VENDÉG

Roma, azaz ember

Szalonna | 2020. Augusztus 6, Csütörtök | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem értem, az emberek nagy része honnan veszi azt, hogyha valaki próbál „jó” lenni, béketűrő, sőt, békességre, párbeszédre törekvő, akkor már hülyének lehet/kell nézni. Mert legtöbbször így viselkednek az ilyen emberekkel, mint én is. Ezen a héten kétszer is megesett ez velem, sőt még egy névtelen ember „tiszteletét” is elvesztettem. Igaz, szíven nem ütött, mert nem érdekel. Inkább az zavar, hogy rengeteg ilyen képmutató ember van, aki görcsösen igyekszik lelkiismeret-furdalást kelteni a másikban, pedig a saját lelkével és a szemében lévő gerendával kellene foglalkoznia. Persze, most hirtelen mindenki rá tudja vágni, hogy én is az vagyok, de nem vagyok az. Csak pengeélen táncolok.

Azt látom, hogy mindenki csak sír, panaszkodik, de változtatni nem akar, mert tudja, hogy ahhoz neki is változnia kell és attól már fél. A változáshoz idő, kitartás, türelem kell. Ez utóbbi önmagunkhoz, és embertársainkhoz. Nem untatok senkit az életem részleteivel, de nem voltam az a kiköpött matyó hímzés soha. Pontosabban gyereknek, és ifjúnak igyekeztem az lenni. Ennek egy gyerekkori eseménysorozat az oka. Az más kérdés, hogy évek múlva úgy ítéltem meg, hogy feleslegesen töröm magam, kevés kivétellel „beskatulyáztak”. Ez bőven elég, hogy az ember elkezdjen szélsőségesen gondolkodni, és változzon olyan irányba, ami nem jó. A skatulyázás általánossága és az abból való kitörés lenne a lényeg. Ezért írtam, és írok.

Állításokkal ellentétben nem azt akarom, hogy az emberek azt gondolják amit én, hanem csak azt, hogy gondolkodjanak. Nyilvánossá teszem a gondolataim, hátha segítek valakinek. Hátha adok egy új nézőpontot. A minap azt írta nekem valaki, hogy „okos” vagyok. Nem hinném, hogy okosabb lennék az átlag embernél, csak igyekszem átgondolni a történéseket, összevetni régi eseményekkel, levonom a következtetéseket, és veszem a bátorságot, hogy nyilvánosság elé tárjam. Egy nagy olvasottságú portálnál igen nagy az esélye, hogy a véleményem „találkozik” vagy hasonlít mások véleményére. Ezúttal vállalom, hogy nem ez fog történni, de ideje kicsit őszintén beszélni bizonyos jelzőkről, amik mögött az ember áll. A cigányságról, hajléktalanságról, a fasizmusról, a melegekről, és a töketlenkedésről.

Kezdem a „cigány” szóval, a Wikipédia szerint „Magyarországon jelentős csoportok, illetve általában a cigányok nagy része azonban, továbbra is cigánynak nevezik magukat.” Igen ám, de nálunk jött a képmutatás, hogy „ne cigányozzunk”, ezért romaként lehet őket emlegetni. Ebből is csak a túltolt képmutatás, és a visszaélés lett. Az előbbinek bizony én is a részese voltam. Hiszen a szavak betűk sorozatából állnak, melyek értelmes szót alkotnak. Lehet parancsba adni, törvénybe iktatni, akármit csinálni, hogy egy szót ne használjunk, de attól még a jelentése, érzelmi töltése megmarad. Nem mindegy, hogy azt a szót hogyan mondja ki az ember, milyen az érzelmi töltése.

Szájbarágó:

Állj be a tükör elé, és természetes hangon, mintha csak egy történetet mondanál, mondd el ezt:

Jóska ember volt a javából. Hatalmas, izmos, szép szál cigányember. Úgy megemelte a szekeret, mintha csak gyufából volna.

Végy néhány mély levegőt, ürítsd ki az elméd, húzd össze a szemed, és üvöltsd:

Két nyomorult cigány lecsapta egymást.

