Augusztus 14-én megjelent egy cikk a konzervatív jobboldali Válasz Online oldalán, amiből kiderült, hogy a most, augusztus 20-án avatott Nemzeti Összetartozás Emlékhelye egy nagy történelemhamisítás.
Az történt, hogy a falba vésett helységneveket az 1913-ban megjelent, A magyar Szent Korona Országainak Helységnévtárából vették. Igen ám, de egy monarchiabeli helységnévtárban százával szerepeltek olyan községek, amelyeknek se addig, se azután egy fia magyar lakosa nem volt, és soha nem volt magyar neve – egészen 1913-ig.
Az 1913-as helységnévtár megjelenését megelőző tíz évben a – magyarosítás, a magyar kultúrfölény kidomborítása és az asszimiláció gyorsítása szándékával – a helységnevek körülbelül ötven százalékát megváltoztatták. Pont úgy, ahogy 1920 után az utódállamokban Kolozsvárból Clujt, Pozsonyból Bratislavát, Marosvásárhelyből Turgu Murest csináltak. 1913-ban volt olyan név, amit „lefordítottak” magyarra, és volt olyan, amelynek kitaláltak valami újat. Így kaptak magyar nevet magyarok soha nem lakta falvak.
A szerző bőségesen hoz példákat is. Példák a fordításra: Hradecből Váracska lett, Mühlenbachból Malompatak, Valea-Lungából Hosszúvölgy. Volt, amikor csak a hangzás emlékeztetett az eredeti névre: így lett Kotyikletből Kótliget vagy Kolcskóból Kalács. És volt, amikor csak egyszerűen eltörölték a régi nevet, és kapott egy vadonatújat: így lett például Buhonicéből Apátszentmihály. Ezeket a településeket eredeti nevükön ezeket nehéz lett volna a magyarok trianoni veszteségeihez sorolni.
Kínos ez az egész, mert most már nem csak egy porosodó nyomtatvány lapjain él, hanem gránitba van faragva.
Még a jóhiszemű olvasó számára is nyilvánvaló volt, hogy Orbán rendszere nem hagyja szó nélkül ezt a bírálatot. A cikk szerzője is így gondolhatta, mert csak álnéven merte publikálni írását. Öt nap múlva, augusztus 19-én meg is érkezett a válasz – ugyancsak a Válasz Online felületén. Csak hát szegény kurzustörténészek nehéz helyzetben voltak. A cikk lényegébe olyannyira nem tudtak belekötni, hogy elismerték: „a szerző megállapításai általában helyesek, konkrét példái valósak és a történész szakma számára is elfogadottak.”
Hát akkor mi a baj? – kérdezné a jóhiszemű olvasó. Hát az, válaszolja az orbánhű történész, hogy „a szerző kísérletet sem tesz bármiféle megoldási javaslatra”.
Mintha X vagy Y elvtárs kongó hangja visszhangozna a szocializmus idejéből, amikor visszaadta közlésre benyújtott tényfeltáró tanulmányomat. „Bírálni könnyű.” – mondta az illetékes elvtárs. „Ebben az írásban nincs semmi előremutató. Tessék javaslatot tenni a megoldásra!”
Az emlékmű három orbánhű szakértője felpanaszolja, hogy mennyi összeírást, helységlexikont, helynévtárat, népszámlálást kellett végignézniük, de egyik se felelt meg a kitűzött célnak. És megismétlik: a „Valló Andor álnév mögött rejtőzködő cikkíró nem mondja meg, mit kellett volna tenni”.
Hát én megmondom! Mindaddig visszautasítani egy ilyen felkérést, ameddig elmélyült történeti kutatással elő nem állítanak egy megfelelő listát. Mert az ötlet jó. Miután kiderült, hogy az összes meglévő összeírás, helységlexikon, helynévtár és népszámlálás alkalmatlan erre, neki kellett volna állni dolgozni. Persze ez nem lett volna kész 2020-ra. Javasolni kellett volna a hatalomnak, hogy addig is állítson valami másféle emlékművet.
Andor Mihály
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.