Október 24,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez akár még döntő jelentőségű is lehet

Nem túl meglepő, de Varga Judit kegyetlenül felháborodott az Európai Bizottság 2020-as jogállamisági jelentése miatt, amelyet valótlannak és abszurdnak nevezett. Ezt nem tényekkel támasztotta alá, hanem a már megszokott kormánypárti propagandával próbálta megmagyarázni, melyek a következőek voltak; Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben. Hozzáfűzte: a baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz. Ezeket a baromságokat persze hallottuk már korábban is, de az azért sokat sejtet, ha az igazságügyi miniszternek mindössze ennyire telik védekezésként, miközben szinte biztos vagyok abban, hogy tudták, mi lesz a vizsgálat eredménye, tehát idejük bőven volt.

Az, hogy Magyarország nem jogállam – azt hiszem – csak azok számára nem egyértelmű, akik vagy vakok, vagy előnyük származik abból, ha letagadják a valóságot. Aki képes az önálló gondolkodásra és gerinces életet él, az minden bizonnyal tudja, hogy Magyarországon egy sor jogtalanságot vitt véghez a kormány az elmúlt években. Felsorolni is kevés lenne az idő ezeket a döntéseket, noha azt hiszem, a legtöbbet mindannyian ismerjük. Nem volt szükség egy ilyen jelentés elkészítésére ahhoz, hogy tudjuk, mi az igazság, az üzenet mégis erős lehet, hiszen ez – talán – azt jelenti, hogy már az EU sem képes tovább tétlenül nézni azt, amit Orbán végrehajt az országban.

Tudom, álmodoztunk már korábban is sokszor arról, hogy majd az EU lecsap Orbánra, de nem állt érdekükben, és persze lehet, most sem történik semmi, de sosem tudni. Persze azt nem hiszem – bár bízom benne-, hogy valódi, látható következményei lennének a jelentésnek, noha egy bizonyos üzenete mégis van Orbán irányába, mégpedig az, hogy most már talán vannak határai annak, amit a magyar kormány megtehet. A jelentés befolyással lehet az uniós kifizetésekre is, hiszen elképzelhető, hogy a jogállamisághoz kötik azokat, noha ez a mai napig vitás kérdés. Nem azért, mert egyébként nem ez lenne a helyes döntés, hanem amiatt, mert a magyar piac túl fontos a németeknek ahhoz, hogy kvázi magukra haragítsák Orbánt. Brüsszelben úgy hiszik, hogy a forrásmegvonások nélkül is befolyással vannak Orbánra, ezért egy ilyen nyílt döntésre nincs szükség.

Az én véleményem szerint messze nincs már elegendő hatásuk Orbánra, máskülönben ma nem itt tartanánk. Az is igaz, hogy Orbánt nem a németek választották, ezért nem is az ő feladatuk a leváltása, azonban az sem, hogy asszisztáljanak az egyértelmű visszaéléseihez. Mert ne gondoljuk, hogy ezek az emberek ne lennének pontosan tisztában azzal, amit Orbán Magyarországon tesz, csak mivel nem itt élnek, mégis mit érdekli őket? Ha a magyaroknak elegük van belőle, hát zavarják el. Ők készek tárgyalni mással is, de mivel ő a miniszterelnök, ezért sok választásuk nekik nincs. Megtehették volna mondjuk, hogy látva mit tesz, azt mondják, elállnak az üzlettől, de mivel számukra a pénz fontosabb a becsületnél, ezért ez kétlem, hogy bármikor is szóba jött volna.

Hogy akkor mégis mit érdemes várni ettől a friss jelentéstől? Kormányszintű felháborodást és lejáratókampányt Brüsszel ellen, hisz a megvezetett szavazókkal el kell hitetni, hogy a bürokraták hazudnak, aztán a háttérben megpróbálni lezsírozni az ügyet. Ennek kimenetele leginkább attól függ majd, hogy mennyire fontos még Orbán a németek számára. Ha már nem annyira – a megváltozott piaci helyzet és a covid miatt – akkor csúnya pofáraesés is lehet a vége, hiszen az EU pénze nélkül a NER-nek vége lesz. Nincs az a közpénz, amivel helyettesíteni lehetne azokat az irdatlan összegeket, amennyit lenyúltak az Uniótól az elmúlt években. Döntő csatához érkeztek tehát a felek, ahol Orbán nincs harci pozícióban, ő mindössze arra várhat, hogy miféle döntés születik a hatalmával kapcsolatban. Itt ugyanis már erről van szó.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!