Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Ha mertek volna mások lenni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megkapom én is, ahogy megkapja más is: semminek nem tudok örülni, semmi nem tetszik, direkt a hibákat keresem, állandóan csak bajom van mindennel. Holott lehet itt élni, alkalmazkodni kell egy kicsit, igazodni, akkor meglátja az ember a jót is, a szépet is, de ha mégsem, nyugisan eléldegélhet.

Sokszor eltöprengek rajta, hogy egy elmebeteg gyilkos hogy volt képes fanatizálni egy egész országot? Hogy tudott gyilkossá tenni annyi embert? Hogy tudta elhitetni velük mindazt, amit elhitetett? Hogy nem látták azok az emberek, hogy mi történik körülöttük, mi történik velük? Pedig biztosan voltak, akik látták. Azok elmenekültek, meglapultak vagy meghaltak. Nem is annyira bonyolult. Először csak el kellett hitetni az emberekkel, hogy az egy nagy párt. Óriási. Erős. Aki csak számít, az oda tartozik. A pártba, a közösségbe. És aki oda tartozik, az maga is erős lesz, jelentős lesz, főként pedig védett lesz. Elhitték, ettől lett végül nagy és erős. Aztán el kellett venni olyan dolgokat, melyek külön-külön talán nem tűnnek annyira fontosnak. Hiszen csak egy kézmozdulat köszönéskor. Csak egy jelkép. Egy zászló. Pedig az a kézmozdulat nagyon fontos volt. Aki nem azzal üdvözölte a másikat, arról azonnal kiderült, hogy melyik oldalon áll. A rossz oldalon. Ezért azok is elkezdték azt az üdvözlést használni, akik amúgy szerettek volna kimaradni az egészből, nem akartak sehová sem tartozni, egyszerűen csak élték volna az életüket. De rákényszerültek, és vagy magukban szégyenkeztek miatta, vagy – ez lehetett a gyakoribb – megérezték a valahová tartozás magával ragadó élményét. Biztonságban érezték magukat a tömegben, olyanok lehettek, mint a többiek. Olyanok, amilyennek lenniük kellett ahhoz, hogy a nemzethez tartozhassanak, hogy azok az ünnepek, azok a jelképek nekik is szóljanak.

Azt hiszem, a többség önként csatlakozott. A nagyon nagy többség. Később, amikor már valóban nagy és erős lett a rendszer, akkor elkezdték elhurcolni, kiirtani azokat, akik kilógtak a sorból. Ez félelmet keltett, rávette az ingadozókat is, hogy megtalálják a helyüket a tömegben. Együtt nézték a sodró erejű felvételeket, amikor egy nép felemelt fejjel, kihúzott vállakkal, büszkén menetel, amikor együtt dobbannak a lábak és úgy érezték, együtt dobbannak a szívek is. Kezdték elhinni, hogy többek, jobbak másoknál. Kezdték elhinni, hogy nekik több jár. Aztán elhitték azt is, hogy joguk van elvenni a másét, és joguk van dönteni élet és halál fölött. Sokan nem látták, és talán utólag sem értették meg, hogy egy őrült vízióit követve rohantak a vesztükbe, hogy a jobb élet reményében adták oda a gyerekeik jövőjét. Talán sokan soha nem értették meg, hogy az, amit ők jogos jussuknak gondoltak, másoknak az életébe került.

Később, amikor elérkezett a kijózanodás, amikor szembe kellett nézniük a saját tetteikkel, amikor nem a propaganda, hanem a valóság süvített az utcákon, akkor szembesültek azzal, hogy mindenért meg kell fizetniük. Nekik kell megfizetniük, akik belesodródtak, akik elhitték, akik hallgattak, akik nem néztek oda, akik inkább meghunyászkodtak és elfogadták azt, amiről úgy hitték, amúgy sem tudnak változtatni rajta. Nekik kellett megfizetniük, mert az őrült, akinek a beteg eszméit követték és mindazok, akik nagyon is tudatosan felépítették az egész rendszert, akik a lelkesítő filmeket forgatták, akik a jelképeket kitalálták, akik azt a karlendítést elterjesztették, azok gyáván elmenekültek. Így vagy úgy, de elmenekültek. Igyekeztek megúszni azt, amit tettek egy egész országgal.

Borzalmas lehetett szembesülni azzal, hogy minden hazugság volt. És nem csak azt kellett feldolgozni, hanem a saját ostobaságukat, gyengeségüket, hiszékenységüket, gyávaságukat is. A romokból kellett felépíteni nem csak az országot, hanem önmagukat és a nemzetet is. Nagy szavak ezek, de olykor nem lehet máshogy megfogalmazni bizonyos dolgokat. Az akkori hiszékenyek, gonoszok, gyávák, gyengék iszonyú örökséget hagytak hátra. Olyat, ami sok-sok generációt megsebez még akkor is, amikor azok, akik nem tettek semmit az őrület elszabadulása ellen, már régen nincsenek.

Ahogy már nincsenek azok sem, akik kívülről látták, mi történik. Érthették és megállíthatták volna, de semmit nem tettek. Fontosabbak voltak az üzleti érdekek, mindenki sütögette a maga kis pecsenyéjét. Végül leégett az egész erdő. Ha akkor valaki, a nagyhatalmak megálljt parancsolnak. Ha akkor az első emberek nem csatlakoznak a karlengetéshez. Ha akkor van elég bátor és hangos ember, aki tiltakozik, nem adja fel. Ha akkor elég sokan megértették volna, mi a baj, ha nem akartak volna ők is oda tartozni, ha mertek volna szembe fordulni. Ha akartak volna mások lenni. Annyi minden máshogy lehetett volna. Annyival jobb hely lenne most ez a világ.

Van, aki megtanulta ezt, és van, aki nem. Aki nem, az most győztesnek érzi magát, masírozik a tömeggel. Aki igen, az ordít, hátha időben meg lehet állítani, hátha nem fog lendülni az a kar, hátha nem hiszik el, hogy sokan vannak. Hátha megjön a félrenézők hangja, hátha valahogy bátorságra lelnek a gyávák. Mert nem igaz a mondás. Igenis bele lehet lépni ugyanabba a folyóba. Attól még a folyó nem változik, hogy a víz mozog.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.