Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor is bevezetik, ha még nem áll rá készen senki

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már akkor kérdéses volt, hogy kik fognak iskolaőrnek jelentkezni, amikor meghirdette ezt a programot a kormány. Pláne azt követően merültek fel aggályok, hogy kiderült: egy sima 1 hónapos képzéssel olyan álláshoz juthatnak a szerencsések, ami jobban fizet, mint egy kezdő tanári állás, vagy más összehasonlításban, egy iskolaőr fizetése megközelíti az iskolapszichológusok fizetését. Nyilvánvaló volt, hogy sok százan fognak jelentkezni erre a feladatra, hiszen könnyen szerzett pénz lehetőségével kecsegtetett, ami manapság nem annyira jellemző idehaza. Bár mindössze 497 pozíció betöltésére van lehetőség, mégis 1409-en jelentkeztek országszerte az új iskolaőri pozícióra. Igen ám, de sokuk már az első vizsgálatok alkalmával lemorzsolódott, ami egyáltalán nem meglepő. Sokszor kaptunk már ezért a véleményünkért, de én továbbra is fenntartom, hogy ilyen feladatokra általánosságban pont azok az emberek jelentkeznek, akiknek a legkevésbé kellene.

Egy ilyen pozíció ugyanis nem arról szól, hogy ki az erősebb, ki tud mindent jobban, vagy ki testesíti meg a törvényt, hanem arról, hogy meg kell akadályozni egy esetleg verekedésig fajuló vitát, vagy egy potenciálisan erőszakossá fajuló cselekményt. Én továbbra is úgy vélem, hogy az iskolaőrség létrehozása nem fog megoldani semmilyen problémát, hiszen azzal maximum bizonyos keretek között szabályozni lehet a problémát, ám a gyökerét felszámolni nem. De semmit nem számít az én véleményem, hiszen a kormányzat eldöntötte, hogy lesznek iskolaőrök és kész. Még olyan helyeken is, ahol egyébként az iskola vezetése nem tartott erre igényt. Hogy aztán itt félreértésről van-e szó, vagy valami egészen másról, az remélhetőleg szeptember elsejéig ki fog derülni.

De visszatérve a számokhoz: a Népszava cikkéből kiderült, hogy az 1409 jelentkezőből mindössze 497 ment át az előzetes pszichológiai, egészségügyi és erőnléti vizsgálatokon, ami úgy hiszem, pontosan megmutatja, hogy kik is jelentkeztek ezekre a pozíciókra. Vagy túlkorosak – ez esetben 65 év volt a maximum életkor, amivel még jelentkezni lehetett –, vagy fizikailag nem megfelelő állapotban lévők, vagy pedig pszichológiailag alkalmatlanok jelentkeztek többségében ezekre az állásokra, hiszen kétharmaduk már a legelején kirostálódott. De ez akár azt is megmutathatja, hogy a munkanélküliség sokkal magasabb, mint azt sokan gondolják, hiszen ha egy ilyen állásra hetek alatt közel 1500 ember jelentkezik, akkor valami csak nincs rendjén.

Azzal, hogy csupán ilyen alacsony számban tudták megkezdeni tanfolyamukat a leendő iskolaőrök, felmerül a kérdés, hogy lesz-e elegendő feladatkész ember szeptember elsejéig. Ugyanis ha a tanfolyam végén többen is megbuknak, akkor egészen biztosan hiány lesz az iskolákban, legalábbis az előzetes elképzelésekhez képest. Ez pedig egy újabb problémát hoz előtérbe, amelyet a Népszava is megemlített, mint egy lehetőséget:

Ez alapján nem zárható ki, hogy a rendőrség a hivatásos állományból átvezényelt munkatársakkal „töltené fel a lyukakat”. A Népszava információi szerint a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) már több olyan panaszt, aggódó megkeresést kapott, hogy a rendőröket akár paranccsal is átvezényelhetik az iskolákba.

Az ORFK nyilván azt állítja, hogy ez nem lehetséges, hiszen csakis önkéntes jelentkezőkkel számolnak, de gondoljunk bele abba, hogy az EMMI egyébként is iskolánként legalább 1-2 iskolaőrrel számolt, ami 478 iskolánál egy igen magas szám. Ha nem sikerül a tanfolyam végére teljesíteni az elért számot, akkor mi lesz? Ki lesz ezért a felelős? Kásler Miklós egészen biztosan nem fogja ezt elfogadni, és nem kizárható, hogy valahogy megoldja, hogy ne kerülhessen ki vesztesen ebből az egészből. A számok tehát könnyen lehet, hogy szeptember elsejéig meglesznek, a kérdés azonban az, hogy ennek mi lesz az ára?

Nem lehet csak úgy bárkit bezavarni a gyerekek közé hiányos szakmai felkészítés nélkül. Egy átlag rendőr nincs kiképezve arra, hogy gyerekekkel dolgozzon. Őket a bűnözőkkel szembeni fellépésre képezték ki, ezt a mentalitást pedig nem lehet levetkőzni hetek alatt. A program első ránézésre nem áll készen a működésre, de ez nem fogja megakadályozni a kormányt abban, hogy elindítsa. A nemzeti tantervet is áttolta mindenen és mindenkin, annak ellenére, hogy számtalan szakmai kritika érte, és túl sok sebből vérzik ahhoz, hogy a gyermekek eredményes tanítására alkalmas lehetne. Ennek ellenére olyan nem fordulhat elő, hogy valamiben ne legyen sikeres az Orbán-kormány, ezért az iskolaőrök bevetése is sikeres kell hogy legyen, nincs apelláta.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.