Október 26,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Mindenkiből a legrosszabbat hozza ki

Tegnap belefutottam egy Facebook-posztba, amelynek apropója az a Magyar Orvosi Kamara által megosztott néhány fotó, amin egy magyarországi kórház covid centrumának, orvosi pihenőjének és mosdójának elborzasztó állapota tárul a szemlélődő elé.

A poszt szerzője Ágoston László művész, aki saját bevallása szerint a társadalom számára (általa) fontosnak tartott üzeneteket próbál a nyilvánosság figyelmébe ajánlani a humanizmus, a békés együttélés, a gondolkodó felnőttség nevében, és aki egy, a MOK eredeti, szeptember 18-i bejegyzése alatti komment kapcsán teszi fel a kérdést: Azért valahol mégis zavarbaejtő, hogy egy romániai (erdélyi) szerzetes nem tudja elképzelni ezt a szegénységet, nem?

A hozzászólás ugyanis Böjte Csabától, ferences rendi szerzetestől, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójától származik, aki az általa létrehozott gyermekmentő szervezet révén az Erdélyben mostoha körülmények között, sokszor a életben maradás szélén tengődő gyermekeket karol fel; aki kétezernél is több gyermekről gondoskodik intézményeiben és további százakról nevelőszülői rendszerben. Böjte Csaba ezt írta a MOK bejegyzése alá:

A pap a maga plébániáját rendbe tartja, s akinek így nézne ki a fürdőszobája azt a püspök elzavarná. Nem a püspök kell rendet rakjon, hanem aki ott él és dolgozik!! … A kórház igazgatóját és is el kell zavarni, ha így néz ki a kórház! Nem az állam, hanem az ott dolgozók szégyene ez!

Ahogy Ágostont, úgy engem is zavarbaejtett és elszomorított ez a hozzászólás, sőt. Ez egészen enyhe kifejezés arra, amit ez a vélemény kiváltott bennem. Hogy sokkot kaptam, az talán túlzás, de túltenni magam nem sikerült rajta. És nem azért, mert képtelen vagyok elviselni és tiszteletben tartani, hogy a valóságnak ugyanarról a szeletéről vagy pillanatfelvételéről annyiféle percepció lehetséges, ahány félék vagyunk, mi közönséges halandók, mert ez alapvetően jó. Hanem mert számomra fájdalmas, amit ezzel a véleménnyel egy olyan ember üzen, akinek a tevékenységét nem csak Romániában és Magyarországon, de Nyugat-Európában és a tengeren túl is ismerik és elismerik. Akire teljes joggal figyelnek sokan, akire felnéznek, akit csodálnak, tisztelnek és megbecsülnek. Aki nem csak az általa oltalmazottak alapvető életfeltételeiről gondoskodik, de tanítattásukkal erkölcsi nevelésükkel is foglalkozik, aki rengeteg ember számára mutatott példát, aki rengeteg ember számára példakép volt, és ma is az.

Talán erős a párhuzam (bár semmiképpen nem erősebb, mint Böjte atya kórház-püspökség analógiája, ami a fideszes állam egyházpolitikájának elmúlt évtizedét illeti, szintén vérlázító), de ez kicsit olyan, mint amikor az áldozatot hibáztatják, mert minek ment oda, és miért úgy felöltözve ment oda. A különbség az, hogy azoknak a kórházi dolgozóknak, akiknek Böjte szerint szégyenkezniük kellene, ez a munkahelyük, ahova beteg embereket ellátni, gondozni, gyógyítani járnak, és nem azért, hogy fürdőszobát takarítsanak ott, ahol a sok évtizedes csempék, rozsdásodó fűtőtestek, rothadó szaniterek bizonyítják a világszínvonalú magyar egészségügy örök dicsőségét.

