NEHAZUGGY

Relatív tahónak lenni

Pável Melinda | 2020. November 30, Hétfő | 13:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akaratlanul is megsérthette a holokauszt áldozatainak emlékét – hát létezik ennél nagyobb elnéző emberi türelem? Ebben az egy mondatban minden benne van: a sértett önérzet, amely ugyanakkor nem támadja az ellene horgadókat, egyben a mentegetőzés, hogy rossz időben és rossz helyen mondta, amit mondott. Demeter Szilárd végső soron most úgy beszél, mint aki nem a szavak embere, nem csoda, ha ilyen kellemetlen helyzetbe került.

Ezt azért nem lehet relativizálni, úgy előadni, mintha a vétlen áldozatok mellett vétlen bűnösök is lehetnének. Nincsenek. Aljassá lenni nem választás kérdése, még ha vannak is olyanok, akik azzal mentegetik magukat, hogy egy fajta kényszer hatására cselekedtek, máskülönben veszélybe került volna a megélhetésük. Persze ilyen esetekben nem annyira a megélhetésről, sokkal inkább a karrierről van szó, megélni ugyanis sok mindenből lehet, tudnának erről hosszan mesélni azok, akik ezt gyakorolják, végső esetben akár az országot is elhagyják munkaügyben. Az áldozatkészek számára nem megélhetés kérdése az ilyesféle szekértolás, hanem karrier kérdése. Vagy azért tesznek valamit, mert remélik, hogy cserébe kapnak érte jutalmat, vagy már megelőlegezték nekik és most megszolgálják. Egyik se olyan, ami miatt fel lehetne őket menteni bármi alól.

Demeter Szilárd nem egy blogger a sok közül, önmeghatározása szerint ő egy író, ráadásul a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, emellett miniszteri biztos is, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felel. Magas hivatalt adott neki az isten vagy ki, persze ezzel az erővel akár egy minisztériumot is rábízhatott volna, mindegy, melyiket, egyikhez sem ért. Ha tudása nincs is rengeteg, önbizalommal bőven el van látva, bokros teendői mellé még a megmondóember szerepét is felvállalta, és ebbéli minőségében odaszólogat hol ennek, hol annak. Olykor vannak, akik felháborodnak ezek miatt, hát istenem, bárkivel megeshet. Most úgy látja, hogy akaratlanul sértett néhány embert. De ez nem úgy van, ahogyan ő gondolja, hogy csak azok sértődhettek meg, akiknek a rokonságában valaki áldozatul esett a holokausztnak.

Nem kell ahhoz közvetlenül érintettnek lenni. A mi családunkban is voltak tetovált nácik. Az apai nagypám bátyja az elsők között állt be az SS-be és aktív részese is volt a rémtetteknek, az anyai nagyanyám öccse péklegényként csatlakozott, mert tetszett neki az ideológia. A háború után mindketten fogságba kerültek. Közben a Vajdaságban a feleségét és a lányát lágerbe zárták az apa viselt dolgai miatt, a nagynéném szabadította ki őket nagy nehezen és csempészte át Magyarországra, itt a sógornő – a nagyanyám – segítette őket, hogy elboldoguljanak. A náci papa hazatért ugyan, de élete végéig sértettnek érezte magát, amiért megfosztották a szabadságától. A pék nagybácsi rövidebb időt töltött fogságban, később olykor emlegette a hátizsákját, amiben nagy értékek voltak, de sajnos elkobozták. Ezzel szemben a nagyapám nemcsak, hogy náci nem volt, de éppen miattuk magyarosította a német nevét, a gyerekeinek viszont megmutatta a borzalmakat, hogy lássák és soha ne felejtsék el. A sors iróniája, hogy ő a háborút túlélte ugyan, de a málenykij robotra induló menetbe bekerült valahogy, és Temesvárnál nem jutott tovább, elvitte a vérhas.

Az ember nemcsak akkor ítél el valamit, ha személyesen őt sérti, vagy ha nem is, esetleg tart attól, hogy rá is sor kerülhet máskor, más okból. Elutasíthatja erkölcsi okok miatt is, emberként, ha a másik olyat tesz, ami emberileg elfogadhatatlan. Napjainkban egyre gyakoribb, hogy bizonyos cselekedeteket és megszólalásokat látva legszívesebben azt mondanánk, hogy vagy ő nem ember, vagy mi nem vagyunk azok, akár a végletekig sarkítva. Azt is mondhatnánk, hogy Demeter relatív tahó. De sajnos, több annál.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!