NEHAZUGGY

Miért szükségszerű az állandó növekedés?

Lázár Gergő | 2020. November 1, Vasárnap | 19:08

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egész Európában probléma a társadalom elöregedése, ami annak köszönhető, hogy egyre kevesebb gyermeket vállalnak a családok. A fejlettebb országokban beállni látszik ez a szám, míg a fejletlenebb országokban rekordot dönt a gyermekvállalási kedv. Ennek persze megvan az egyszerű magyarázata: Afrikában vagy a Távol-Keleten egyrészt nem annyira elterjedt a fogamzásgátlás, másfelől pedig könnyen előfordul – sőt egyes helyeken az élet része -, hogy egy-két gyermek fiatalon, esetleg a szülés során meghal. Belekalkulálják a veszteséget, ezért nem különleges az, ha egy családban akár 5-6 gyermek is van. Ugyanez volt igaz korábban a most fejlettnek számító országokra is, hiszen a 20. század elején a csecsemőhalál egyáltalán nem volt ritka, mint ahogy az sem, hogy a fiatal gyermekeket valamilyen kór elvigye. Egyszerűen az orvostudomány még nem tartott ott, hogy segítséget tudjon nyújtani az egyes betegségek leküzdéséhez.

De ugyanez igaz a szülőkre és nagyszülőkre is. Korábban azért sem öregedtek el a társadalmak, mert erre nem volt idejük. Évtizedekkel ezelőtt egy 50-60 éves ember már öregnek számított, míg ma ez már egyáltalán nem igaz. Az orvostudomány annyit fejlődött az elmúlt évtizedekben, hogy évtizedekkel toltuk ki az életünk határát. Ennek is köszönhető az, hogy egyfelől öregszik a társadalom, másfelől pedig növekszik a népesség. Ez viszont véleményem szerint egy megoldandó probléma, hiszen ugyan el tudunk tartani még jóval több embert is a bolygón, miért érezzük úgy, hogy növekednünk kell állandóan? Miért csak az lehet siker, ha még többen születnek évről-évre? Olyan ez, mint a multinacionális vállalatok gazdasági terve. Soha nem elégednek meg egy bizonyos szinttel, állandóan növekedni akarnak. Még többre és többre van szükségük.

Ezt a felfogást én soha nem értettem, hiszen miért is ne lehetne megelégedni egy bizonyos szinttel, miért akarunk mindig többet és többet? Ugyanez igaz a demográfiai kérdésekre is, hiszen egyáltalán nem alapvetés az, hogy egy ország lakosságának szükségszerűen növekednie kell. Miért is kellene? Az nyilván probléma, ha csökken a lakosság száma, hiszen az a későbbiekben valóban igen komoly gondokat okozhat, amennyiben a nyugdíjakat valakinek meg kell teremtenie, és ha nincs ehhez elég fiatal, aktív, munkaképes ember, akkor összeomlik a rendszer. Azt viszont nem lenne haszontalan belátni, hogy a fejlett országokban élő családok már nagyon ritkán vágynak 4-5-6 gyermekre, mint ahogy ez szinte megszokott volt évtizedekkel korábban. Egyszerűen ez ma már szinte csak a mélyen vallásos családoknál érhető tetten.

Hogy miért foglalkozom ezzel a témával? Olvastam egy cikket a vasárnap.hu nevű kormánypárti, magát kereszténynek nevező oldalon, amelynek dr. Benda József, a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának vezetője, a Gyermek és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhely (CSAM) ügyvezetője adott interjút. Most nem szeretnék az egész beszélgetéssel foglalkozni, abból csak egy részletet emelnék ki, ezt itt:

Riporter: Mi okozta az európai népességcsökkenést?