Az a megöbbentő, hogy Böjte atya lényegében azt állítja, hogy kizárólag a kórházi személyzet hanyagsága, nemtörődömsége, lustasága és igénytelensége eredményeit látjuk a MOK fotóin, amit egy surlókefe, egy liter vízkőoldó és fertőtlenítő szakszerű használatával pillanatok alatt rendbe lehet hozni. Mármint rendbe lehetne hozni, ha nem ilyen hanyag, lusta és igénytelen kórházi személyzet lakná a magyar kórházakat. Igazgatóstul. Különösen mellbevágó ez a felkiáltójelek közé szorított, ellentmondást nemigen tűrő szentencia úgy, hogy Böjte Csaba biztosan látta azokat a propagandafelvételeket is, amelyeken a püspök miniszterelnök éppen kórházakat látogatott a hulló vakolat, a törött csempével borított falak, és az ősrégi, tönkrement, szakadt kórházi berendezések között szlalomozva.

Tavaly decemberben pedig, amikor a felcsúti Puskás Akadémia évzáróján beszédet mondott, kvázi templomhoz hasonlította a felcsúti stadiont – és szíve minden szeretetével imádkozott azért, hogy az megteljen, hisz a templom is úgy szép, ha tele van -, akkor biztosan látta, hogy a covid centrum orvosi pihenőjével ellentétben milyen körülmények uralkodnak ott, ahol az állam rengeteg pénzt áldoz valami olyasmire, amire pont nem kellene. Vagy ha igen, akkor esetleg azután, hogy már nincs egyetlen olyan egészségügyi intézmény sem az országban, ahol egy orvosi mosdó úgy néz ki, ahogy ezeken a felvételeken. Ezért feltenném a kérdést: ha a kórházak 21. századi, vagy legalábbis emberhez – beteghez és egészségügyi dolgozóhoz egyaránt – méltó állapotának biztosítása nem az állam feladata, akkor vajon kié? Vajon biztos, hogy egy, a szegénységet, a nincstelenséget és az alapvető emberi túléléshez szükséges feltételek ordító hiányát igen közelről ismerő, jó esetben semmiféle politikai hatalom jóindulatára igényt nem tartó, önerőből elismert és tisztelt embernek megéri lerombolni mindazt, amit egy életen át felépített?

Hiszem, hogy minden támogatás, ami Böjte Csaba tevékenységét, sok száz és ezer hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerek életesélyeinek javítását szolgálja, a lehető legjobb helyen van. Bárkitől jön az a támogatás. Azzal sincs bajom, hogy ezért Böjte Csabának olykor a felcsúti stadionban kell imádkoznia, vagy a püspök miniszterelnök népszerűségét szolgáló propagandafilmekben kell szerepelnie. Azt viszont végtelenül elkeserítőnek tartom, hogy egy Iványi Gáborhoz hasonló formátumú (keresztény) ember, akinek nem mellesleg egyetlen szava nincs ahhoz, hogy Iványi Gábort és az általa gyámolított nehéz sorsú gyermekeket hogyan boszorkányüldözi történetesen az a püspök miniszterelnök, akivel ő, Böjte Csaba nyíltan közösséget vállal, lényegében azt sugallja, hogy a magyar kórházakban csak azért uralkodnak csernobili állapotok, mert az ott dolgozók annyira lusták, hogy nem hajlandóak munka után összekapaszkodni és közös erővel kitakarítani, felújítani, kifesteni a trágyadombjukat, amitől egy püspöknek is azonnal felfordulna a gyomra.

Egyáltalán nem hiszem, hogy Böjte Csaba nincs tisztában az állami feladatokkal, mint ahogy szerintem azzal is tisztában van, hogy az ő szövetségese milyen mértékben becsüli meg a püspököket és milyen mértékben a kórházi dolgozókat, mennyire tartja fontosnak az egészségügyet és mennyire a stadionokat meg a templomokat. Pont ezért gondolom azt is, hogy ezen az eseten pontosan lemérhető, hogy annak a rendszernek, amelyet Böjte látványosan védeni próbál úgy, hogy közben kizsigerelt egészségügyi dolgozókba rúg bele, mi a legnagyobb bűne. Az, hogy mindenkiből, kivétel nélkül mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Azokból is, akik védekezni próbálnak ellene, azokból meg még inkább, akik éltetik. A lehető legrosszabbat. Ebben a rendszerben mindenki csak sérülni és bemocskolódni tud. Ennek a rendszernek a legnagyobb bűne, hogy a példaképeket is romba dönti.

Frissítés: A teljes képhez ez még hozzátartozik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!