Szóval, minden a jelzőkön, a hanghordozáson, a viselkedésen múlik. Ez csak egy picike alap, de sokan képtelenek még idáig is eljutni. A sztereotípiáknak élnek. Azoknak a sztereotípiáknak, amikre aztán a romák tesznek is egy lapáttal. Kardokkal, fegyverekkel, pénzzel pózolnak a Facebookon, szidják, fenyegetik a magyarokat. Ugyanezt látni a szélsőjobbosoktól is, csak ők éppen a romákat szidják, és habzó szájjal állítják, hogy mindig a másik kezdte. Mint írtam az utolsó cikkemben, mindegy ki kezdte. Kérdés: ki fejezi be?

Régi téma és igazság, a romák helyzete már rég javulhatott volna. A rendszerváltásnak nevezett bohózat óta eltelt 30 év. Senki, semmit nem segített nekik, csak osztották a segélyt. Úgy kezelték őket, mintha képtelenek lennének, vagy nem akarnának dolgozni. Egy jó turulimádó most rávágja, hogy „nem akarnak”. Van köztük olyan is, de nekem senki ne mondja, hogy a magyarok közt nincs ilyen. Ha valaki mondja, álljon be egy terem közepére, hogy kényelmesen körbe röhöghessem. A politikusok bőszen böfögik az „integráció” szót. Az integrációnak rengeteg megközelítése van, de Magyarországon csak egy létezik a szó mögött: magyart csinálni belőlük. Ez hamar kudarcba fulladt. Ugye nem kell részleteznem, miért. A romákat nem magyarrá kell tenni, hanem a kölcsönösség elvén, emberként kell bánni velük. Vannak ételeik, zenéik, irodalmi műveik, kiváló festőik, nyelvük, tehát egy színes, érdekes kultúrájuk. Ezerszer hallottam, sőt jómagam is mondtam, hogy ismertem, és ismerek olyan cigányt, aki tanulna, dolgozna, vinné valamire, de nem megy neki. Elutasítják, kirekesztik pusztán a származása miatt. Rögtön biztos, hogy tolvaj, gyilkos, hazug, csaló. Pedig nem. Ő csak egy ember, akinek más a bőrszíne, és ezért beskatulyázták.

1971-ben a Roma világkongresszuson konszenzussal elfogadták, hogy a világ összes cigány származású emberének közös és hivatalos elnevezése a „rom” (romani nyelven ember) többesszámú alakja, azaz a „roma” legyen. Ez a lényeg. Ember. Én ezt tartom szem előtt. Ember. Számomra egyformán undorító ha valaki fegyvert lóbálva fenyeget, vagy megöl egy másik embert. Börtönben a helye, legyen a bőre fehér, vagy barna, vagy akár kék. Szem előtt tartom. Pengeélen táncolok. Mindenkiben nézem az emberséget, miközben jómagam is próbálok ember maradni, de ez nagyon nehéz, és bizony van, hogy én is megszűnök emberként viselkedni, de én legalább vállalom, mert ha jogos, elnézést kérek, a másik jóindulatára bízom magam, még akkor is, ha az nem tünteti el a cselekedeteim. Már ha ő is akarja. Ha nem akarja, meg sem próbálom. Felesleges.

A harminc év alatt segélyként kiosztott, így úgy eltűnt, esetleg „elflóriánozódott” pénzt valóban rájuk kellett volna fordítani, és a magyarokra. Nem csak minden romának kellett volna tanulnia ebben a harminc évben, hanem a magyarnak is. Mindkettőnek nagyon sokat. Sajnos, ez mindkét részről „nem akarom” kérdés lett, mert a gyűlölethez, a viszályhoz nem kell gondolkodni, nem kell erőfeszítéseket tenni, de legfőképp nem kell megváltozni.

Nagyon sok minden hiányzik innen, de ami késik, nem múlik. Folytatása következik….?

Ropolyi Péter (Singing Jungle)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VENDÉG

Roma, azaz ember

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY