NEHAZUGGY

Fényes és elérhetetlen. Mi az?

Pável Melinda | 2020. Szeptember 1, Kedd | 18:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Négyszázezer forint fölé emelkedett a magyar bruttó átlagkereset, erre a megállapításra jutott legutóbb a KSH. Nyilván bonyolult számításokra volt szükség ehhez a végeredményhez, ebben benne van a kormányközeli dolgozók szüntelen önfeláldozásának méltó elismerése éppúgy, mint az egészségügyi dolgozók egyszeri, bruttó ötszázezer forintos megjutalmazása is, viszont nem tartalmazza a Mészáros Lőrinchez hasonlatos tehetséges üzletemberek jövedelmét, ami sajnálatos, mert az még inkább javítaná az összképet. Az egyszeri ember meg nem tudja, mit is gondoljon ezzel kapcsolatban, mert meggyőződése volt, hogy szerencsésnek mondhatja magát, mégse közmunkából kell tengődnie, de számára a bruttó kétszázezer forint is távoli álom.

Ha a hírekből tájékozódunk, nem látjuk okát az elbizonytalanodásnak, a járvány okozott ugyan némi válságot, de hála a soha nem látott kormányzati válságkezelésnek, könnyedén felülkerekedünk rajta, sőt, minden jel szerint előnyünkre is fordíthatjuk ezt a helyzetet. A legfelsőbb szintű önbizalom cseppet sem ingott meg, a különféle, a köznép által érthetetlen támogatásokat pont akkora bőkezűséggel osztogatják, mint eddig, éppen ma hallottam egy beszámolót arról, hogy az erdészeti csemetekertek gépesítésére egymilliárd forintos pályázati keretet hirdetnek meg, ami nyilván nagyon fontos és örömteli dolog, csak éppen azt nem értem, miért pont most jött el ennek az ideje. Mint ahogy azt a kérdést is nagyon szívesen feltenném valaki illetékesnek, hogy az egyházi épületek felújítása miért nem tűr halasztást.

Miközben a közpénzek felhasználása ugyanazzal a lendülettel történik, mint korábban, a miniszterelnök nem győz hivalkodni. Most Szlovéniába látogatott a minden idők legnagyszerűbb külügyminiszterével az oldalán, ahol is részt vettek egy térségi konferencián, amelyen az egybegyűltek a vírusválságról és a Brexit hatásairól osztották meg véleményüket. Orbán Viktor kifejtette, hogy „Európa még nem találta meg a helyét a világgazdaságban, pedig a stabilitáshoz nagy szükség van egy közös európai hadseregre, ami elősegítheti a technológiai fejlődést is.” Hozzátette, nálunk az intellektuális szuverenitásért folyik a harc, hogy a keresztény konzervatív demokrácia felfogása érvényesülhessen a liberális nézetekkel szemben. Azt is megosztotta hallgatóságával, hogy az Európai Unió egyre veszít a globális gazdasági jelentőségéből, eközben Közép-Európa folyamatosan erősödik.

Előszedte a szokásos rögeszméit a családról, nemzetről, kulturális hagyományokról, vallásról és migrációról, továbbá közölte, hogy Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az Európai Unióba. Nincs ebben semmi meglepő, ez a megszokott stílusa, tulajdonképpen úgy tűnik, az Európai Unióval is legfőképpen az a problémája, hogy nem ő vezeti, elvégre kész lenne bármikor naggyá tenni a kontinenst, csak éppen senki se akarja megbízni ezzel a feladattal. Az orbáni felhőjárás után Szijjártó Péter is megtette a magáért a V4-ek és a hozzá kapcsolódó déliek optimizmusának felkorbácsolásához, kifejtette, hogy „a világgazdaságban hamarosan komoly verseny kezdődik a globális gazdasági kapacitások elosztásáért, amiben Magyarország nagy önbizalommal és a siker reményében tud beszállni.”

Nincs más hátra, már csak el kell képzelni, amint a globális gazdaságban megszerezzük a vezető szerepet, vagy legalábbis felzárkózunk az Egyesült Államok és Kína mellé. Talán gyarmataink is lesznek, vagy a magyar nagybefektetők megjelennek a keleti országokban és üzemeket építenek, amelyekben majd az ottani munkavállalók fogják összeszerelni a magyar nem tudom, micsodát, nekünk termelve hasznot mindezzel. Nagy kérdés, hogy mire gondolhatnak ilyenkor, néha azért mondhatnának egy-két konkrét példát, már csak a jobb megértés kedvéért, de erre pillanatnyilag nem látok esélyt.

Végül is lehet így a levegőbe beszélni sokáig, néha az az ember érzése, hogy a végtelenségig ezt szándékoznak művelni. Mi vagyunk az ígéret földje, tíz éve hallgatjuk és még mindig nem unjuk a fényes jövőről szóló mesét, és úgy tűnik, ezzel be is érjük. Azt pedig, hogy ez egyre inkább elérhetetlen, meg sem halljuk, nem szeretünk kellemetlen dolgokkal szembesülni. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek: a mesehősök közül Háry Jánost kedveljük meg Münchausen bárót, akiknek bár egy szavuk se igaz, de jó őket hallgatni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!