NEHAZUGGY

Nem kell félni, jut mindenkinek

Pável Melinda | 2020. December 2, Szerda | 10:15

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A világjárvány az világjárvány, mindenütt érezteti a hatását. Még Magyarországon is, amely arról híres, hogy itt mindig minden nagyszerű. Már ami az utóbbi évtizedet illeti, mert előtte ugye maga volt a pokol, a nemzeti kormánnyal viszont tündérország köszöntött ránk. Vagy ha most még nem is, de hamarosan az lesz, megállíthatatlanok vagyunk, már látjuk az alagút végén a fényt.

Ez a fény az elmúlt tíz év nélkülözhetetlen kelléke, ez tartja életben a reményt, ezt szolgálja a médiából szüntelenül áradó beszámolók tömkelege a sikerekről, naponta átadnak valamit, ha csak egy földutat is, de nagy parádéval felavatják, népviseletbe öltözött lányok tartják a szalagot, amelyet ünnepélyes ceremónia keretében vagdalnak darabokra a rangos résztvevők. A környék összes papja ott serénykedik és felszenteli még a vakondtúrást is, mindezt csakis a mi kedvünkért, mert nekünk erre van igényünk, ettől vagyunk boldogok. Nálunk még a válság is más, mint egyebütt, mi ugyanis látjuk az ebben rejlő lehetőségeket, így semmi kétség, mi ebből a helyzetből is profitálunk majd.

Ha vannak is nehézségek, azok csak átmenetiek, nem komoly gondok, inkább afféle bosszúságok. Tönkretett a vírus munkahelyeket? A kormány már teremtett is helyettük újakat, megoldotta, bőkezűen osztotta a támogatásokat a bajba jutott ágazatoknak. Tény, hogy a rendszerben legalul vannak olyanok, akiknek nem jutott segítség, viszont lehetőségekben nincs hiány, így csak az egyéneken múlik, képesek-e kilábalni a nehéz helyzetből – hangzik a kincstári kommunikáció. Közben rémséges történetekről értesülünk, egy faluban például – igaz, nincsenek szem előtt, valahol az üveghegyeken túl – a költségvetés annyira kimerült, hogy már a közmunkásoknak se tudnak fizetni, az önkormányzati kisbusz, amely a település gyermekeit szállítja a szomszédos községben lévő intézménybe, meghibásodott és nincs pénz a javításra. Ahol nem az a legnagyobb probléma, meg tudják-e menteni a karácsonyt, hanem hogy nem lesz-e kemény a tél, mert ha igen, többen valószínűleg megfagynak tüzelő híján. Miközben sokan amiatt zúgolódnak, hogy a járvány miatt nem lesz könnyű a fa alá szánt temérdek ajándék beszerzése, többeknek az okoz gondot, sikerül-e valahonnan legalább krumplit szerezni meg annyi fát, hogy megfőzhessék az ünnepi ebédet.

Erről persze nem beszélünk, ezek kirívó esetek, mindig is voltak olyanok, akiken nem lehetett segíteni, az a helyes viselkedés, ha másfelé nézünk, amit nem látunk, az nincs is, nem kell velük törődni, mert semmi értelme. Vannak civil szervezetek, amelyek mégis ezt teszik, kapnak is állami támogatást, természetesen nem sokat, a nekik juttatott pénz ugyanis mindenféle haszon nélkül tűnik el, mint valami fekete lyukban. Ezek a civilek – nem is kétséges, kinek dolgoznak valójában – szünet nélkül kreálják az álhíreket és terjesztik mindenfelé, hogy nyomor, meg nélkülözés, de csak rá kell nézni a számokra, egyre növekednek a lakossági megtakarítások, tömegesen veszik igénybe a CSOK-ot, építik az új lakásokat, hát miféle nyomorról beszélünk? Természetesen nem boldogul mindenki, ez kétségkívül így van, de legyünk őszinték: aki itt nem boldogul, az nem is akar, pedig hát valóságos Amerika van nálunk, a lehetőségek korlátlanok, senki nem köteles ott maradni, ahol van, elmehet bárhova, ahol munkát talál, ha nincs lakása, bérelhet, valójában csak a szándék hiányzik ezekből az emberekből. Elérhetnek akármit, amit csak szeretnének, akár még egyetemet is végezhetnek.

Ez a hivatalos álláspont a szegénységgel kapcsolatban, nincs is más dolgunk, mint elhinni, hogy ez így is van. A fényadás ebben a formában gyümölcsözik, az emberek előbb tájékozódnak a tévéből, a rádióból, mintsem valóban érdekelné őket, hogyan él a szomszéd. Az internet lehetőségeit is sokan célirányosan használják, kezdőlapként az Origót állították be, mint leghitelesebb hírforrást, a közösségi oldalakon is főleg azt keresik, mit üzen aznap a kormány. Meggyőződésük, hogy ez így helyes, hiszen az ember lehetőségei korlátozottak, nem lehet ott mindenhol, nem tapasztalhat meg mindent, információkra van szüksége, hogy az aktualitásokkal tisztában lehessen, ehhez a sajtóból kap segítséget, komoly politikusok, szakértők világítják meg a hátteret, hogy tisztában legyen vele, milyen is az élete.

Ráadásul annyira jó ezeket hallgatni. Megnyugtató, bizakodást keltő, és ha most nem is jó a helyzete, nagyon szereti, amikor azt mondják neki, nem lesz ez mindig így. Vannak, akiknek most is jó, ha neki nem az, bizonyára az ő hibája, nemsokára rá is sor kerül. Olyan, mint amikor a templomban hallgatja a papot, amikor az öröklétről beszél. A mennyek országát se nyeri el mindenki, csak aki érdemes rá.

Csak akinek elég erős a hite.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!