Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Konzultációs konyhaasztalok

Igazi magyaros élőképet festett fel legutóbbi pénteki rádiós okosságában a miniszterelnök. Afféle hungarikumot arról, miképpen is születnek nálunk a nagy döntések. Este, a vacsora után szépen elpakolnak a magyarok, mind az egymillió nyolcszázezren, aztán leül a család a kockás viaszos vászonnal letakart konyhaasztal köré a hokedlikre, az ember, az asszony és a gyerek, előveszik a nemzeti konzultációs ívet és elmélyednek a kérdések megvitatásában. Előtte nyilván gondosan bezárják az ajtót, elfüggönyözik az ablakokat, nehogy belessenek, netán beugráljanak rajta a gaz ellenzékiek, akik bármire képesek, hogy megakadályozzák ebben őket, akár arra is, hogy fosztogassák a hazafiak postaládáit. Ezen persze mindig álmélkodnak a nyugat-európai miniszterelnökök, amikor erről beszélgetnek az országvezetők egymás között. Nyilván szoktak ilyet csinálni, köré gyűlnek a többiek, aztán egyre csak faggatják, mi a titka ennek a nagyszerű eredménynek.

Annak azért van egy egészen sajátos varázsa, amikor a saját életünkről mesélnek nekünk, főleg, ha a mesének semmi köze a valósághoz. Kétségkívül kell bátorság ahhoz, hogy a miniszterelnök a rádió nyilvánosságán keresztül kiabálja bele az arcunkba, hogy nálunk közös döntések születnek. Vagy ha nem bátorság, hát arcátlanság, de akkora, hogy aki hallgatja, hirtelen elbizonytalanodik: létezik, hogy nem tudja, mit beszél? Hangosan ki meri mondani, hogy „a mi kormányunknak az a fölfogása, filozófiája, hogy egyedül sohasem lehetsz elég okos”. Nem mintha nem lenne igaz, csak éppen az ellenkezője a jellemző, a gyakorlat szerint nálunk mindig csak egyetlen ember eléggé okos, és azt Orbán Viktornak hívják. Mindig és mindenben ő dönt, a 133 bátor ember korlátlan elismerésével és támogatásával.

Ezek után érthetetlen, hogy a konzultációs gyakorlat nem öltött még európai méreteket. Persze lehet, ennek az a magyarázata, hogy mások nem merik megkockáztatni az efféle párbeszédet, pedig akár azt is el tudnánk képzelni, amint a különféle országok vezetői megérkeznek egy tanácskozásra, teherautókkal cipelik utánuk a megannyi válaszlevelet, vagy akár csak kis szatyorban vinnék magukkal azt a néhányat, amelyeket az ottani polgárok megválaszolnának, ki tudja, képesek lennének-e ilyen látványos tíz-húsz százalékos sikereket elérni. Talán arrafelé a családoknak még konzultációs konyhaasztaluk sincs, ezer oka lehet.

Mindenesetre az lenne a legokosabb, ha átvennék a bevált magyar módszereket, annál is inkább, mert eddig is rengeteg támadás ért bennünket, de utóbb mindig az bizonyosodott be, hogy igenis nekünk volt igazunk, egy idő után átvették, amit mi csináltunk, nyilván ezúttal is így lesz, követni fogják a magyar példát. A járványügyi védekezés is nálunk a legjobb, ami nem csoda, hiszen túl azon, hogy itt közös döntések születnek, a WHO iránymutatásait is figyelembe vesszük, az pedig, hogy a V4-es országokkal kivételt teszünk, érthető, hiszen az ő módszereiket úgy ismerjük, mint a tenyerünket, engedtessék meg nekünk, hogy esetükben kevésbé szigorú szabályokat alkalmazzunk.

Az azért váratlan számomra, hogy a kistelepüléseken a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó pedagógusok fokozottan nehéz munkájának rendkívüli elismerésében semmiféle szerepet nem kapott sem a megannyi konzultációs konyhaasztal, sem a miniszterelnök, de még az operatív törzs sem, erről egy személyben az emberi erőforrások minisztere döntött. Természetesen a kormánypárttól sem idegen a gondolat, ők már a rendszerváltás idején is azt vallották, hogy a leszakadó térségek felzárkóztatása nagyon fontos. Azt vallották, hogy azokon a helyeken az orvosok és pedagógusok esetében valamiféle szorzó lenne indokolt, a rendkívüli elismerés a problémát nem oldotta meg, erre majd még vissza fognak térni. Valamikor.

Sajnos, az nem derült ki, várhatók-e még további örömhírek, mondjuk a szociális dolgozóknak lesz-e részük valamiféle meglepetésben, ugyanis az ő helyzetük sem irigylésre méltó. Számukra nem annyira a leszakadó térségek, sokkal inkább az egész leszakadt ágazat jelent problémát. Hogy Kásler miniszter úr forgat-e valamit a fejében, nem tudni, ő látja a minisztérium költségvetését, maradt-e fedezet bármi másra. Elképzelhető, hogy egy következő konzultáció egyik témája lesz majd, összcsaládilag alaposan átgondoljuk a konyhaasztalaink mellett, és úgy születik meg a döntés, ahogy nálunk szokás. A nemzet egyetértésével.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!