NEHAZUGGY

Szükséges-e az önvizsgálat?

Pável Melinda | 2020. Augusztus 11, Kedd | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, mások hogyan vannak vele, én időnként kétségbe vonom, vajon jól látom-e a dolgokat. Szegény anyám emiatt lemondóan legyintett, ha rólam volt szó, mondván, nem vagyok szilárd jellem, ugyanis előfordult, hogy megváltozott a véleményem, vele ellentétben, aki a Lenin Intézetben szívta magába az ideológiát, és ott annyira erős gyökerekre tett szert, hogy élete során soha semmi nem tudta megingatni. Ő MSZMP-s volt, a rendszerváltás után értelemszerűen munkáspárti lett, és máig az lenne, ha még élne, a legcsekélyebb bizonytalanság sem fogta el soha. Lenin összes művei máig a könyvespolcomon sorakoznak, Sztálin is van, még nem olvastam egyiket sem, valószínűleg nem is fogom, ezt örököltem, de nem vagyok én barbár, hogy könyveket égessek, egyebet meg nem tudok kezdeni velük.

Szóval van ez a helyzet, amikor az ember kételkedni kezd: nem lehet hogy téved? Szokták mondani, hogy ezen az alapon a tehénlepényt is el lehetne majszolgatni, elvégre milliónyi légy nem tévedhet, hátha csak azért nem fogyasztjuk, mert a környezetünk erre inspirál bennünket? Ha arra nem is vetemednék, hogy ilyesfajta próbát tegyek, az azért előfordul, mint például a mostani politikai helyzetben is, hogy megkísérlem megérteni a másik oldal álláspontját, illetve alaposan átgondolom a sajátomat, talán a lényeget nem veszem figyelembe, ezzel együtt esetleg nem akarok tudomást venni súlyos igazságokról, amelyek pedig a másik oldal igazát támasztják alá.

Attól mindig is óvakodtam, hogy bármilyen pártba belépjek, már az előző rendszerben sem tettem volna, pedig mint ivadékot, többször is megkörnyékeztek, hogy ott lenne a helyem, csak hát már akkoriban se tetszett az „egy irányba megyünk, egyet gondolunk” elképzelés, szerintem jól is döntöttem, az ember nem szeret mindig a föntről kijelölt úton haladni. A rendszerváltás után szimpatizáltam pártokkal, kivel ezért, kivel azért, de olyan nem volt, amelyiket maradéktalanul elfogadtam volna, tehát jobb volt kívülről nézni az egészet. Ráadásul láthattam néhány folyamatot helyben, egy csomó ember összeállt, nagyon lelkesen, aztán kezdetét vette a csapatépítés, amelynek gyakorlatilag minden áldozatul esett. Kialakultak a különféle pozíciók, már kevésbé voltak fontosak a célok, előtérbe kerültek az egyéni érdekek, ki legyen az első, második, sokadik ember, az elsők leginkább már fölfelé akartak megfelelni, hiszen ez nyitotta meg számukra a karrier lehetőségét. Ez a pártokba rendeződés ront el szinte mindent, elvész a személyiség, persze, értem én, hogy harcolni eredményesen minél nagyobb hadsereggel érdemes, a háborúba se úgy mennek az emberek, hogy mindenki vesz magának egy tankot, nyilván nagyon fontos, hogy legyen hadvezér, aki megmondja, merre kell lőni, valószínűleg emiatt nem lennék szívesen katona sem, még azon az áron sem, ha én lehetnék netán a hadvezér.

Az ember persze akkor is harcol a maga módján, ha nem pártszínekben teszi. Mint valami partizán az erdőben, akinek nem parancsol senki, nem tartozik senkihez, de meg tudja különböztetni, ki az ellenség és ki nem az, lényegében nem sokban különbözik a katonáktól, csak éppen saját maga szeretné eldönteni, hogy a hidat szeretné megvédeni vagy az alagutat. Cserébe nem tart rá igényt, hogy őt a hadvezetés etesse, és becsülete nincs a mundérjának, csakis saját magának. Én is szoktam támogatni ilyen-olyan pártkezdeményezéseket, most például a Hadházy által indított konzultációs ívgyűjtésre is odaadtam az enyémet, igaz, nem neki, hanem a helyi DK-nak, mert eljöttek érte, ez azonban nem jelent ennél többet, például azt, hogy ezentúl DK-s leszek, fenntartom a jogot, hogy a jövőben akár ne értsek velük egyet valamilyen kérdésben. Ez az ellenzéki pártok mindegyikére igaz az esetemben.

Amelyik szervezettel, se a vezetőjével, se a zsoldosaival semmiben nem lennék képes együttműködni, az a Fidesz. Hiába próbálom megérteni, nem találok magyarázatot arra a temérdek aljasságra, amit elkövettek és tesznek azóta is. Talán mert ez emberi ésszel felfoghatatlan, mint ahogy az is, hogyan képesek azok az együttműködésre, akik mégcsak nem is haszonélvezői ennek, mégis támogatják a szavazataikkal. Különféle magyarázatokat adnak erre, hogy nekik ez összességében jó, hát csak meg kell nézni, milyen szépen fejlődik az ország, épül és szépül, a számok egyre jobban állnak, és sehogyan nem értik, a másik oldal ezt miért nem akarja észrevenni. Azt viszont ők nem akarják észrevenni, hogy a fénynek árnyéka is van, egyre nagyobb ez az árnyék, egyre kisebb lesz a fényben úszó terület, az árnyék pedig lassan szinte mindent eltakar. Sokan mindig is a sötétségben élnek, számukra nem igazán különbözik egyik kormány a másiktól, most könnyen megnyerhetők a csodatévő választási krumplival és más apró ajándékokkal. Leginkább azok mentalitása érhetetlen, akik láthatnák, mire megy ki ez a fényjáték, mégis segítenek a fennmaradásában. A hívek közül egyre többen ismerik ezt fel, csak nem jutottak el addig, hogy tenni is szeretnének ellene. Még mindig olyanokat mondogatnak, hogy jó, jó, ez egy rablóbanda, de más se lenne jobb, és hogy ennek az országnak erős vezetőre van szüksége, és hát ki más lenne ilyen, mint Orbán Viktor? Úgy vagyok ezzel, mint a legyekkel, nem vitatkozom, fölösleges lenne, meghagyom nekik az ő élvezetüket, mindössze máshonnan táplálkozom.

Még nem időszerű a következő választásra készülődni, sokan már előre megjósolják, hogy hiába minden, ebben a választási rendszerben képtelenség győzni. Igaz, csak helyi példa, de van kivétel. Nálunk az egyik városrészben egy ember jelöltette magát helyi képviselőnek. Nem állt mögötte egy szervezet sem, vele szemben erősen támogatott jelöltek indultak. Ő saját maga gyűjtötte az ajánlásokat, nagyon sokan hitetlenkedtek, mit akar, hát mindenki tudja, hogy semmi esélye. Aztán jött a választás, emberünk pedig egyedül megnyerte a körzetét. Nem volt egyebe, csak a saját korábbi tevékenysége, és kiderült, az emberek szeretik, elismerik a munkáját, örülnek annak, hogy az érdeküket akarja képviselni és bizalmat szavaztak neki.

Ez sem volt könnyű, de az az országgyűlési választáson szinte megvalósíthatatlan. Viszont nem is lehetetlen, hogy csoda történjen, tehát feltétlenül meg kell tenni érte mindent.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!