Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi lehet annál objektívebb bizonyítéka a jogállamiság szétverésének, mint az, hogy megszállták a közmédiát?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok! Állítólag minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. Ennek a szabadságharcos, utcai harcos miniszterelnök kútfejét dícsérő kocsmafilozófiai bölcsességnek az univerzalitását az adja, hogy elsüthető egy obligát háborús elemekkel tarkított politikai beszédben is (lásd az összetartozás emlékhelyének átadása), meg akkor is, ha például a magyar futballválogatott kijut az Eb-re. Talán még a nagy Donald Trump is ebből az alapvetésből merített, amikor a választás éjszakáján győztesnek kiáltotta ki magát, és hisztérikusan közölte, hogy akkor most már abba lehet hagyni a szavazatszámlálást, mert ő nyert, és kész.

Bárhogy is legyen, akkor én most nem írom meg a sokadik publicisztikát arról, hogy aki a magyar válogatott Izland elleni győzelmének és annak örül, hogy Magyarország csapata ott lesz az idei év helyett jövőre sorra kerülő Európa-bajnokságon, az valójában Orbán Viktor sikerének örül. Szerintem se. Attól még igaz, hogy mint annyi minden mást, a sportsikereket is kisajátította – mint a kokárdát meg a hazaszeretetet -, amit kizárólag az ő oldala birtokolhat, aminek kizárólag az önjelölt nemzeti oldal örülhet, szóval ezzel is kell majd valamit kezdeni akkor, amikor ennek eljön az ideje. Hogy a sport úgy általában és a futball különösképpen ne csak a gólöröm néhány percére szűnjön meg politikai ügynek lenni. Egyelőre viszont ez a helyzet, és ez senkinek nem jó, ezért jó Orbán Viktornak.

Azért hoztam szóba ezt az egészet, mert lazán kapcsolódik: az utóbbi napokban erőteljes szivárgásnak indult (részletek ITT és ITT) közpénzmédia és manipulációs üzemegység – ahonnan újabb elborzasztó bizonyítékai kerültek elő annak, hogy az állampárt megrendelésére hazudnak bele az ország arcába – még ezt az örömteli hírt sem bírta tendenciózus, a bulvármocsár szenzációhajhász gyakorlatát megszégyenítő hazugság nélkül közölni. A Cristiano Ronaldo is reagált a magyar válogatott Eb-kijutására című veretes anyagot ajánlom megtekintésre mindazoknak, akik azt hiszik, már mindent láttak, és már semmin nem tudnak meglepődni azok után, hogy hangfelvételek és alkalmazotti vallomások bizonyítják, hogyan működik belülről az elfideszesített, kézivezérelt és maffiatempóra kapcsolt, évente nem mellesleg több mint 100 milliárd forint adófizetői pénzből eltartott MTVA. Ez a gyalázatos munka pontosan azért tanulságos, mert azt illusztrálja, hogy a közmédiában nem csak közvetlenül politikai téttel bíró témák kapcsán gyalázzák meg gondolkodás nélkül az újságírói szakma alapvető szabályait, hanem bármilyen kérdésben bármikor.

Az MTVA működésének fényében talán nem meglepő, hogy amikor az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke (a másik, sokadik patás ördög Vera Jourová) szóvá teszi a média magyarországi helyzetét érintően komoly aggályokat (a független média munkafeltételei, a médiatanács függetlensége, a médiatulajdont érintő viszonyok átláthatósága részlegessége, a veszélyeztetett médiapluralizmus, az állami reklámok, a kormány médiára gyakorolt közvetlen befolyása), akkor Kovács Zoltán nemzetközi kommunikátornak nem nagyon van más lehetősége, mint hazugnak, tudatlannak, alkalmatlannak nevezni és sorosozni. Nyugodtan magára veheti Didier Reynders is, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, aki arra figyelmeztetett a rendkívüli jogrend örve alatt benyújtott 9. fideszes alkotmányfércelés kapcsán, hogy mint minden tagország esetében, Magyarország számára is fontos, hogy a törvény- és alkotmánymódosítások elfogadását széleskörű vita előzze meg. Mert noha ez tagállami hatáskörbe tartozik, a tagországoknak tiszteltben kell tartaniuk a nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiket és a hatályos uniós jogszabályokat.

Tehát a magyar kormányt nem lehet olyan baromságokkal zsibbasztani, hogy a jogállamisági feltételek és az emberi jogok tiszteletben tartása kötelezettség minden tagország számára, meg hogy az Európai Unió egy olyan társadalmat akar, amelyben a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség és a tolerancia biztosított, mert akkor vagy az van, hogy hazudnak, tudatlanok, alkalmatlanok, nem méltók az általuk betöltött pozícióra. Vagy az van (via Varga Judit), hogy Brüsszel azért FENYEGETI pénzügyi szankciókkal Magyarországot (vagy bármely más tagállamot, értsd: Lengyelországot), és azért bújtatja homályos jogállamisági köntösbe a zsarolást, mert a drága magyar kormány meg kívánja védeni a házasság és a család intézményét. Vagy az van (via Orbán Viktor), hogy ha elfogadják a jogállamisági mechanizmust, azaz objektív kritériumok nélkül, ideológiai alapon zsarolni akarnak másokat, akkor az EU-ból Szovjetuniót csinálnak.

