NEHAZUGGY

Ezek után nehéz lesz arra hivakozni, hogy vannak európai értékek, amelyeket meg kell védeni

Molnár Bálint | 2020. December 10, Csütörtök | 8:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Európai jó reggelt mindenkinek a lehangolóan mocskos politika mocsárbűzéből! Nem tudom, hogy ebből a mocsárból valaha partra lehet szállni, nem vagyok optimista. Lehet, hogy indokolt volna, de miután aludtam egyet a tegnapi magyar-lengyel vétó feladásáról szóló sajtóértesülésekre (fideszül: mimagyarok = nemzeti kormány győztünk, a baloldaliak és libernyákok szomorúak), meg az általános hírverseny megnyerését célzó, erős elemzésekre, illetve természetesen a vérmérséklet és ideológiai hovatartozás szerinti politikusi reagálásokra, úgy döntöttem: nem vagyok hajlandó beledőlni a kardomba.

Talán még felköpnöm és aláállnom sem szükséges (bár boldogan szórok hamvakat a fejemre bármikor, ha tévedtem, ez nálam nem a gyengeség jele), hiszen az elmúlt hetekben következetesen ahhoz tartottam magam, hogy olyan biztosan nem lesz, hogy sehogyse legyen. Akárhogy hadonásznak, keménykednek, vergődnek a felek az európai értékek és a jogállamiság pénzre váltott hulláján. Az általában mocskos és kiszámíthatóan elvtelen politika nyelvére lefordítva ez annyit jelent, hogy egyvalamit biztosan lehetett tudni. Nem lesz meglepetés: Orbán mindenképpen győzni fogni. Bármi lesz is az ára, bármire is nyomják rá a pecsétet a nap végén, azt fogjuk hallgatni újfent időtlen időkig, amit tíz éve hallgatunk: hogy már megint legyőzte a brüsszeli sárkányt, megvédte a nemzetet. (Ja, és persze éberség elvtársak, mert ugyan a hatvanötezredik csatát is megnyertük, a háborút viszont még mindig nem.) Júliusban a folyamatosan javuló oddsait és a gonosz holland fickót tolta maga előtt, most az a duma, hogy a nyerő lapok az ő kezében vannak.

Ebben a soha véget nem érő akciófilmben élünk, és tényleg úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége. Szóval az nem volt kérdés, hogy valamilyen egyezség, kompromisszum, megoldás, végkifejlet, maszatolás biztosan lesz. És úgy tűnik, megszületett a javaslat, a szivárgásokból pedig mindenki pontosan azt olvassa ki, amit a nagyon is kiszámítható, esetenként alantas politikai érdekei megkívánnak. Azaz mint ahogy ebben a teljes tudathasadáson átesett, folyamatosan két különböző filmet néző, megállás nélkül acsarkodó országban lenni szokott: az állampárt harsányan ünnepel, az ellenzék(e) egy része úgyszintén. Ehhez csatlakoznak a szekértáborok, és a nagy nemzeti egymásra hörgés jegyében mindenki halálosan meg van győződve a maga igazáról.

Ezt érteni vélem, teljesen logikus, erre van idomítva a populáció. Sőt, a saját kollégáim némelyikének kiábrándulását is értem, de valahol szerintem érdemes egyet hátrább lépni, és megnyugodni, mielőtt hivatalosan is kiderül, hogy további 24 tagállam demokratikusan megválasztott vezetői tulajdonképpen mit hagytak jóvá abból, amit Merkel, Orbán és Morawiecki összeháttértárgyalásozott, miközben hintették a port a pórok szemébe és elbábozták, hogy valójában egy nyelvet beszélnek, ugyanazt akarják, de „amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság”. Vagyis várjuk meg, hogy mire bólintanak rá abból, amit a politikai karrierje méltó és emlékezetes lezárásában reménykedő Merkel kancellár a soros német elnökséggel megtámasztva kitalált a 25 uniós tagországot és a senki által meg nem választott Brüsszelt (faszt, az Európai Parlamentet összehasonlíthatatlanul nagyobb felhatalmazással választották meg, mint Orbán kétharmadát) zsaroló magyar és lengyel korrupt autokrata megszelídítéséért.

Annak ellenére tegyünk így, és őrizzük meg a józanságunkat, hogy a kormánypárt nagyágyúi – Varga Judittól Kocsis Mátén keresztül Szijjártó Péterig vagy Deutsch Ennyike Tamásig – stratégiai pontossággal, szinte egyszerre fordultak ki magukból tegnap este a közösségi oldalaikon, és hirdettek történelmi győzelmet. Anélkül, hogy megvárták volna, hogy a szóban forgó tervezetet átnyomják a tagállamokon, különösen a holland libernyákon és a skandináv sorosistákon, akik köztudottan bármire képesek. Miután tehát mindenki megszerezte, elolvasta, és kikövetkeztette a tutit Merkel kancellár művéből, hogy ki győzött le kit, ki nyert és ki veszített, kinek a ronda és gonosz édesanyját, néhány dolgot írjunk le. (Akinek esetleg ez az összefoglaló nem elég, az olvassa el részletesen a miérteket: itt vagy itt vagy itt.)

