Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Plató a fenéket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szlávik János és Kásler Miklós is arról nyilatkozott ma, hogy lassul a fertőzés az országban, elérkeztünk ahhoz a bizonyos platóhoz, amely után csökkenni kezd a fertőzöttek, kórházban ápoltak és halottak száma. Ez persze nagyon jó lenne, csak ha az ember megnézi a számokat – amelyet független lapok összegeznek és alakítanak értelmezhető grafikonokká, mivel a kormány egyszerűen nem akar ilyen adatokat közölni a mai napig -, akkor nem éppen ezt látja. Mindhárom fontos szám emelkedő tendenciát mutat, amiben semmi meglepő nincs, tekintve, hogy a bevezetett szigorító intézkedéseknek még nem volt elég idejük ahhoz, hogy valódi változást hozzanak. A korlátozásokat követő első hónapban kezdenek el csökkenni a számok – ezt számtalan külföldi példa mutatja –, a kormány mégis unortodox módon 2-3 hét után állítja, hogy ez már most történik.

A járvány miatti korlátozások bevezetése után 2-3 héttel kialakul egy úgynevezett plató, majd csökken a fertőzöttek száma; Magyarországon az utóbbi időszakban nem emelkedett kiugróan sem a fertőzöttek, sem pedig a halottak száma, vagyis egy ilyen platóra került a járvány.

Ezt a platót ismét a kormány állítja, miközben a legfontosabb adatokat a mai napig nem hajlandóak kiadni. Van egy vélhetően tudósokból álló csapatuk – jó esetben –, amely meghozza a legfontosabb döntéseket, pontosabban javaslatot tesz azok meghozására. A magyar embereket közben a sötétben tartják, ami megint csak jól mutatja, hogy mennyire is érdekli őket a mi sorsunk. Az is ennek bizonyítéka, hogy a kórházak élére katonákat tettek, hogy a legfontosabb információk még véletlenül se kerülhessenek újságírókhoz, vagy nem kormánypárti szakértőkhöz. A televíziók és egyéb sajtóorgánumok kameráit pedig el is felejthetjük, mert azok csak akkor kerülhetnek bármelyik magyar kórház környékére, ha Orbán odarendeli őket valamelyik propagandaesemény keretében.

Még a sokat szidott Romániában is engedéllyel, de be lehet menni kamerával a kórházakba, olyannyira, hogy még egy magyar stábot is beengedtek. A magyar kormány szinte már lesajnálja a románokat, miközben egyáltalán nem biztos, hogy a hazai helyzet nem rosszabb. A környékbeli országokat ócsárolja Orbán, miközben lassan a régió egyedüli országa leszünk, ahol továbbra is emelkedik az esetszám. Attól még ugyanis, hogy Szlávik vagy épp Kásler azt nyilatkozza, hogy javul a helyzet, még nem válik azonnal valósággá. Elég megnézni Trumpot és a koronavírus elleni védekezését. Hetekig állította, hogy az Egyesült Államok megállította a járványt. Amikor növekedni kezdett az esetszám, akkor szintén csak nyugalomra intett, mert azt állította, mindent kézben tartanak. Amikor teljesen elszabadult a pokol, akkor pedig egyszerűen a helyi kormányzatokra terelte a felelősséget.

Nem mondom persze, hogy Orbán ezt meg fogja tenni, mivel idehaza erre nincs lehetősége, ugyanis az Operatív Törzs dönt mindenről, pontosabban vélhetően Orbán maga. Ezért a felelősség elhárítása vélhetően el fog maradni, de az álhírek terjesztése nem. Addig hazudj, ameddig végre igazzá válik, állítja a mondás. Ebben az esetben is érvényes lehet, hiszen ha nem most, hanem mondjuk 3 hét múlva érkezünk el valóban a járvány csúcspontjára, amelyet követően elkezd csökkenni az esetszám, akkor majd úgy tesznek, mintha ők is akkorra várták volna ezt. Újságírói kérdésekre nem válaszolnak, ami egyben azt is jelenti, hogy a közbeszédet ők alakítják. Minden más pedig hazugság.

De mint mondtam, Szlávikon kívül Kásler Miklós is megszólalt az ügyben. Nem újságírói kérdésekre válaszolt, hanem beültették egy szobába egy propagandistával, aki szépen alákérdezett. Ennek eredménye egyebek mellett a következő is:

Külön kell kezelni” fontos számokat: az új fertőzöttek számát és a kórházi ápolásra szorulók számát, szerinte az utóbbinál már látni, hogy az elmúlt napokban nem történt érdemi emelkedés.

Na most én előkotortam és átböngésztem jó pár grafikont, amelyek egyike sem mutatja azt, amiről a doktor professzor beszél. Itt még csak nem is arról van szó, hogy megpróbálják megnyugtatni a közvéleményt, hiszen ahhoz nem hazudni kellene, hanem az igazságot elmondani, de úgy, hogy azzal ne okozzanak pánikot. Azt persze nyilván nem fogják bevallani, hogy elszámolták magukat a védekezésben, ezért emberek ezrei haltak meg úgy, hogy vélhetően az megelőzhető lett volna. Ez nem csak találgatás és még csak a számok sem túlzóak. Elég megnézni Szlovákiát, ahol a mai napig nem érte el a halottak száma az ezret sem. És igen, Szlovákia lakossága fele akkora, mint Magyarországé, de ha ezt figyelembe vesszük, akkor a 981 halott duplája kellene, hogy legyen nálunk is, ami 1962. A Magyarországon koronavírusban meghaltak száma azonban nagyon nem ennyi, hanem 5706, ami közel háromszorosa a szlovák számoknak.

De Orbán szeret Ausztriával is példálozni, ahol szerinte rosszabb a helyzet, mint Magyarországon. Állításaival ellentétben ott eddig 3757 halálos áldozata volt a járványnak, ami szintén lényegesen kevesebb, mint nálunk. Akkor mégis kihez kellene mérnünk a mi teljesítményünket? Bármelyik égtáj felé tekintünk, szinte mindenhol csak jobb számokat láthatunk és azt, hogy csökkennek a számok. Nem mindenhol persze, de az országok többségénél igen. Nálunk ez sem igaz, mint ahogy arról sem tudni semmit, hogy milyen oltás érkezik és mikor Magyarországra. Kásler ugyan megnyugtatta a kérdezőjét arról, hogy az országba nem fog olyan vakcina érkezni, ami nem hatásos, vagy súlyos szövődményeket okoz – ami úgy gondolom, alapvetés kellene hogy legyen –, de azt már nem fejtette ki, hogy akkor mégis mi fog érkezni.

Teljesen hülyének néznek mindenkit, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy elszámolták magukat. Már nem marad olyan ország, amelyre két kézzel mutogathatnának, hogy bezzeg ott, na ott elrontották a védekezést. Vélhetően a régió többi országa Magyarországra mutogat, mint rossz példa. Itt ugyanis pontosan látszik az, hogy mi történik akkor, ha egy kormány képtelen a megfelelő döntéseket a megfelelő időben meghozni. Nyilatkozhatnak, amit csak akarnak, de a tény még tény marad: a kormány rossz döntéseinek folyományaként több ezren haltak meg olyanok, akik megmenthetőek lehettek volna. A többi csak magyarázkodás.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.