NEHAZUGGY

Elegem van. Mindenből. Nagyon

Forgács Erzsébet | 2020. Szeptember 23, Szerda | 18:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem olyan régen, még egy éve sincs, annyira kicsi volt a világ. Egészen kicsi, lényegében egy nagy falu. Aztán hirtelen tágulni kezdett, minden egyre csak távolodik, zúgva, rohanva sodródnak el egymástól az országok, városok, családok. Nemrégen még nem volt akkora ügy, ha a gyereked Berlinben, Londonban, Prágában, Madridban élt. Felültél a repülőre vagy ő felült a repülőre. Előbb ölelhettétek egymást, mint amikor Kiskunmajsára mennél tömegközlekedéssel Salgótarjánból. Nem hetente és nem havonta, de Kiskunmajsára sem mennél havonta. De a lehetőség mindig ott volt. Ha volt egy olcsó repülőjegy és elcsípted, akkor akár egy hosszúhétvégére. Tudtál csomagot küldeni. És ott volt még az internet.

Mostanra csak az internet maradt. Simogathatod a monitoron a gyereked, unokád arcát. Nézheted a monitoron, a telefonod kijelzőjén, ahogy feláll az a pici, a gyereked gyereke, akit mindennél jobban szeretnél a karodba ölelni. A világ óriásira tágult. Olcsón vehetsz repülőjegyet, de nem mehetsz, mert nem fér bele kétszer két hét karantén. Nem jöhetnek, mert a gyereked párja nem magyar, az unokád nem kapta még meg az állampolgárságot, be sem engedik. Ismét határok vannak, kerítések, falak, tiltások, őrület van. Már a boltba is félsz kimenni, nehogy hazahozd a vírust azoknak, akiket szeretsz. Azoknak, akik nem fiatalok, talán betegek, talán éppen megküzdöttek és győztek a rákkal szemben. Hatalmas lett a világ és hatalmas lett a város is. Beláthatatlanul hatalmas.

Nem tudjuk, mikor lesz vége, és azt sem tudjuk, hogyan lesz vége. Vége lesz, a feketehimlőnek, a pestisnek, a spanyolnáthának is vége lett, az influenzával, az AIDS-el is megtanultunk együtt élni. Vége lesz valahogy, de soha nem lesz olyan semmi, mint előtte volt. Ezeket a hónapokat – nem akarok éveket mondani – semmi nem tudja eltörölni. Semmi nem tudja visszahozni. Elmúlt, nem pótolható. Az anyád, aki egyedül halt meg, nem engedték, hogy mellette legyél, fogd a kezét. Soha nem fogod megbocsátani magadnak. A temetés, ahol csak te voltál és a párod, fogtátok egymás kezét, arcotokon maszk, az unokák valahol máshol törölték a könnyeiket, nézték a sírról készült fotókat.

A gyereked, akinek fájt az élet, pofán csapta, megtaposta a valóság, elhagyta a szerelme, beteg volt, szomorú volt és te nem lehettél ott mellette, senki nem lehetett ott mellette, a testvérei sem, hiszen ott magasodtak a védelmi rendszerek, a korlátozások, a tiltások. Egy rohadt kis vírus, amit nem is lehet látni, nem lehet megfogni és nem lehet széttaposni, mindent megváltoztatott. Gyűlölöm. És tehetetlen vagyok. És dühös vagyok. Nem értem, ha nem jöhet a gyerekem a családjával, és nem jöhet a te gyereked, a te unokád sem a családjával, akkor miért jöhet a fociszurkoló? Ha én nem mehetek és te sem mehetsz, akkor miért röpködhet Orbán, pláne Szijjártó teljesen értelmetlen, felesleges, semmire nem jó és semennyire nem fontos találkozókra?

Tudom, erről a járványról senki nem tehet. Még a magyar kormány sem, még Orbán sem, még Kövér László sem. De arról igen, arról tehetnek, hogy teljesen lezárták a határokat. Arról tehetnek, hogy még ha tesztekkel is, de jöhessen az is, aki nem állampolgár. Hány olyan család lehet, ahol a férj, a feleség nem magyar? Ahol az unoka nem állampolgár, mert hónapok kellenek, mire kap magyar születési anyakönyvi kivonatot, mert a magyar állam úgy lassítja és nehezíti a folyamatot, ahogy csak lehet? Hány apa és anya, hány nagypapa és nagymama, hány gyerek, hány unoka simítja a monitort, mint egy idióta?

Gyűlölöm ezt a helyzetet. Gyűlölöm, hogy nincs megoldás, hogy esély sincs a normális életre. Még a normálishoz közeli életre sincs. A vírus ennek a fő oka, de a kormányok – köztük a magyar kormány indokolhatatlan döntése – csak még nehezítik a helyzetet. Elegem van. Mindenből. Nagyon.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!