Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lyukat lyukkal 

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Komoly nemzetközi teszt zajlott a héten hazánkban, a Szuperkupa-döntő budapesti megrendezése ugyanis az volt, bár az nem derült ki, tulajdonképpen mit teszteltek és hogyan fogják majd kiértékelni. Talán arra voltak kíváncsiak, meg lehet-e rendezni egy nagy sporteseményt járvány idején is, meg tudja-e akadályozni azt az országos aggodalom, bár ez igazából fölösleges volt, erre láthattunk már élő példát Beloruszban például, ahol tavasszal gond nélkül rúgták a labdát teli stadionok előtt, miközben nem vesztegették az időt a koronavírus terjedésének ellenőrzésére. Nálunk persze szigorú egészségügyi rendszabályok voltak, a külföldi szurkolók csak érvényes igazolással léphettek be az országba, ráadásul a Puskás Arénában hőkamera-kapukat szereltek fel, és azok 16 látogatót ki is szűrtek, de a 15 perc elteltével megismételt mérés már normális hőmérsékletet mutatott, így ők is bemehettek a mérkőzésre. 

A szigorú szabályok alól más esetben is van kivétel, például azok a magyarországiak, akik szavazni kívánnak a vasárnapi romániai választáson, onnan visszatérve mentesülnek a kéthetes karanténkötelezettség alól, tesztet sem kell végeztetniük ehhez, elegendő bemutatniuk egy matricát, amelyet az RMDSZ jelöltjeire voksolók kapnak. 

Aggodalomra természetesen nincs okunk, az Operatív Törzs felelősséggel hozza meg a döntéseit, ha ők nem látnak ebben kockázatot, akkor nyilvánvalóan nincs is kockázat, de ha van, elegendő lélegeztetőgép áll rendelkezésre, ráadásul megkezdődött a hazai gyártás is. Vácon már le is gyártottak ezer darabot a külügyminisztérium megrendelésére. Hogy mi köze van ehhez a külügyminisztériumnak, azt én nem igazán értem, de Szijjártó Péter azt mondta, hogy mind az ezer gép néhány napon belül a magyar egészségügy rendelkezésére áll majd. Először azt gondoltam, hogy ezeket eleve el akarják majd ajándékozni, nemrég ugyanis Kárpátaljára vitt kétszázat, így most már ott minden egészségügyi intézményben van ilyen készülék. A magyar fejlesztésű világszínvonalú, a ma létező legjobb, ugyanis függetleníthető a kórházban lévő intenzív osztályokon rendelkezésre álló sűrített levegőt biztosító kiállásoktól. 

Ebből is látható, hogy a magyar ipar felzárkózik a világ élvonalához, meghalljuk az idők szavát. Tavasszal mindenki maszkot akart venni, de nagyon nehéz volt hozzájutni, mi viszont megoldottuk a problémát, vettünk egy gépsort, így most már annyi maszkot gyártunk, amennyit csak akarunk, most pedig már lélegeztetőgéppel is el tudjuk látni a fél világot, emellett itt épül az uniós lélegeztetőgép-raktár, így mi leszünk Európa lélegeztető központja, mondhatni tüdeje. Nekünk egy fillérünkbe se kerül, emellett nyilván új munkahelyeket is jelent mindez, arról nem is beszélve, hogy a majdani készletek feltöltésében is nyílnak majd lehetőségek. Kár, hogy más területeken egy magyar gyártó se jelentkezett, pedig gondolom, a tesztgyártás is nagy üzlet lenne. Lehet, hogy a kínaiak már abban is uralják a világpiacot, legalábbis arról nem hallani, hogy hiány lenne tesztekből, persze az is egy kérdés, mennyire sok értelme van hatalmas lélegeztetőgép készleteket felhalmozni, hiszen azt mondják, év végére már bevethető lesz a vakcina, és akkor lényegesen kisebb lesz az igény. 

De ne foglalkozzunk a világ bajával, itt van nekünk a sajátunk. Baj persze igazából nincs, a miniszterelnök is megmondta, hogy aki elkapja a vírust, azt meggyógyítják, van elég maszk, kórházi ágy, a lélegeztetőgépeket úgyszólván név szerint ismerik, és van hozzá elegendő orvos és személyzet is, vagy ha nincs, majd átvezényelnek máshonnan. Aztán ahonnan átvezénylik a kellő emberi erőforrást, ott is hiány jelentkezik előbb vagy utóbb, de sebaj, majd oda is átvezényelnek máshonnan, így a következő időszak az átvezénylésekről fog szólni, körbe-körbe, az egészségügyi dolgozók valószínűleg kis kofferral érkeznek a munkahelyükre, hogy ne okozzon gondot, ha másnap már az ország másik sarkában lesz rájuk szükség. Az új konténerkórház bizonyára berendezve, de üresen áll, néha bemennek és szellőztetnek, letörlik a port, leszedik a pókhálókat, de az csak biztonsági tartalék, sokkal egyszerűbb egy működő kórház egy teljes osztályát átalakítani, hogy ott a járvány idején ne ortopédiai ellátás legyen mondjuk, hanem a Covid-os betegek gyógyuljanak, hát ha így látta jónak az  Operatív Törzs, akkor nyilván így van ez jól. Más betegségek most nem annyira fontosak, majd a járvány után valamikor azokra is sor kerül, most várjanak a betegek türelemmel. 

A kormány bölcsességében hiba lenne kételkedni, különben is, a magyar járványkezelés, mint annyi más, világszínvonalú, egészen biztosan mások is át fogják venni. Az illiberális módszerek tért hódítanak, mi arra is képesek vagyunk, amivel mások nem is próbálkoznak, hogy a lyukat lyukkal próbáljuk befoltozni. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.