Október 29,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Külső erő

Ha nem is úgy, ahogy Orbán Viktor egyik legnagyobb mumusa, Soros György elképzelte, de lényegében létrejött egy olyan nyílt társadalom, mely egyben az országhatárokat is eltörölte. Legalábbis erre következtetek abból, hogy ahányszor kritika ér egy jól beágyazott elvtársat, pláne ha többen tiltakoznak, főként, ha még tüntetések is vannak, azon nyomban előkerülnek azok a titokzatos külföldi erők, akik mindezt csinálják.

A fehérorosz események hátterében természetesen külföldi provokátorok és bértüntetők állnak. Állítja az orosz kormányszóvivő. Az ember hajlamos azt gondolni, Moszkva nem Belaruszban van, hanem egy mások országban. Tehát sem pontos ismerete nem lehet arról, mi történik Fehéroroszországban, sem pedig nem szükséges nyilatkozatokat kiadni egy másik országban történő események értelmezésére. Mégis ez történik, nyilatkozgat az orosz kormány. Alighanem a fehérorosz gyárakban is külföldi munkások dolgoznak, azért sikerült leállítani a munkát, azért csatlakoztak a munkások a tüntetőkhöz. És alighanem a fehérorosz határ lényegében nem is létezik, mert a külföldi provokátorok és bértüntetők tízezrével járnak ki és be rajta.

Magyarországon is ez a népszokás van divatban. Itt is mindig a külföldi ellenség avatkozik bele mindenbe. A diáktüntetésektől a pedagógustüntetésekig mindenhol nyüzsögtek az idegenek, a netadós tüntetésről már nem is beszélve. Legalábbis ezt hörögte a jómagyar kormány, alighanem az azóta jobblétre szenderült Finkelstein mester tanítása nyomán. Lehet valami kézikönyv, melyben az az egyik alapvetés, hogy amennyiben ellened fordulnak az országod lakói, haladéktalanul kend a titokzatos külföldiekre, marslakókra, végső esetben a nyuszira. Hogy Lukasenkát és a tartótisztjét ki képezte, azt nem tudom, de ők is meglehetősen gördülékenyen alkalmazzák ezt a technikát. Ha esetleg mégis győz az ország lakóinak az a fele, amelyik nem fogadja el az évtizedek óta hatalomban lévő elnököt és új választást kell kiírni, akkor is váltig azt fogják állítani, hogy nemzetközi erők buktatták meg. Amiből az következik, hogy a fehérorosz fegyveres erőknél jellemzően külföldiek teljesítenek szolgálatot – hiszen a győzelemhez az kell, hogy a hadsereg és a rendőrség átálljon -, a gyárakban külföldiek dolgoztak eddig is, az egyetemeken külföldi diákok tanulnak. Nem is tudom, él-e ott helyi születésű ember.

Annyira jellemzője minden diktatúrának ez a típusú reakció, hogy már gondolkodniuk sem kell rajta, ösztönből mondják a baromságokat. Pedig elő tud az fordulni, hogy egy ország lakóinak többsége megelégeli a hatalom lévők ténykedését és elzavarják őket a francba. Amennyire tudni lehet – kevés a megbízható hír – Lukasenka a választás napján hősiesen elmenekült az országból, hogy meglátogassa Erdogan barátját. Állítólag most tért vissza az országba, talán szólt neki a mentora, hogy otthon van dolga jelenleg, mert sorra állnak le a gyárak, nők alkotnak élőláncot az utcákon, virággal a kezükben igyekeznek megfékezni az eddigi erőszakot. Azok a nők, akik között valószínűleg ott vannak a karhatalomban szolgálók szülei, testvérei is. Orvosok vonultak utcára a tüntetők sérüléseit látva, sőt, megkezdődött a patkányok menekülése is, ami soha nem jelent jót. A hatalom eszközének számító közmédia propagandistái sorra mondanak fel és jelentik ki, hogy a propagandát használta a kormány az emberek manipulálására. Ők természetesen (mármint a propagandisták) keményen ellenálltak, valamint belülről bomlasztották a rendszert.

Hogy mi lesz a történet vége, azt én meg nem tudom jósolni. Azt tudom, hogy minden diktátor csak addig erős és legyőzhetetlen, ameddig az emberek megfelelő tömegben ellene nem fordulnak. Azokban az országokban, ahol komoly fegyveres erőre támaszkodik a diktatúra, az szokott a döntő pont lenni, amikor a hadsereg átáll a tüntetők oldalára. Abban a pillanatban el is dől a kérdés. Amennyire tudom, Fehéroroszországban nincsen olyan politikus, aki mögé beállna a tömeg, nincsen olyan párt vagy koalíció, amelyik képes lehet átvenni az ország vezetését. Mégis megkezdődtek és egyre nagyobb mértéket öltenek a tiltakozások, az emberek úgy lehetnek vele, hogy rosszabb már nem lehet. Takarodjon a diktátor, aztán majd ráérnek találni valakit, aki képes kormányt alakítani. Ez most valahogy nem tűnik fontosnak. Hogy a vége mi lesz a dolognak, az nem belátható most, de ha sikerül is megtartani Lukasenkának a hatalmat, olyan nagyon komfortosan én nem rendezkednék be a helyében, mert az csak átmeneti lesz. A kukta ledobta a szelepet. Ha sikerül is csökkenteni a hőfokot, az a víz újra fel fog forrni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!