Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A helyzet változatlan

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt ugye pontosan tudjuk, hogy diktatúrát nem lehet tisztán demokratikus, jogállami eszközökkel lebontani?! Tegnap ezzel fejeztem be, ott Magyarországról volt szó, ma pedig Belaruszról lesz. Ennek ellenére (vagy inkább ennek megfelelően?) nem történik semmi. Az, hogy már megint előállítottak egy csomó embert, elbeszélgettek velük (ezt profilaktikának szokás nevezni, bár korábban előfordult, hogy némi verés is járt hozzá), itt nem megy eseményszámba. Annak lenne hírértéke, ha egy szép napon nem idéznének és nem vinnének be senkit. Szóval ezért (is) változatlan a helyzet.

A tegnapi nagygyűlést muszáj volt lefújni, erről írtam. A három nő úgy határozott, hogy egy másik helyszínre megy el, egy bemutatóra, egyszerű nézőként (sok helyen tartanak népünnepélyt/koncertet, hogy a hely le legyen foglalva). Erre a leginkább húzónévnek számító énekes (nem akarom reklámozni) áttette koncertje helyét az eredetileg meghirdetettről (Bangalor, már írtam) oda, ahova a nők mennek – a nagyobb közönség reményében. Azonban Kalesznyikavát nem engedték oda a térre (külön-külön mentek hárman, hogy ne tűnjék választási gyűlésnek, mert azt betiltották). Erre szép nyugodtan elment. A közönség úgyszintén… Arról nem tudok, hogy mi lett a nagy énekes koncertjéből, bár azt hiszem, össze tudhattak valami kisebb közönséget trombitálni neki, hiszen tényleg népszerű. Azt a DJ-t, aki az elején, míg csak gyülekeztek, zenét szolgáltatott, elvitték: feltette Viktor Coj orosz énekes (1962-1990) „Változást!” c. dalát.

Nem ismétlem meg, amit tegnap írtam. Most fegyvernyugvás (alias kampánycsend) van. Kb. vasárnap, azaz holnap estig. Az nem a választási hadjáratnak lesz a vége, hanem valaminek a kezdete. Hétfőn fogják kihirdetni Lukasenka újabb elegáns győzelmét, néhányan már századszázaléknyira pontosan tudják, én 70-75%-ot várok.

Az ilyen előre tudásokról még annyit, hogy amikor még nem írogattam ezeket a jegyzeteket, háromszor fordult elő, hogy Lukasenka 4-6 órával előre mondta el valamilyen alkalomból tényszerűen, egy-egy aznapi, de későbbi letartóztatás és/vagy házkutatás konkrét körülményeit/részleteit.

Vasárnap (és hétfőn?) félő, hogy nem fogok tudni írni. Arra számítok, hogy a lefényképezett szavazólapok beküldését megelőzendő ki fogják kapcsolni az internetet. Ezt a lehetőséget előre be is lengették, amikor az elnökjelölteket bekérették a Központi Választási Bizottsághoz (nem nagy különbség, hogy KGB vagy KVB). Ott tudniillik az egyik jelölt (Andrej Dmitrijev, már 2010-ben, 29 évesen is tégla volt) erre konkrétan rákérdezett. Ha másból nem, hát ebből a mikrofonállvány szerepből lehetne tudni, hogy kicsoda ő.

A helyzet változatlan. Én nem ugyanazt az égtájat írom hozzá, mint a regényben: Észak-Nyugaton a helyzet változatlan. Evvel azt akarom mondani, hogy szerintem nagy valószínűséggel közeledik az az idő, amikor Belaruszt ismét Oroszország Észak-Nyugati Kormányzóságának fogják hívni. Ugyanúgy, mint a XIX. század második felétől a cárizmus bukásáig (csak akkor még Litvánia is hozzá tartozott). Putyin hat évente be szokta mutatni, hogy mennyire tartja tiszteletben a határokat és más liberális huncutságokat. A második csecsen háborúról nem beszélek (1999-2000; az első még Putyin előtt, 1995-96-ban volt), mert az formailag belháború volt. 2008: Grúzia, 2014: Krím és a Donyec-medence. Nem hiszem, hogy megvárná idén a november negyedikét, pláne, hogy ez a dátum csak nekünk, magyaroknak mond valamit. Akkor majd lesz változás.

Bárász Péter

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.