NEHAZUGGY

A fizikai erőszak nem tiszteletet, hanem megvetést eredményez

Lázár Gergő | 2020. November 15, Vasárnap | 19:10

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A szarvasi polgármester, Babák Mihály ismét igen szépet mondott a pedagógusokkal kapcsolatban, amikor kijelentette, hogy nem árt az, ha a gyerek kap egy kis fizikai fenyítést – pofont –, hiszen ő is kapott annak idején. Ez az adjunk pofont, vagy ne adjunk pofont a gyereknek egy több évtizedes vita a társadalomban, noha én soha nem értettem, hogy miért vannak még ma is tízezrek – ha nem százezrek –, akik szerint semmi baj nincs azzal, ha nevelési célzatúnak mondott fizikai fenyítést használ a tanár. Ez a legtöbb esetben cigány diákok kapcsán kerül szóba, hiszen a magyar társadalom egy jó része elfogadhatónak tartja azt, ha velük szemben fizikai erőszakot alkalmaznak, hiszen ők kezdték. Való igaz, hogy létezik iskolai erőszak és az is igaz, hogy a legtöbb esetben a hátrányos helyzetű gyermekek azok, akik ehhez az eszközhöz nyúlnak, de anélkül, hogy megértenénk a problémáikat – tudom, akit leütöttek, vagy megrúgtak, ez kevéssé érdekli –, nehéz valódi megoldást nyújtani.

Attól, hogy egy erőszakos diákot vagy egy olyan tanulót, aki visszaszól, esetleg káromkodik az órán, pofánvág a tanár, mégis mi változik? Azon kívül, hogy a diák megszégyenül a társai, barátai előtt, és talán éppen emiatt a pofon sokkal nagyobb kárt okoz, mint azt a tanár egyébként gondolná. Hogy az iskolai erőszakot meg kell állítani, nem vita tárgya, noha nem vagyok biztos abban, hogy ez egy valóban országos méretű probléma, vagy inkább regionális dolog, azonban ezt pofonokkal egyszerűen nem lehet megoldani. Sőt, pofonnal semmit sem lehet megoldani, hiszen az csak egy hirtelen jött reakció, ami semmilyen megoldást nem kínál. Amögött, hogy egy gyerek agresszívvá válik az iskolában, mindig van valami. Családi problémák, stressz, szegénység és még lehetne sorolni. Ha ezek egyikéből adódóan a gyermek a frusztráltságát kieresztve valami olyat tesz, amit nagyon nem kellene, majd ezért kap egy maflást, az mennyiben lendíti előre a dolgokat?

Már meséltem róla korábban, hogy több osztálytársam is kapott pofont tanórán vagy szünetben tanároktól csak azért, mert a pedagógus úgy gondolta, hogy ez a megfelelő eszköz a gyerek megnevelésére. Elég volt egy bazmeg a szünetben, és repült is a pofon. Ezzel a tanár semmiféle tiszteletet nem vívott ki, ugyanis a fizikai fenyítést követően a gyerek nem tisztelni, hanem jogosan megvetni fogja a tanárt azért, mert az megalázta őt. Ugyanez történik a családon belüli erőszak esetében is. A pofonoktól és fenyítéstől – legyen az szülő vagy élettárs – nem fogja senki sem jobban tisztelni a másikat, ez egy tévképzet. De ugyanez igaz a rendőrökre is, akik valódi tiszteletet azzal tudnak kivívni, ha emberi módon, a törvényt elmagyarázva kommunikálnak az emberrel, nem pedig kretének módjára utasítgatnak és lökdösik az embert. Persze itt olyan esetekről beszélek, ahol nem áll fenn a sérülés veszélye valakivel szemben.

Csak egy kis történet, amit tegnap egy ismerősöm mesélt el, és a tiszteletről jutott eszembe. Éppen Barcelonában tanult Erasmussal, amikor az utcán sétálva az egyik iskolatársával a helyi rendőrség két tagja egyszerűen hátulról megragadta, majd a falhoz szorította őket. Állításuk szerint felszólították őket arra, hogy álljanak meg, de nem engedelmeskedtek – ilyen az ismerősöm elmondása szerint egyáltalán nem történt –, ezért fizikai kényszert alkalmaztak. A falhoz szorítás közben mondták nekik, hogy ne magyarázkodjanak, fogják be, és adják oda az igazolványukat. Megtették, majd távozhattak. A rendőrség nem magyarázott meg semmit, ők pedig nem értették – a mai napig nem értik – mégis mit követtek el. Ennek hatására az ismerősömben nyilván kialakult egy kép a barcelonai rendőrségről, ami nem a tiszteleten alapszik.

Ezzel szemben egy buta hibát követően – levizelte az angol védelmi minisztérium épületét, mert nem talált illemhelyet – nem verték agyon az angol rendőrök, hanem ugyan figyelmeztették, hogy ilyet soha többet ne tegyen, de elengedték. Elengedték és elmondták neki, hogy legközelebb merre keressen illemhelyet ezen a környéken. Az ilyen rendőrt – de ugyanez igaz tanárra, vagy bárki másra is – lehet tisztelni. Az ő feladatuk ugyanis nem az, hogy ok nélkül, a nem megfelelő eszközökkel fenyítsenek, hanem az, hogy megtanítsanak minket a szabályok betartására és megmutassák, hogy így is lehet. Na már most egy a diákjait pofonnal nevelő tanár mégis milyen példát mutat? Ki tisztel egy olyan oktatót, aki komolyan úgy hiszi, hogy ez a megfelelő megoldás az üzenete átadásához?

Véleményem szerint aki tanárként pofozza a gyerekeket, az megbukott tanárként is, emberként is, és elgondolkodhat azon, hogy hová süllyedt. Úgy hiszem, Magyarországon igen komoly probléma van a tisztelettel és azzal, hogy az emberek mit gondolnak erről. Akkor ugyanis, amikor a felnőttek 14%-a még mindig rendben lévőnek találja a fizikai fenyítést, mint nevelési eszközt, és 38 % szerint egy-egy pofontól nem lesz baja a gyereknek, akkor bizony komoly gondok vannak a társadalom egy bizonyos szegletével. Aki pofonok nélkül nem képes nevelni, az valamit nagyon elrontott.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!