Október 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lélegezzünk mélyeket!  

A lélegeztetőgépekkel mindig csak a baj van. Hol az, hogy nincsenek, hol az, hogy vannak, ha nincsenek, miért nem veszünk, ha veszünk, miért annyit, miért olyat és miért annyiért. Igazi örökzöld téma, évek óta képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Amikor úgy tűnik, hogy túltárgyaltuk, újra előkerül, valamilyen új szempontok alapján. Így történt ez most is. Miután felvásároltunk annyi készüléket, hogy Dunát tudnánk rekeszteni velük, most újabb pályázat jelent meg: ezúttal a katasztrófavédelem akar vásárolni 465 darab lélegeztetőgépet.

Nem kell kétségbeesni, ezúttal már nem magunknak vásárolunk, a közös európai készlet része lesz, amelyet majd a nálunk épülő raktárban fognak tárolni és feltehetően uniós döntés alapján kaphatnak belőle a tagállamok. Feltehetnénk a kérdést, ha lenne, kinek, hogy okvetlenül kell-e vásárolni, amikor itt áll nekünk a temérdek készülék, amelyeknek a töredékére lehet csak szükség, így most továbbadhatnánk belőle bátran ennyit, vagy akár többet is, de választ erre hiába várnánk, ezért kénytelenek vagyunk a saját logikánkra hagyatkozni, mert azért mégiscsak furdalja az embert a kíváncsiság.

Ha közös uniós készlet lesz ez, akkor feltehetően uniós forrásból finanszírozzák, itt már nem az lesz a helyzet, mint a magyar vásárlások esetében, hogy vegyük meg aranyáron, a mi készülékeink pedig meglehetősen sokba kerültek, csak hatalmas vesztességgel adhatnánk tovább, és azt mégse engedhetjük meg magunknak. Másrészt az a hír járta, hogy az általunk vettek jó része igazából nem is lélegeztetőgép, hanem valami más, levegővel működik ugyan, de erre a célra nem alkalmas. Hogy ez igaz-e vagy sem, arról senki sem győződhetett meg, talán légkalapácsokat vásároltunk, ki tudja? Végül is keresztény ország vagyunk, nálunk a hit fontos szerepet játszik. A titokzatos magyar berendezéseket úgy őrzik, mint máshol az aranytartalékot, csak Szijjártó Péternek van hozzáférése, aki ha látogatóba megy egy baráti országba, hóna alá csap párszáz darabot és ajándékba viszi.

Persze most már mi leszünk az új Kína, gyártjuk a maszkokat és a lélegeztetőgépeket, innentől kezdve senkinek se lesz szüksége arra, hogy a távoli Ázsiában keresgéljen védőfelszereléseket, legyártunk bárkinek bármennyit, feltételezem, hogy maszkból is nagyobb készleteket fel tudunk ajánlani. A felhalmozott tartalék bőségesen elegendő akár az idők végezetéig, főleg, mert nem tékozoljuk, a kórházak kapnak belőle, de a kivezényelt parancsnokok résen vannak és nem engednek meg holmi könnyelműséget, mellette felvirágzott a civil maszkgyártás, ki magának varrja, ki megveszi valahol a piacon, de már megszoktuk, hogy ami az államé, az nem a miénk. Amik a csudálatos gépsorunkon készülnek, azokat bátran eladhatjuk, sőt, újabb gépsorokat is vehetünk, van börtönünk elegendő, dolgozzanak azok a rabok is, úgysincs más dolguk, ne csak úgy üljenek.

Közben a vírustagadó forradalmárok háborognak, mi dolog az, hogy egyesek folyamatosan riogatnak és keltik a pánikot? Sérelmezik, hogy korlátozzák őket a szabadságukban, holott ők bátrak akarnak lenni, amúgy sincs semmiféle járvány, ők még nem találkoztak vele, de ha úgy is adódna, könnyedén legyőznék, elvégre szedik a C vitamint, különben meg láthatja bárki, hogy a stadionokban sem viselnek maszkot és mégse halnak meg, naugye. Egy-egy ilyen poszt a Facebookon végtelen kommentfolyamot generál. Némelyek azzal érvelnek, hogy Trump is hosszú ideig félvállról vette a veszélyt, hol hülye tanácsokat adott, hogy fertőtlenítőt kell inni, hol meg a szerinte mindenható gyógyszerében bízott, hogy majd az megvédi, aztán most javában kesztyűbe dudálni tanul valamelyik kórházban, de erre is kész a válasz, hogy jó, jó, kimutatták nála is a vírust, ugyanakkor kutyabaja, pedig 74 éves. Ebben is újabb bizonyítékát látják annak, hogy világjárvány, pláne ilyen veszélyes fajta márpedig nem létezik, csak kitalálták. Talán a háttérhatalom, talán maga Soros, nyilván valamiféle érdekük fűződik ahhoz, hogy az országok gazdasága romba dőljön, amin majd ezek a pénzemberek fognak nyerészkedni.

Azt hinnénk, hogy a vakcina megtalálása végre megoldja ezt a helyzetet, de a vírustagadók az erről szóló hírekből sem azt olvassák ki, hogy talán mégiscsak eljön az az idő, amikor maszk nélkül is bátran élhetjük az életünket, ők kikérik maguknak, hogy bármiféle oltást nekik be akarjanak adni. Nem kérnek belőle és kész, erőszakkal nem teperhetik le őket.

Szóval van bajunk éppen elég, nem kell ide járvány, itt vagyunk mi saját magunknak, úgyhogy a legokosabb, amit tehetünk, hogy mély lélegzetet veszünk. Amíg képesek vagyunk rá. Ha meg nem, hát reménykedjünk, hátha nekünk is jut lélegeztetőgép.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!