November 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Elegem van. Mindenből. Nagyon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 194,043 forint, még hiányzik 2,805,957 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem olyan régen, még egy éve sincs, annyira kicsi volt a világ. Egészen kicsi, lényegében egy nagy falu. Aztán hirtelen tágulni kezdett, minden egyre csak távolodik, zúgva, rohanva sodródnak el egymástól az országok, városok, családok. Nemrégen még nem volt akkora ügy, ha a gyereked Berlinben, Londonban, Prágában, Madridban élt. Felültél a repülőre vagy ő felült a repülőre. Előbb ölelhettétek egymást, mint amikor Kiskunmajsára mennél tömegközlekedéssel Salgótarjánból. Nem hetente és nem havonta, de Kiskunmajsára sem mennél havonta. De a lehetőség mindig ott volt. Ha volt egy olcsó repülőjegy és elcsípted, akkor akár egy hosszúhétvégére. Tudtál csomagot küldeni. És ott volt még az internet.

Mostanra csak az internet maradt. Simogathatod a monitoron a gyereked, unokád arcát. Nézheted a monitoron, a telefonod kijelzőjén, ahogy feláll az a pici, a gyereked gyereke, akit mindennél jobban szeretnél a karodba ölelni. A világ óriásira tágult. Olcsón vehetsz repülőjegyet, de nem mehetsz, mert nem fér bele kétszer két hét karantén. Nem jöhetnek, mert a gyereked párja nem magyar, az unokád nem kapta még meg az állampolgárságot, be sem engedik. Ismét határok vannak, kerítések, falak, tiltások, őrület van. Már a boltba is félsz kimenni, nehogy hazahozd a vírust azoknak, akiket szeretsz. Azoknak, akik nem fiatalok, talán betegek, talán éppen megküzdöttek és győztek a rákkal szemben. Hatalmas lett a világ és hatalmas lett a város is. Beláthatatlanul hatalmas.

Nem tudjuk, mikor lesz vége, és azt sem tudjuk, hogyan lesz vége. Vége lesz, a feketehimlőnek, a pestisnek, a spanyolnáthának is vége lett, az influenzával, az AIDS-el is megtanultunk együtt élni. Vége lesz valahogy, de soha nem lesz olyan semmi, mint előtte volt. Ezeket a hónapokat – nem akarok éveket mondani – semmi nem tudja eltörölni. Semmi nem tudja visszahozni. Elmúlt, nem pótolható. Az anyád, aki egyedül halt meg, nem engedték, hogy mellette legyél, fogd a kezét. Soha nem fogod megbocsátani magadnak. A temetés, ahol csak te voltál és a párod, fogtátok egymás kezét, arcotokon maszk, az unokák valahol máshol törölték a könnyeiket, nézték a sírról készült fotókat.

A gyereked, akinek fájt az élet, pofán csapta, megtaposta a valóság, elhagyta a szerelme, beteg volt, szomorú volt és te nem lehettél ott mellette, senki nem lehetett ott mellette, a testvérei sem, hiszen ott magasodtak a védelmi rendszerek, a korlátozások, a tiltások. Egy rohadt kis vírus, amit nem is lehet látni, nem lehet megfogni és nem lehet széttaposni, mindent megváltoztatott. Gyűlölöm. És tehetetlen vagyok. És dühös vagyok. Nem értem, ha nem jöhet a gyerekem a családjával, és nem jöhet a te gyereked, a te unokád sem a családjával, akkor miért jöhet a fociszurkoló? Ha én nem mehetek és te sem mehetsz, akkor miért röpködhet Orbán, pláne Szijjártó teljesen értelmetlen, felesleges, semmire nem jó és semennyire nem fontos találkozókra?

Tudom, erről a járványról senki nem tehet. Még a magyar kormány sem, még Orbán sem, még Kövér László sem. De arról igen, arról tehetnek, hogy teljesen lezárták a határokat. Arról tehetnek, hogy még ha tesztekkel is, de jöhessen az is, aki nem állampolgár. Hány olyan család lehet, ahol a férj, a feleség nem magyar? Ahol az unoka nem állampolgár, mert hónapok kellenek, mire kap magyar születési anyakönyvi kivonatot, mert a magyar állam úgy lassítja és nehezíti a folyamatot, ahogy csak lehet? Hány apa és anya, hány nagypapa és nagymama, hány gyerek, hány unoka simítja a monitort, mint egy idióta?

Gyűlölöm ezt a helyzetet. Gyűlölöm, hogy nincs megoldás, hogy esély sincs a normális életre. Még a normálishoz közeli életre sincs. A vírus ennek a fő oka, de a kormányok – köztük a magyar kormány indokolhatatlan döntése – csak még nehezítik a helyzetet. Elegem van. Mindenből. Nagyon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.