuterénban

Pável Melinda | 2020. December 17, Csütörtök | 17:05

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 388,704 forint, még hiányzik 2,611,296 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokat hangoztatják újabban a szuverenitást, most már olyan közkeletű kifejezéssé lett, hogy bizonyára a jóskapisták is ezt hangoztatják a hátsóvalaholi kocsmában. Az persze nem biztos, hogy tisztában is vannak a szó jelentésével, hogy igazából itt a kormány szuverenitásáról van szó, önállóságáról és függetlenségéről, hogy úgy gyakorolja az általa vezetett országban élők felett a hatalmat, ahogyan kedve tartja. Személyi szuverenitás csak bizonyos határokon belül létezik, és arról, hogy meddig terjed, a felettünk álló hatalom dönt.

A kisemberek számára végső soron nincs igazán jelentősége, hogy ki szabja meg számukra a korlátokat, az számít, azok előnyösen vagy éppen hátrányosan érintik őket, és mivel sokfélék vagyunk, hamis állítás, hogy ebben a kérdésben van nemzeti egység, ugyanis elképzelhetetlen. Bármilyen intézkedésről legyen szó, vannak, akik üdvözlik és vannak, akik ellenzik, az arányokat nem szokás mérni, a lényeg az, hogy az újabb törvényeket és jogszabályokat betartjuk, még ha nem is értünk egyet velük, de nincs más választásunk, hiszen ha nem tennénk, rákényszerítenének bennünket. Ha tehát törvénytisztelők vagyunk, az nem jelenti egyúttal, hogy egyet is értünk a törvényekkel.

Eszünkbe jutnak a régi idők, amikor az élet szinte unalmasan egyhangú volt, a törvények szinte soha nem változtak, az utóbbi tíz évet viszont a változatosság jellemzi, ha nem tájékozódunk folyamatosan, könnyen úgy járhatunk, hogy ami tegnap még rendben volt, ma már törvénybe ütközik. Most például elfogadták az Alaptörvény módosítását, az anya nő, az apa férfi, ez egyben a családjogi törvényt is befolyásolja, nevezetesen, hogy örökbefogadásnál a feltételek között szerepel, hogy az örökbefogadók házaspár legyen, élettársak, egyedülállók vagy meleg párok csak abban az esetben kaphatnak gyereket, ha ehhez a családügyi miniszter hozzájárul.

Ennek ismeretében akár örülhetnénk is annak, ha korunk és biológiai alkalmasságunk azt is lehetővé teszi, hogy akár egyedülállóként is képesek legyünk akárhány gyerek megszülésére, hiszen azt még nem teszik függővé semmiféle miniszteri engedélytől, bár ne legyünk nagyon biztosak a dolgunkban, hiszen úgy is gondolhatják néhány hónap múlva, hogy ez nem helyes, és elveszik tőlünk a saját gyerekeinket. Jó, jó, ilyesmiről szó sincs, de mert akár meg is tehetik, mi arra a biztosíték, hogy nem fogják megtenni?

Fura a párhuzam, de leírom. A közösségi oldalon van egy Állatbarátok csoportja, ott most valaki kitett egy felhívást, ki milyen állatot fogadott örökbe. Özönlenek a kommentek, a képek kutyákról és macskákról, rövid történeteket olvasni, volt, aki menhelyről fogadott be, volt, aki utcán akadt rá és kötötte össze vele a sorsát, volt, aki kivert anyakutyát vitt haza, aztán gazdát keresett mind a kilenc apróságnak. Egyben mindnyájan megegyeztek: hatalmas szeretettel beszéltek választottjukról, aki bearanyozza az életüket. Helyes lenne, ha akadályokat gördítenénk az útjukba? Ha merev szabályokkal akarnánk előírni, milyen feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy magukhoz vehessenek egy állatot? Természetesen ebben a csoportban láttam olyat is, amikor valaki azt írta, szeretne egy másik macskát, mert az övé tizen valahány év után elpusztult. Erre ráugrottak a szélsőségesek, mert nem úgy van az szerintük, hogy egy kertes házban a macska csak úgy kimehet az udvarra, macskaháló meg kennel meg tudom is én, micsoda kell a biztonságához. Éppen csak ajánlólevelet meg környezettanulmányt nem követeltek – szerencsére ők nem alkotnak törvényt, mert akkor aztán jól néznénk ki.

Ha felnőtt emberek úgy döntenek – akár házaspárként, akár egyedülállóként, akár meleg párként, hogy gyereket szeretnének örökbe fogadni, nincs okunk arra, hogy döntésüket kétségbe vonjuk. Nem kapnak érte semmiféle juttatást, attól a pillanattól kezdve, hogy megtörtént az aktus, minden felelősség az övék, éppen úgy, mintha ők maguk hozták volna a világra. Az állami gondozott gyerekek sorsa nem irigylésre méltó, szinte bármilyen más alternatíva jobb annál, mint amilyen egy intézetben vár rájuk. Nem nehezíteni, inkább megkönnyíteni kellene az örökbefogadást.

A miniszterelnök most nagyon büszke magára, mert megvédte az ország szuverenitását, eközben a személyi szuverenitásunk szinte már nem is létezik. Ha van is, valahol a szuterénban. Vagy még annál is lejjebb.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!