Ami kétségtelen tény, hogy a nagy vétóblöffölő végül visszapávatáncolt a harcias vétójából (annyira nem bátor ő, mint amennyire dörzsölt, erkölcstelen, jellemtelen, vérkorrupt és nagy az arca), és bár azzal hergelte a híveit, hogy a pénzt a jogállamisággal nem lehet összekapcsolni, végül ezt nem tudta megakadályozni: összekapcsolták. Vagyis magyarul azoknak, akik most annak örülnek akár érintettekként, akár a rajongói klub tagjaiként, hogy Orbán Viktor lefejezte és kikukázta a jogállamisági mechanizmus véres hulláját, és boldogan lophat tovább még vagy két évig: ez nem teljesen igaz, de majdnem. Orbán Viktor pontosan arra a változatra bólintott rá, amit november elején az Európai Parlament és a Tanács elnöksége elfogadott, és amely Orbán számára még tegnapelőtt is teljesen elfogadhatatlan volt.

A korrupt jogászkodás nagymesterei viszont azt valóban elérték – és ez egyáltalán nem kevés, sőt, ez indokolja a győzelmi mámorukat -, hogy korlátozzák a velük szemben potenciálisan alkalmazható szankciókat, és kitolják azok érvényesítési határidejét. Vagyis a rendszer ugyan január 1-jétől életbe lép, de nem alkalmazzák, amíg arról az Európai Bíróság előzetesen véleményt nem mond, a vizsgálat pedig akár két évig is eltarthat, nagy eséllyel a 2022 választás utánra tolódik. Ez pedig kétségtelen győzelem azoknak, akik csak a saját korrupt hatalmuk fenntartásáért politizálnak, akik kizárólag saját korrupt érdekeik érvényesítéséért szabadságharcolnak Brüsszel ellen. Persze azt azért megkérdezhetnék a híveik az Istenáldjamegminiszterelnökúrtól, hogy faszért szavaznak meg valamit, amit aztán a bíróságon megtámadnak, de ne zavarjuk össze őket győzelmi hörgésben. (Közben örülhetnek fenemód: Orbán nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította Mészáros haverja szuperbankjának fúzió útján történő létrehozását, hogy legyen nekik szuperbankjuk is, terjeszkedjenek, hízzanak, hát hiszen nemzeti érdek, hogy minden az orbánista slepp kezébe kerüljön.) Ja, és ha elmondják majd nyolcvanhatezerszer, hogy Orbán Viktor elérte, hogy a jogállamisági feltételrendszer hatálya ne terjedjen ki a migrációval kapcsolatos kérdésekre és a genderbuziság szabályozásra, akkor hazudnak: soha nem is terjedt volna ki, az egész vita egyetlen pillanatig, egyetlen elemében nem szólt erről.

Donáth Annának abban papíron és elméletben igaza van, hogy a vádlott annyit ért el, hogy rövid időre kitolja az ítélet végrehajtását, de megakadályozni azt nem tudja. Mégis ez volt a legfontosabb számára, gyakorlatilag ez az egyedüli, ami számít, a népet meg eddig is azzal zsibbasztotta, amivel akarta, és működött. Most is működött. Senki nem kérdezi meg tőlük, hogy ha nekik alanyi jogon járnak a brüsszeli pénzek, akkor most miféle győzelmet ünnepel a sleppje olyan harsányan? Vagy ha Magyarország a piacról is tud hiteleket felvenni, akkor miért állt el a vétójától a mocskos brüsszeli csilliárdokért annak ellenére, hogy de facto nem sikerült kidobatnia a jogállamisági feltételrendszert a megegyezésből? Igazából nincs értelmük ezeknek a kérdéseknek, hiszen ez a heteken át tartó hisztéria, fenyegetőzés, zsarolás és toporzékolás csak a szokásos háborús műsor része volt. Pontosan tudták, hogy van kivel háborúzni (perverz és beteg, hogy miközben a lakosság 85%-a EU-párti, a kormány legnagyobb ellensége az EU, és az EU mocskolásából kovácsolja a politikai tőkéjét), és lesz, kit legyőzni, lesz mit győzelemként eladni.

Félreértés ne essék: Orbán győzött, időt nyert, és ezzel valószínűleg életet is, e tekintetben én az ellenzék helyében megpróbálnék – Hadházy Ákos példáját követve – a vágyaim helyett a valóságra koncentrálni. Ha a tagállamok veztői a mai-holnapi csúcson a kiszivárgott német-magyar-lengyel maszatolványt fogadják el, azzal mindenki veszíteni fog, aki most úgy érzi, hogy nyert Orbánnal szemben. Beleértve elsősorban Merkelt, aki szó szerint történelmi egyezséget hozott ezzel tető alá, csak éppen nem olyan előjellel, ahogyan azt szeretné hinni. Ugyanis azzal, hogy kompromisszumot kötött és haladékot adott az uniós pénzek ellopására Orbánnak, lehetővé tette számára, hogy tovább finanszírozza az Európai Uniót szétverni hivatott autokarata politikáját. Most lett volna lehetőség ennek véget vetni, de ez leginkább csak papíron és elméletben sikerült. Ezek után majd nehéz lesz arra hivakozni, hogy vannak európai értékek, amelyeket meg kell védeni az illiberálisoktól. Nincsenek. Leginkább egyéni érdekek vannak, szennyes háttéralkuk vannak és cinizmus van. Sem igazán csalódottnak lenni nem érdemes (tíz éve ezt a műsort nézzük, most sem történt váratlan fordulat), sem ünnepelni nincs mit.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!