December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


De addig is csak rombol és pusztít maga körül

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Annyira szánalmas, egyben elszomorító, hogy erre az emberre nem vonatkozik semmiféle írott vagy íratlan szabály. Vagy mondjuk úgy, a törvény. Ha úgy tetszik, bármit megtesz azok ellen vagy azokkal szemben, akik neki nem szimpatikusak, akik nem az ő seggét nyalják, akik más véleményen vannak, akikben ellenséget vagy konkurenciát vél felfedezni. 

Olvasgatok itt-ott, de nem kell messzire menni, ha emberünk jellemrajzát kell megfesteni. Olyan ez, mint amikor valakinek fáj valamije és a vélt betegség tünetei alapján körülnéz az interneten, hogy mi lehet a baja. Én is ezt tettem, mert nekem elsősorban Orbán a bajom. Találtam ilyeneket: 

„A paranoid állapotok tünetei különböző súlyosságúak lehetnek. Általánosságban elmondható, hogy a paranoid személyt könnyű megbántani, nehéz bizalmát elnyerni, nehezen viseli a kritikát, védekező álláspont jellemzi, ellenséges magatartású, nehezen tud megbocsátani, nehezen alakít ki kapcsolatokat, gyanakvó, és gyakran jól kidolgozott összeesküvés-elméletekben hisz.” Ezt az egészségkalauz.hu írja.

Aztán van itt ilyesmi is, ami szerintem ráillik az emberünkre, bár ez nem egészségügyi diagnózis: „Manapság a diktátori cím nem hivatalos, sok szempontból inkább jelző. A diktátorok leginkább katonai ranggal rendelkeznek, vagy csak egyszerűen köztársasági elnökök, esetleg miniszterelnökök. Hatalmuk igen széles körűnek bizonyul. Gyakorlatilag szabadon garázdálkodva viszik keresztül az akaratukat. Az állami vagyonra szabadon ráteszik a kezüket és azt a saját vagyonukként kezelik. Jellemzően a diktátor és annak családja vagy közvetlen hatalmi köre luxuskörülmények között él a lakosság sokszor alacsony vagy kimondottan szegény életszínvonalához képest. A diktátor családtagjai is sokszor magas közhivatalt töltenek be, vagy valamilyen egyéb jól jövedelmező féllegális tevékenységet folytatnak. Az állami szervek, mint a rendőrségek vagy bíróságok is a diktátor hatalmának vannak alárendelve. Az ellenzéki politikusokat, a diktátor kritikusait vagy azok híveit ellehetetlenítik.” Ezt a Wikipédián találtam.

De úgy gondolom, ez is simán klappol rá: „irigy, féltékeny, arrogáns, sőt kizsákmányoló vagy akár kegyetlen is lehet, és hajlamos szenvedést okozni másoknak. A nárcisztikus személy ilyenkor nem tud törődni másokkal, környezetét csak manipulálja, édesgeti, hasznosítja, és kiaknázza az onnan érkező impulzusokat. Úgy tűnhet, hogy vannak számára kiemelten fontos emberek, de az ő feladatuk sem más, mint az önbecsülés táplálása. Az idealizálás és a manipuláció, amellyel a nárcisztikus feléjük fordul, megtévesztő, mivel oka pusztán annyi, hogy az érintett tőlük várja, hogy nagyszerű maradhasson.” Ezt pedig a webdoktor.hu írja.

Szóval vannak itt potenciális megfejtések arra, hogy mi is a baj forrása. Mert kérdezem én: ki az, aki egy nárcisztikus, paranoid diktátorszerű embernek meg meri mondani, hogy mi is ő valójában a jól látható tünetei alapján? Ki az, aki éppen a fentiek okán meg meri ezt tenni? Ennek ellenére rengeteg olyan jel van, ami arra utal, hogy Orbán nincs tisztában a valósággal, vagy egész egyszerűen nem hajlandó tudomást venni róla. 

Ha ez nem tudatos, akkor viszont nagy valószínűséggel orvosi eset. Egyik sem jó, mert ha baja van, azt kezeltetni kellene, ha meg nincs semmi egészségügyi probléméja, az még nagyobb baj. Akkor tényleg egy velejéig romlott, gonosz, rosszindulatú, kirekesztő, homofób, silány ember, aki tudatosan árt másoknak. Kérdés az, hogy ezek a dolgok mikor alakultak ki nála? Miután 10 éve korlátlanul megtehet bármit, vagy régebbről jönnek a bajok, amelyek most csúcsosodtak ki a harmadik kétharmad idején? Végül is lényegtelen, mert előbb-utóbb el fog tűnni a színről, de addig is csak rombol és pusztít maga körül. Tönkretesz mindent, szembefordítja az ország lakóit egymással, mindent a saját uralkodásának rendel alá. Neki semmi sem drága, bármit vagy bárkit feláldoz és beáldoz a hatalomért, mert anélkül egy senki lenne. Neki a korlátlan hatalom a lételeme, a napi szükséglete. Durva kórkép ez, és nem csak a személyéről, hanem azokról is, akik biztosítják számára a kibontakozás lehetőségét. Mert egyedül nem menne, ehhez kellenek az alattvalók, rajongók és nyaloncok, a kitartottak és megvásároltak.

Így együtt azokat maga elé tolva, rájuk hivatkozva tesz meg mindent azokkal szemben, akiket nyíltan hülyének néz, és legszívesebben eltakarítana az országból. Azt üzenném neki, hogy arra sokat kell még várni, mert egy új generáció van felnövőben, aki revansot fog venni a szülein és nagyszülein elkövetett bűnökért.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.