Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Könyvajánló

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tódor János

Börtönhakni-smasszerregény

Előszó

1985-től 1987-ig nevelőtisztként dolgoztam az ország akkoriban legmodernebb büntetés-végrehajtási intézetében, a Baracskai Fogház- és Börtönben, amit a börtönszleng Bahamáknak nevezett. Az 1989-ben elkészült kéziratra a Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó kötött velem szerződést, ám a lektorok egyike a kiadást csak abban az esetben javasolta, ha beszerzem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) engedélyét. Erre körülbelül annyi esélyem volt, mint a tevének átmenni a tű fokán, hiszen az írás – legalábbis szándéka szerint – feketén-fehéren leleplezni igyekszik a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben tapasztalt manipulált, irreális és velejéig korrupt rezsimet. A könyv nem jelent meg, ám részletei napvilágot láttak a Mozgó Világban (Két évad a Bahamákon, 1988/2), az Új Tükörben (Lelkiismereti okokból, 1988/49.sz.) és a Forrásban (Egy börtönnevelő feljegyzései,1989/3), majd az Aluljárók népe című válogatott szociográfia kötetemben (Árgus Kiadó, 2004.).

1987 májusában, amikor már felmondóban voltam a Bahamákról, a könyv néhány fejezete egy akkoriban induló hetilapnál, a Képes Hétnél várt megjelenésre. Előtte, az engedélyeztetési procedúrának eleget téve (amely ma ugyanúgy kötelező, mint a szocializmusban volt) a kéziratot megküldtem a BVOP sajtóosztályára. Pár nappal később kora reggel szolgálati dzsippel jött értem pesti lakásomra egy egyenruhás főtörzsőrmester kollégám. Megtudtam tőle, hogy az országos parancsnok írásom alapján vizsgálatot rendelt el az intézetben, készüljek fel lelkileg, mert a Bahamákon áll a bál. Kihallgattak, soronként citálva a riportot követelték, hogy vonjam vissza a kéziratot, mert ha megjelenik, följelentenek a katonai ügyészségen. Vállalva az írás egészét, nem válaszoltam egyetlen kérdésre sem, de mivel szabadulni akartam Baracskáról, a cikket az utolsó pillanatban visszakértem a hetilaptól. Ez az anyag jelent meg aztán a Mozgó Világban. Az országos parancsnokság ezt is megpróbálta megakadályozni, de a szerkesztőség nem engedett a fenyegetésnek és megfélemlítésnek. No meg akkor már összedőlőben volt a kádári pártállam.

Bár az eltelt több mint harminc év alatt óriásit változott a világ, a börtön a kapitalista plurális demokráciában sem sokkal másabb, mint amilyen a szocializmusnak nevezett korszakban volt. Igaz, ma már nem bünteti a törvény az akkoriban közveszélyesnek ítélt munkakerülést, vagy a lelkiismereti okokból megtagadott katonai szolgálatot, s az elítéltek „szocialista típusú emberré” nevelése helyett megelégszik a delikvens meglehetősen neutrálisan hangzó „kezelésével”, mindazonáltal a túlzsúfoltság ma is szinte elviselhetetlen. Az 1980-as évek közepén 15- 16 ezer elítéltet, illetve előzetes letartóztatottat őriztek a hazai börtönökben, átlagosan 130 százalékos telítettséggel. A Bahamákon akadt olyan időszak, amikor kollégámmal ketten több mint 600 börtönös elítéltért ügyes-bajos dolgaiért voltunk felelősek hónapokon át. Akkoriban a honi szakmában az egy nevelőre eső elítélt létszámot maximum 30-40 főben határozták meg. Legalábbis papíron. Tőlünk nyugatabbra 10, legfeljebb 15 börtönlakó tartozott egy ottani adminisztrációt végző, és a visszailleszkedést elősegíteni hivatott tisztre.

A könyvemet elmeszelő egyetemi tanár – aki persze tisztában volt ezekkel – mélyen hallgatott minderről, amikor a kéziratot minősítő lektori véleményében nehezményezte, hogy én nem éreztem át a nevelőtiszti munka felelősségét. Pozitívan  emlegetve velem szemben azokat a „hivatástudattal” felvértezett  kollégáimat, akiknek 90 százaléka utálta a munkáját, lenézte, ha tehette, megalázta a fogvatartottakat. Azt is elhallgatta lektorom, hogy az ELTE jogi karának kriminológia speciál kollégista hallgatóit havonta vitte Baracskára, ahol kivételezett fogadtatásban és ellátásban volt részük. Ahogy az Igazságügyi Minisztérium, a Legfőbb Ügyészség, vagy a Fejér Megyei Pártbizottság vezető munkatársainak is, akik lovagolni, homokfutózni, bulizni jártak a börtönnek helyet adó Anna-majorba.

