Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Előre megássák a következő kormány sírját?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egyre több jele van annak, hogy a Fidesz felkészül az esetleges 2022-es vereségre. Egy sor olyan törvénymódosítást hajtottak végre, amelyek arra hivatottak, hogy egy esetleges vereséget követően is ők határozzák meg a legtöbb intézmény működését, nem beszélve a magyar gazdaságról. A felélhető összes tartalékot elköltik, a bármiféle értéket is képviselő ingatlanokat kiosztják maguk között, az oktatást pedig kiszervezik vagy az egyházakhoz, vagy a maguk által kreált alapítványokhoz. Ez azonban csak egy dolog lenne, de úgy tűnik, ezen felül még adósságba is viszik az országot, amit persze nem reklámoznak túl. Nemrégiben egy igen komoly hitelt vettünk fel, ami vélhetően összefüggésben van azzal, hogy a gazdaságvédelmi alap egyszerűen kiürült. Az Orbán-kormány hónapok alatt költött el milliárdokat úgy, hogy annak semmiféle látható haszna nem volt.

A munkájukat elvesztett emberek nem kaptak segítséget, a vállalkozásokra ugyanez igaz. Akik valóban bajba kerültek a járvány és az azt követő gazdasági válság miatt, azok nagyrésze egy forintot sem láttak ebből az állítólagos gazdaságvédelemből. Százmilliókat – sőt, vélhetően milliárdokat – osztottak ki haverok cégei számára, vagy öltek bele látványberuházásokba, amelyek természetesen szintén csak a NER vállalkozóinak pénztárcáját gyarapítják. A magyar adófizetőktől elvett pénzek azonban elfogytak, és úgy tűnik, az éves GDP is mínuszos lesz, ami azt jelenti, hogy hatalmas bevételekre már nem számíthat a kormány. Elvették az önkormányzatoktól a számukra leginkább fontos bevételeket, és minden olyan adóforintra rátették a kezüket, amire csak tudták. Szabályszerűen kifosztották az országot a gazdaság védelmére hivatkozva.

Ez viszont nem volt elég, Orbán és lengyel haverja nyíltan szembeszállt az EU 25 tagországával, ami a magyar és lengyel kormány által belengetett vétóban csúcsosodott ki. Ennek hatására – okkal – a gazdasági térség kormányai felháborodtak, és igencsak elegük van már a két populista kormány viselkedéséből. Orbánék hisznek abban, hogy a vétójukkal rá tudják kényszeríteni arra az EU-t, hogy kivegyék a jogállami feltételeket abból a szerződésből, amely grantálná a gazdasági mentőscsomagot Európa számára. A fenyegetésnek óriási hatása lehet egész Európára, és közel sem biztos, hogy Orbán terve be fog válni. Nagyobb a lehetőség arra, hogy szankciókat fognak hozni ellenünk, és az uniós támogatásokról Orbán a közeljövőben csak álmodozhat majd.

Ezek nélkül a pénzek nélkül azonban további hitelekre fognak szorulni, ami tökéletes politikai fegyverként vethető majd be egy esetleges következő kormánnyal szemben. Adósságcsapdába terelik az országot, amelynek hatására a következő kormány kénytelen lesz megszorításokat foganatosítani, aminek következtében elveszíthetik támogatóik nagy részét, és a következő választásokon elbukva újra Orbán kerülhet hatalomra. A magyar szavazók igen nagy részét könnyen át lehet verni, hiszen manipulálhatóak. Sokakat egyáltalán nem érdekel, hogy van-e sajtószabadság, törvényes választás, vagy úgy általában demokratikus az államberendezkedés, vagy sem. Az emberek jelentős része önző, és csak az érdekli, hogy mekkora a fizetése, és el tud-e menni nyaralni minden évben. Ha neki megvan az, amire vágyik az élettől, akkor magasról tesz arra, hogy mások életével mi történik.

Ha tehát Orbánék szabadrablását követően egy következő kormány kénytelen lesz megszorító intézkedéseket hozni, akkor beválik az állampárt terve. Amelyik kormányon lévő párt megszorítások mellett dönt, annak vége van a következő választásokon. Ez nem feltételezés, ez tény. A választókat ugyanis nem érdeklik az okok, az sem fogja őket érdekelni, hogy azok a hitelek felelősek egy későbbi válságért, amelyeket az Orbán-kormány vett fel. Ők azt látják, hogy az Orbán-kormány idején több élelmiszert vehettek, alacsonyabb volt a rezsi, esetleg több támogatást kaptak. Ha egy átlag választónak valaki megpróbálja megmagyarázni, hogy mi az oka a megszorításoknak, akkor már eleve veszett üggyel próbálkozik. Az átlag választó címszavakból és csatakiáltásokból ért, az összetett mondatok, pláne a több oldalas elemzések teljes mértékben hidegen hagyják. Erre a szintre infantilizálta a Fidesz, miközben persze az is igaz, hogy egyetlen korábbi kormánynak sem volt célja felelős, nagykorú állampolgároknak tekinteni a szavazókat.

A jelek szerint Orbán előre megássa a következő kormány sírját, hiszen úgy költ milliárdokat, hogy azzal már nem rendelkezik. Üres a kassza, de azt a látszatot akarják kelteni, hogy a hihetetlen gazdasági sikereinknek köszönhetően még mindig nincs mitől tartanunk. Van pénz stadionokra, lówellnessre és arra is, hogy ingyen adjunk milliárdos ingatlanokat az egyháznak. Kastélyfelújításra, Belgrád-Budapest vasútvonalra és Paks II-re is futja. A valóság viszont az, hogy ezek jó részét már hitelből finanszírozzuk, ami – mint ahogy fent leírtam – nem Orbánt fogja negatívan érinteni, hanem a soron következő kormányt. Olyan ez, mint amikor üres kasszával adták át a fővárost Karácsonynak, majd később fejlesztéseket követeltek tőle. Ugyanez fog történni akkor is, ha Orbán netán elbukik a következő választásokon.

Biztosak lehetünk abban, hogy elhiteti majd a szavazókkal, hogy a Fidesz idejében mindenre is volt pénz, az ország fejlődött, a nyugdíjasoknak pedig ez maga vola a Kánaán. Ismerve a magyar néplelket, sajnos tartok tőle, hogy ez a taktika működni fog. Még ha most neki is állnának az ellenzéki pártok annak, hogy elmagyarázzák, a Fidesz üres kasszából gazdálkodik, akkor sem hinnék el sokan. Miért? Mert még megvan a munkájuk, érkeznek a támogatások és a rezsi sem emelkedett. Ha pedig semmi látható sem változik, akkor teljesen mindegy, honnan jön a pénz. Gond csak akkor van, ha ez a pénz többé már nem érkezik, és véleményem szerint ez az időszak nem Orbán uralkodása idején fog eljönni. Ne legyen igazam.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.