Szeptember 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Közben egy 15×20 centis rongydarab ellen lázad. Miért?

Megszűnt a munkaszerződésem június végével. Az ok valahol a koronavírus és az emberi kicsinyesség között volt félúton. Én szerencsés vagyok, mert már egy ideje a tarsolyomban volt az új szerződés. Jobb anyagi feltételekkel egy érdekesebb munkába vágtam bele. De mint minden, ez sem csak fekete vagy fehér. Naponta ingázom egy megyeszékhely és a főváros között. Napi cca 3 órát töltök tömegközlekedéssel. Minden reggel utazom a lakhelyem helyi buszjáratain, majd vonat, metro következik, és este ugyanígy megyek haza.

És minden nap van, aki nem hordja azt a kurva kibaszott maszkot a buszon, vonaton. Minden egyes alkalommal! Én ezt nem értem. Segítsetek! Miért csinálják? Mi az indok?

A mai reggel volt az utolsó csepp, ami engem e pár sor megírására késztetett. A város tömött helyi járatán hárman viseltünk maszkot. Hárman! Egy fiatal, középiskolás korú lány, egy munkásruhás srác, és én.

Pár perce szálltam fel a vonatra. Ez egy olyan vonat, ahol a három kocsi össze van nyitva, és négyesével vannak az ülések, kettő-kettő egymással szemben. Ma reggel már induláskor minden „négyes” ülésben ülnek. Találgassatok, hányan viseljük a maszkot? Hárman, bazd meg! Hárman! (Frissítés: már négyen vagyunk, az első megállóhelyen valaki maszkban szállt fel, de persze nem ő szállt fel egyedül… szóval a maszkos arány az összes utaslétszámra vetítve tovább romlott.)

A vonatra felszállva mindenhol, de tényleg mindenhol a maszk viselésére figyelmeztető kiírások vannak. A vonat korrekt, tiszta, klímás, a kalauz kedves, szóval minden adott lenne egy kulturált utazásra. Mivel klímával szabályozzák a hőmérsékletet az utastérben, ezért az ablakokat nem lehet kinyitni. Az egész vonat, mind a három kocsi egy légtér, és szipákoljuk egymás kilélegzett leheletét. És bazd meg csak néhányan viselünk maszkot! Van az utasok között idős, fiatal, ilyen, olyan. Szóval nem lehet levonni semmilyen következtetést arra vonatkozóan, hogy tipikusan kik a  maszkviselők, és kik a seggfejek.

A kérdésem még megválaszolatlan. Miért? Mi az ok, hogy azt a kis picsányi maszkot bassza feltenni, pedig ezzel a saját és mások egészségét veszélyezteti. A 15×20 cm-es kis rongydarab viselése ellen küzd. Azzal szemben önérzetes és kurvára autonóm.

De amikor a hazug politikusok a gyereke jövőjét lopják, jobbágysorba, összeszerelő üzembe kényszerítve őket, elvéve tőlük a mai kornak megfelelő oktatás lehetőségét… Kussol. Nem lázad.

Amikor az idős anyját, apját lökik haza a kórházakból  megdögleni… Kussol. Nem lázad.

Mikor bevezetik a „rabszolgatörvényt” és majd egyszer, sok hónap múlva talán/esetleg/ha úgy alakul, egy esős csütörtök délután kifizetik a túlóráját… Kussol. Nem lázad.

Mikor azzal hülyítik, hogy a tyúkkerítés alatt egy ürgelyukon át másznak be e földi Kánaánba a gaz mordoriak, hogy elvegyék az ő rég kihűlt templomi helyét… Kussol. Nem lázad.

Mikor beszántják a Mimagyarok Vezérlő Tábornoka és a Sleppre kritikus médiát… Kussol. Nem lázad.

Mikor a véleményvezér, kritikát megfogalmazó, egyszerre több emberhez elérni képes művészeket, színészeket ellehetetlenítik, elveszik előlük a lehetőséget, a szólás szabadságát… Kussol. Nem lázad.

Mikor süllyed vissza a középkorba, az uram-bátyám viszonyok közé ez az egész 93 030 négyzetkilométer, kék plakátokkal leteregetett kis földdarab…. Kussol. Nem lázad.

De bazd meg, ez ellen a 15×20 cm-es kis picsányi rongydarab ellen lázad! Miért?

Frissítés: Az előbb felszállt egy szemmel láthatóan értelmi és testi fogyatékos ember. Ideült mellém. Leült és szépen elővette a maszkot. Felvette. Neki megy. Ő érti.

H.Livia

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!