Benda József: Úgy vélem, hogy az alapvető ok az úgynevezett „ősbizalom” kialakulásának hiánya, ami a csecsemők túl korai elválasztásának az eredménye. Tömegek maradtak – maradnak ma is – magukra életük első, és ebből a szempontból meghatározó évében. XIII. Leó pápa a Rerum novarumban így ír:

„Amikor a szocialisták a szülők gondviselését mellőzve az állam gondviselését sürgetik, a természetjog ellen vétkeznek azzal, hogy megbontják a családi szervezetet.”

Ebből adódik az, hogy az újabb generációk egyre kevésbé tisztelik az életet, nem kívánnak gyermekeket vállalni, illetve nem születnek meg „a vágyott gyermekek”. Ez az értékrendbeli váltás pedig azzal jár, hogy négy-öt generáció alatt – ahogy Bogár László professzor úr fogalmaz – „kivezetjük magunkat a történelemből”.

Máté evangéliumában is olvashatjuk: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul”. Ha egy országban a munka, a pénz, az önérdek fontosabbá válik a szerető családnál, egymás támogatásánál, szolgálatánál, a gyermekeknél, vagyis az emberi életnél, akkor az ország jövője belátható időn belül véget ér.

A vallási őrület sajnos eléggé kitűnik a beszélgetésből, de ezen most próbáljunk meg túllépni. Ma már ugyanis szinte megszokottá és mindennapossá vált, hogy minden vezető tisztségben ülő egyén olyan keresztény, aki a vallást össze kívánja kötni a munkájával és azt is fontosnak tartja, hogy erről prédikáljon is, amikor csak tud. Hogy Leó pápának mi a fene köze van bármihez is, azt nem tudom, de ekkora ökörséget már régen olvastam, miszerint a szocialisták a szülők gondviselését mellőzve az állam gondviselését sürgetik. Egyrészt melyik szocialisták? Másrészt meg elég megnézni a skandináv államokat – amelyek a szociáldemokrácia talán legismertebb, egyben legsikeresebb példái – ahhoz, hogy azonnal belássuk, ez egyszerűen baromság. Ezekben az államokban ugyanis 80-100 százalékos fizetés mellett, akár 480 napot, vagyis több mint egy évet is otthon maradhat a szülő a gyermekével.

Na most: ez a kegyetlenül keresztény és konzervatív Magyarországon maximum 168 nap. Arról nem is beszélve, hogy példának okáért a svéd apák 90 napig is a gyermekük mellett lehetnek – fizetett szabadságon -, ami egyébként szintén igaz Spanyolországra is, míg ez Magyarországon 5, azaz öt nap. Tehát újra felmerül a kérdés: miről beszél ez az ember, vagy miről beszélt a pápa? Arról már nem is szólva, hogy az idősebb generáció szívesen megbélyegzi a fiatalokat és állítja, hogy nem tisztelik az életet. Mit jelent egyáltalán ez a mondat? Azért nem akarnak 3-4-5 gyermeket, mert nem tisztelik az életet? Eszement ökörség ez az egész. Én példának okáért szeretnék gyermeket, de még nincs egy sem. Nem azért, mert „tiszteletlen” lennék, meg mocskos szocialista, hanem egyszerűen nem jutottam még el oda az életben. Könnyű a fiatalokat vádolni azzal, hogy számukra a pénz és a munka fontosabb, mint a gyerek, csak nem ártana abba is belegondolni, hogy munka nélkül nincs pénz, pénz nélkül meg elég nehéz felnevelni bárkit is.

Talán működőképes szociális ellátást kellene létrehozni első körben, nem a Bibliával meg a pápával kellene példálózni. Továbbá szidhatják a felnövekvő generációkat, amennyire csak akarják, de ettől a probléma még nem fog megoldódni. Sokan szeretnének gyermeket vállalni, de el kell felejteni azt is, hogy nagycsaládokban gondolkodunk. Azok az idők elmúltak, a társadalmak átalakultak. Fogadjuk el, hogy nem szükségszerű az állandó növekedés, sokszor már az is siker, ha sikerül fenntartani az éppen aktuális helyzetet.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!