Túl azon, hogy nagyjából minden, amit nagy hangon meg akarnak védeni, annak záros határidőn belül kampó (talán nem kell a megvédett manyup-pénzek 3000 milliárdos tételéig visszamenni, bár kétségtelenül az volt a megvédés főpróbája), azért felmerül a kérdés, hogy vajon mi a tököm lehet annál objektívebb bizonyítéka a jogállamiság szétverésének, mint az, hogy az állampárt megszállta a közmédiát, oda kizárólag az állampárt képviselői és csahosai tehetik be a lábukat és felvételek bizonyítják, hogy ott az állampárt ukázai alapján folyik a dokumentálható félretájékoztatás és agymosás? A közszolgálati médiát az uralkodó párt szolgálatába állítani, propagandával agyakat mosni, na az igazi Szovjetunió. Szerintem. Nincs ebben semmi ideológiai zsarolás, és abban sincs semmi ideológia, hogy a soros alaptörvényfércelést sem előzte meg semmilyen széleskörű vita, és arról sem kérdeztek meg senkit, hogy rendben van-e egyedülálló embereket megalázni és kizárni az örökbefogadásból, illetve örökbefogadási alkalmasságukat egy miniszter kegyéhez kötni csak azért/elsősorban azért, hogy a melegek ne fogadhassanak örökbe, mert az anya nő, az apa férfi?

Az alkotmányos puccs mellett persze vannak szintén nem homályos ideológiai, hanem az állampárt nagyon is konkrét korrupciós bizniszét működtető kisebb húzások. Ilyen például az, hogy a rovott múltú és jelenű, az önkormányzati ingatlanok elherdálásától az adófizetőket megkárosító letelepedési kötvényes üzletig számos bűncselekménnyel határos ügyben érintett Rogán Antal személyesen dönti el a jogállam nagyobb dicsőségére, hogy a milliárdokat termelő öt budapesti és két kelet-magyarországi kaszinót ki üzemeltesse. Nem volt nagy ügy tető alá hozni: júniusban úgy módosították a koncessziós, illetve a szerencsejátékról szóló törvényeket, hogy nemzetgazdasági érdek lehet, hogy ki üzemeltet az ország területén kaszinót, majd úgy kozmetikázták a szabályozást, hogy az eddigi öt helyett már hét kaszinót is üzemeltethet egy tulajdonos. Majd Rogán megmondja, ki legyen az. Ez is csak egy nyomorúságos példa arra, hogy olyan emberek osztják a lapokat és a piacokat és diszponálnak csilliárdok felett, akiknek normális helyeken már keresnivalójuk nem lehetne a közéletben, miközben a hozzájuk hasonló minőségű emberanyag prüszkölve toporzékol, és kéri ki magának, hogy őt boszorkányüldözik, midőn szembesítik a letagadhatatlan tényekkel.

Mint ahogy a francia-német tulajdonú Arte közel 1 órás, alapvetően a koronavírus-járványról és annak európai uniós kezeléséről szóló dokumentumfilmjében történt, ahol szó esik arról is, hogy Orbán a maga hasznára, a sajtó további korlátozására használja a válsághelyzetet. Ebben a filmben helyet kapott az Átlátszó augusztusi felvétele, amely azt dokumentálja, hogy Szijjártó Péter egy kormányközeli, egyebek mellett uniós támogatásból finanszírozott, brutális állami megrendelésekből meggazdagodott üzletember, Szíjj László luxusjachtján nyaralgat. A filmkészítők megszólaltatták az ügyben a fent említett Kovács Zoltán nevű beszélő fejet, aki két dolgot hajtogatott:

az Átlátszó nem médiatermék, hanem politikai szervezet, és Szijjártó Péter jachtozása magánügy. Hiába mondta ki a riporter konkrétan a korrupció szót, és magyarázta el Kovácsnak, miért áll fenn a gyanúja ebben az esetben, a kormányszóvivő megismételte az Átlátszóról alkotott véleményét, és ezzel lezárta a témát. (Átlátszó)

Ebben nem csak az a rettenet, hogy teljesen világos: ezekkel az emberekkel értelmetlen beszélni, mert sehova nem vezet, abban merül ki az érvkészletük, hogy személyeskedve gyalázzák a velük szemben állókat. Az meg tíz éve nem párbeszéd, nem civilizált, tisztességes kultúrlények vitája. Az igazi rettenet az, hogy ez látszik Magyarországról Nyugat-Európában. Ez a méltatlan hisztéria, ez a primitív őrjöngés és toporzékolás. Úgy, hogy közben európai uniós közpénzekről is szó van. Az európai adófizetők pénzéről, ami a közmédia einstandolásához hasonlóan szintén bizonyítható módon – a fideszes kormány köreinél landol. És mindennek dacára ők vannak megsértődve, ők kérik ki maguknak, hogy mindez magánügy, a kritikusaik pedig egytől egyig tudatlanok, alkalmatlanok és hazudnak. És Soros zsebéből Szovjetuniót akarnak csinálni az Európai Unióból. Hogyne.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.