Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az értékbecslés módszertana

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A gyakorlatban már megvalósult, az elmélet kidolgozása van hátra: a mai értékalapú világban egyre inkább szükséges annak megfogalmazása, ki mennyit is ér tulajdonképpen. Természetesen akad, aki már adott támpontokat, így Lázár János évekkel ezelőtt rámutatott, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, ezzel mintegy fölrajzolta a vízszintes és a függőleges tengelyt, hogy bárki könnyebben meg tudja határozni a saját és mások helyét ebben a koordináta-rendszerben.

A művelet persze ennél összetettebb, többféle szempont is van, amely befolyásolja, ki hová kerül a ranglistán. Leginkább az illető hasznossága a döntő, és ebben az esetben ez kizárólag politikai hasznosságot jelent. A vagyon csak másodlagos, gondoljunk csak a szép emlékű Simicskára, aki már többszörös milliárdos volt, ennek ellenére fénysebességgel vesztette el értékét, miután a széllel szembefordult, és ezt követően viharos gyorsasággal derült fény Mészáros Lőrinc páratlan képességeire.

A politika élvonalában, a parlamentben adott a 133 bátor ember, az ő méricskélésükre már semmi szükség, ők afféle gyémántok a NER készletében, és mint ilyenek, felbecsülhetetlenek, a központi égitest fénye élteti őket, általa képesek ragyogni, nélküle csak olyanok lennének, mint bármelyik kő. Léteznek még az ellenzékiek, rájuk valójában semmi szükség, lényegében csak megtűrik őket, bár ez egyre nehezebb. Nem viselkednek rendesen, tiszteletlenek, minősíthetetlen hangot használnak, sok a baj velük, sajnos, a házszabály lehetőséget ad nekik olykor a megszólalásra, ám ezzel rendszerint visszaélnek. Nem végeznek érdemi munkát, az lenne a dolguk, hogy részt vegyenek a törvényhozásban, ehelyett csak akadékoskodnak. Többször kérte már őket a Fidesz-KDNP, hogy legalább most, a járványhelyzet idején ha már nem segítik a védekezést, legalább ne akadályozzák azt, nem lehet hatni rájuk. Nekik semmiféle hasznuk nincs, társadalmi értékük a nullával egyenlő.

Akadnak persze néhányan, akik már öntudatra ébredtek és inkább a függetlenséget választották, ezáltal egyre hasznosabbakká válnak, így például Dúró Dóra és Volner János, akik aktívan részt vesznek a törvényhozásban. Nincs szükség különösebb magyarázatra ahhoz, mit is jelent a részvétel, nyilvánvalóan azt, hogy a beterjesztett törvényjavaslatokat támogatják. Azért ha nem a NER nézőpontjából szemléljük mindezt, akad itt néhány furcsaság. Az egyszerű halandó különösnek tartja, ha valaki országgyűlési képviselőként néhány hónappal azután, hogy valamely párt listájáról jutott be a parlamentbe, úgy dönt, hogy elhagyja a szervezetet. Úgy lenne tisztességes, hogyha nem kíván valaki a továbbiakban a párt tagja lenni, természetesnek tartja, hogy a képviselői helyét is átadja valaki másnak, a parlamenti részvétel jogát ugyanis nem személyesen érte el. Erre nem vonatkozik semmiféle szabályozás, szabadon dönthetnek arról, hogyan cselekszenek. A legritkább esetben határoznak úgy, hogy a törvényhozásban sem vesznek részt a szakítást követően, holott a tisztesség azt követelné, hogy távozzanak és építgessék a karrierjüket máshol.

Ha a NER beáraz valakit és magasan határozza meg az értékét, nem jelent egyúttal társadalmi elismertséget is. Kaphat rangot, magas fizetést, de a környezete tiszteletét sokkal nehezebb lesz kivívnia, mint hogyha a tudásával, képességeivel, rátermettségével érte volna el ugyanezt. Mészáros Lőrinc is jobban járt volna, ha megmarad a saját útján, építgeti a saját vállalkozását, annak egyre jobb működtetésén dolgozik és ezzel kivívja a saját környezete megbecsülését. Nem hiszem, hogy boldoggá teszi a mérhetetlen vagyon, ami felett rendelkezik, hogy valóban szüksége van a sportklubjaira, a szállodái sokaságára, a temérdek cégre, amelyeket összevásárolt, de fogalma sincs, mivel foglalkoznak. Tisztelik a hatalmát, amelynek köszönhetően bármit megtehet, de igazából nincs becsülete.

Begyújtották a NER-motort és dübörög a kampány. 2022-ben nem csupán kétharmaddal akarnak nyerni, az ellenzék totális elpusztítása a cél. Már módosították a választási törvényt, és ki tudja, még további módosítások sem kizártak. Csakis a választás tisztasága érdekében, hát persze. Akik csak akadékoskodnak és azon munkálkodnak, hogy lehetetlenné tegyék a Fidesz-KDNP áldásos tevékenységét, jobb, ha el is tűnnek. Most már nem érik be azzal, ha többségben vannak, az ellenzék ne is legyen. Az még nem látszik, milyen sorsot szánnak azoknak, akik nem a kormánypártok tagjai, de azért még hasznosak, biztosan számíthatnak valamiféle jutalomra, végül is jól fest, ha mutatóban van néhány ellenzéki is a parlamentben. Jóféle ellenzék, az együttműködő fajtából.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.