Most, 2020-ban mintegy 19 ezer a fogvatartottak létszáma, és a zsúfoltság annak ellenére sem csökkent, hogy két új fegyintézet létesült Szombathelyen és Tiszalökön. A magántőkéből épült zöldberuházású objektumokért évente több milliárd forintot törleszt a befektetőknek az állam.

A visszaesők számából ítélve a szabadságvesztés visszatartó ereje elenyésző, és a büntetés, a börtön valódi, ha nem is bevallott célja jelenleg is a megtorlás maradt. A hatalom a normálisan működő demokráciákban bevett gyakorlatnak számító pénzbüntetés helyett továbbra is a rendkívül költséges szabadságvesztés büntetést preferálja. Ugyanakkor a kormány által beígért börtönépítések elmaradtak. Az embertelen körülmények miatt, a strasbourgi emberjogi bíróságon indított  pereket elbukva, illetve emiatt később a fogvatartottakkal peren kívül megegyezve, az állam 2020-ig közel 10 milliárd forint kártalanítást (börtönnyelven  heringpénzt) fizetett ki. 2020 januárjától viszont a maga által hozott törvényt semmibe véve, ügyvédek által gerjesztett „börtönbizniszt” emlegetve, megtagadta a rabok további kártalanítását.

Magyarország ezáltal a fogvatartottak jogait illetően is megszűnt jogállamnak lenni. Persze mit várhatunk éppen börtönügyben egy olyan államalakulattól, amelyet Kende Péter  politikai esszéista kleptokráciaként, vagyis ideológiai nélküli tolvajok („Orbán Viktor és bűnszövetkezete”, ahogy Ripp Zoltán történész nevesíti)  diktatúrájaként határozott meg?

Hogy milyenek voltak a börtön mindennapok a szocializmus legvidámabb barakkjában, arról reményeim szerint életre szóló benyomásokat kap az olvasó, ha helyet foglal a magyar Bahamákra induló rabomobilban.

Könyvbemutatók:

  • szeptember 10-én (csütörtökön) 17 órakor az Írók Boltjában (Bp., Andrássy út 45.) 
  • szeptember 15-én (kedden) 18 órakor a KuglerArt Szalonban (Bp., Sütő utca 2.) 
  • Székesfehérváron szeptember 11-én (pénteken) 19 órakor a Petz Sörözőben 

A szerző életrajza:

Tódor János

Bp.,  1952. szept. 28.

M: sorállományos katona (2 év), egyetemi hallgató (állam-és jogtudományi 1973-80), rakodómunkás, gyámügyes,  börtönnevelő,  nevelőtanár.

Újságíró-szerkesztőként: Fejér Megyei Hírlap, Aréna, Világ, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, Typográfia, Népszava, Árgus, Szabad Föld, Amaro Drom, Átlátszó.hu.

Szabadúszó író, újságíró 2005-től.

D: Soros Alapítvány Tényfeltáró Újságírás Díj (1995) ,

Mozgó Világ Nívódíj (1996), Radnóti Miklós Antirasszista-díj (2008),

Minőségi Újságírásért Díj (2008), Pulitzer-emlékdíj (2012),

Raoul Wallenberg-díj (2014), Sajtószóvivők Média-díja (2014),

Magyar Sajtódíj (2020).

Az 1980-as évektől írt prózát, szociográfiát, kritikát az Új Írásba, a Kortársba, a Mozgó Világba, a Forrásba, a Kritikába, az ÉS-be.

Négy évig volt az Árgus c. országos irodalmi, szociográfiai folyóirat főszerkesztője.

Főbb munkái kötetben:

Két évad a Bahamákon  (börtönszociográfia, Mozgó Világ- Forrás 1989),

Hová tűnnek a katonák?-Kórkép a seregről  (Pataki Kálmánnal, riport, Antikva Kiadó 1991),

Zacisok (szociográfia,Ezredforduló Alapítvány 1993),

Nem vagyunk mi fasiszták ( szociográfia, EzredfordulóAlapítvány 1995),

Szkander (novellák, Árgus Kiadó 2002),

Zárka (versek, Árgus-Vörösmarty Társaság 2003),

Aluljárók népe (válogatott szociográfiák, Árgus Kiadó 2004)

Taxisofőr bajonettel – Kis magyar agressziók (szocioprózák, Árgus Kiadó 2006)-

Vadászjelenetek Magyarországon – gyűlölet-bűncselekmények

Olaszliszkától a cigányok elleni sorozatgyilkosságig(szociográfia, Osiris Kiadó 2017)

Menekültek, csicskák, közmunkások (szociográfiai, Dodeskaden Kiadó 2019)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.