December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Fogy a pénzetek, László?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László hőzöngött egyet, ezúttal Wroclavban, ahol is lengyel hivatali kollégájával, Elzbieta Witekkel találkozott. A téma nyilván az EU volt, pontosabban az a terv, miszerint jogállamisághoz kötnék az uniós támogatások kifizetését. Mivel mindkét országban kétséges a jogállam megléte, ezért nem túl meglepő módon mi vagyunk azok, akik „csapatba” verődve háborodunk fel a teljes rendszer ellen. A pénz ugyanis kellene, de nehogy már feltételekhez kössék, hiszen az nekünk jár. Jár, mert a magyar kormány azt mondta és kész. Hogy egyébként a holland, dán, német, vagy francia adófizetők egyetértenek az EU azon tervével, hogy tolvaj kormányoknak ne osztogassanak az ő pénzükből, az mellékes. A NER-nek szüksége van a milliárdokra, anélkül ugyanis elveszítené hatalmát és kénytelen lenne valami valódi stratégiával előállni ahhoz, hogy a 2022-es választásokat megnyerjék.

Lengyelország és Magyarország jelenleg „kitüntetetten célkeresztjében van a politikai és ideológiai hadjáratnak”, amelyet Brüsszelből és az EU egyes nyugati tagállamából folytatnak „annak érdekében, hogy érdekeinket alárendejék mások érdekeinek”.

Kövér szerint fontos lenne, hogy a lengyel és a magyar parlament leszögezze: nem hajlandó „egy olyan játékban szerepet játszani, amely lényegében országaink megzsarolására irányul”. Amennyiben az EU-ban nem sikerül a jogállamisági kérdést leválasztani a pénzügyi kérdésekről, „úgy tekintjük, mintha a miniszterelnököknek semmiben sem sikerült volna megállapodniuk egymás között” a költségvetési tárgyalások során.

Idegen érdekek, valahol hallottam már ezt. Csak nem Sorosra gondol ismét a házmester? Minden is Sorostól függ ezen a kontinensen, így most is róla lehet szó. De minket, magyarokat nem lehet megzsarolni, mi, Attila leszármazottai küzdünk az utolsó vérünkig, hogy feltételek nélkül kaphassuk meg mások adóbefizetéseit, hogy azt ellopva majd a NER-lovagok yachtozhassanak és repkedhessenek szerte a világban. Ez egy nemzeti érdek, hiszen nekik is jár a szabadság, ugye. Na de komolyra fordítva a szót, Kövér teljesen komolyan gondolja, hogy ők megvétózzák a tervet és jó napot? Bőven benne van – ez nagyrészt a németeken múlik -, hogy ha akár Magyarország és Lengyelország is a terv ellen van, akkor is megszavazza az EP, onnantól pedig Orbán akadékoskodhat, de ameddig nem hajlandó betartani a jogállami kereteket, addig nem kap egy forintot sem.

Ez nyilván most egy álomkép, ami előttem lebeg, de van némi esély arra, hogy akár még be is következhet. Egy azonban egészen biztos, Kövér szava semmit sem ér a történetben. Ha az EU jogállami feltételeket kíván szabni a pénzek kiosztásához, és ezt a többség támogatja, akkor ez fog történni. A Fidesz nem rendelkezik kétharmaddal Brüsszelben, még ha fejre áll, akkor sem. Itt nem ők diktálnak, amit ideje lenne már végre felfogni. Azzal, ha Magyarország kormánya nem egyezik meg az EU-val nem az utóbbi, hanem az előbbi veszít. A kormánynak kell a pénz, méghozzá sürgősen. Az államkincstárt kiürítették, és lassan kifogynak a még ellopható pénzekből az országon belül. Magyarország nem befizető ország, és véleményem szerint talán soha nem is lesz az. Csak és kizárólag mi veszíthetünk tehát ebben a harcban, még ha a házmester valami egészen más valóságot is próbál meg felvázolni.

Hogy ebben a lengyelek is partnerek, az nem meglepő. Talán a magyar kormány is azt gondolhatta, hogy a lengyelek elég jelentősek ahhoz, hogy az ő véleményükre már adjon az EU, csak hogy ők sem befizető ország, sőt, tudomásom szerint eddig ők kapták a legjelentősebb támogatásokat. Nyilván fontos piac, de nem annyira, hogy ne merje megleckéztetni őket az EU. Eljött ugyanis az ideje annak, hogy az ezeket az országokat vezető diktátor-kezdemények felfogják végre, hogy az ő szavuk EU-s szinten mit sem ér. De ahhoz, hogy ezt végre felfogják az kellene, hogy az EU kiálljon a jogállamért és kiálljon a demokráciáért, ne csak pofázzon róla, aztán háttéralkuk keretében elsimítsa a dolgokat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.