NEHAZUGGY

Nem kellett volna évekkel ezelőtt Sándor Mária mögé felsorakozni?

Tamás Róbert | 2020. Október 13, Kedd | 18:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,408,773 forint, még hiányzik 1,591,227 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagyjából minden portálon megjelent, de eredetileg az InfoRádióban hangzott el, hogy a Bethesda Gyermekkórház kommunikációs vezetője panaszolta: a járvány elején még megtapsolta és szerette őket a nép, most a szülők kiabálnak az orvosokkal, türelmetlenek, számon kérnek és már az is előfordult, hogy rendőrt kellett hívni.

Normális esetben azt mondanám, ez nagyon méltatlan dolog, nem az orvosok és az ápolók tehetnek arról, hogy járvány van. Sőt, most is ezt mondom. Azonban azt is mondom, hogy semmi elképesztő vagy váratlan nincs ebben. Az ember természetes módon aggódik a szeretteiért, ha azok kórházba kerülnek, azonban egy szülő fokozottan félti a gyerekét. Konkrétan retteg érte. Az, hogy idáig fajult a helyzet, nem a véletlenek gaz összejátszásának következménye. Nem a járvány az oka, az legfeljebb felerősítette az amúgy is fennálló problémákat. És innentől kezdve egyáltalán nem a Bethesdáról szeretnék beszélni, az sem kizárt, hogy ott éppenséggel sokkal jobb a helyzet, mint bármelyik másik gyerekkórházban vagy gyerekosztályon, egyszerűen az ő képviselőjükkel készült interjú. Nagyon sajnálom az ott dolgozókat, biztos vagyok abban, hogy ők is, az ország többi orvosa és ápolója is szívvel-lélekkel, bőven az elvárható fölött teljesítenek azért, hogy a kis betegek meggyógyuljanak. Tehát nem róluk, általában az egészségügyről fogok megosztani néhány gondolatot. Mégpedig tapasztalatból, bár nem vonom kétségbe, hogy az én tapasztalataimtól eltérő, akár annak homlokegyenest ellentmondó esetek is vannak.

Nem tegnap és nem is a múlt héten kezdődött az egészségügy totális széthullása. A pénz-, orvos-, ápoló- és eszközhiány nem a járvány következménye, hanem az évtizedek óta halogatott egészségügyi reformé. Ebbe egyszer próbált belefogni a Gyurcsány-kormány, bele is buktak. Aki még emlékszik a vizitdíjra és a fideszes népszavazásra, az talán tudja, miről beszélek. Mostanra odáig jutott a dolog, hogy halálosan fáradt, túlhajszolt, alulfizetett orvosok és ápolók igyekeznek elvinni a hátukon a magyar egészségügyet. Most a lelkiismeretes orvosokról és ápolókról beszélek, nem azokról, akik szarnak az egészbe, csak a markukat tartják. Mert olyanok is vannak bőséggel. Na, őket biztosan nem viseli meg lelkileg, ami történik, de a többieket igen.

Már régebben elkezdődött az a folyamat, ami most a járvány következtében kialakult helyzet miatt felszínre dobta a problémákat. Először a szülő csak örült, hogy engedik a beteg gyereke mellett lenni a kórházban. Aztán lassan – jóformán észrevétlenül – természetes lett, hogy ha már amúgy is ott van a szülő, átvállal néhány feladatot az egyre túlterheltebb ápolóktól. Aztán már elvárás volt, hogy a szülő besegít, ha már ott van. Majd az lett az elvárás, hogy legyen ott a szülő és lássa el a gyerekét, közben esetleg vegyen elemet a vérnyomásmérőbe, gyógyszert, lázmérőt, ugorjon le a mintával a laborba. Mert egyre kevesebb nővérre jutott egyre több gyerek, egyszerűen képtelenség volt elvárni, hogy ellássák őket megfelelő módon. Elkezdődött a közös teherviselés, bár erről senki nem beszélt, mégis mindenki részt vett benne.

Mostanra ott tartunk, hogy nem csak a hálapénz épült be a rendszerbe, de az is, hogy a szülő aktív résztvevője a gyerek kórházi ellátásának. Az InfoRádiós interjúból – pontosabban annak írásos kivonatából – nem derült ki ugyan, de a Bethesda Facebook oldalán rá lehet bukkanni a szülők ingerültségének egyik kiváltó okára. Az ok pedig nem az – bár én elsőre erre tippeltem -, hogy nem lehet bent a szülő a gyerekkel. Bent lehet, de csak egy szülő. És – itt vélem meglelni az eb hantját – a szülők nem válthatják egymást. Ha feltételezem, hogy egy bölcsis vagy óvodás kicsi kórházba kerül mondjuk az anyjával, akkor az anya mindvégig ott kell legyen a gyerekkel. Akkor is, ha több hetes a kezelés. Nincs arra mód, hogy mondjuk minden másnap az apa váltsa, esetleg délelőtt-délután másik szülő legyen vele. Eddig a szülők többnyire megpróbálták úgy megoldani ezt, hogy a munkájuk függvényében váltották egymást, nappal az anya dolgozott, apa vigyázott a gyerekre, aztán apa ment az éjszakai műszakra, anya volt a gyerekkel. Így egyikük sem veszítette el az állását, a család sem a megélhetését. Borzasztóan nehéz és megterhelő, de megoldható. Volt. Most azonban nem megoldható.

Értem a kórház dolgozóinak fájdalmát, hiszen valószínűleg mindent megtesznek, ami tőlük telik. De értem a szülők indulatait is, hiszen sok esetben az egzisztenciáját, a családja ellehetetlenülését kockáztatja az, aki bent marad a gyerekkel. Ha az egyik szülő elveszíti a munkáját, azt kevés család éli túl súlyos vérveszteség nélkül. És ez a jelenlegi helyzet, bár nem a kórházban dolgozók, de nem is a szülők hibája, megoldás azonban nincsen rá. Nehéz lenne megállni – nem is állom meg – hogy halkan feltegyem a kérdést: nem kellett volna évekkel ezelőtt Sándor Mária mögé felsorakozni? Akkor talán most nem itt tartanánk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!