November 29,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Megjegyzendő nevek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,819,908 forint, még hiányzik 180,092 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Soha nem volt ambícióm, hogy megjegyezzem egy rakás senki nevét. Korlátozott a memóriám, ráadásul soha nem ment jól a magolás. A gondolkodás szabadabb tevékenység, bár mostanára kezd kimenni a divatból. Igaz, aki jót akar magának nemzetileg, viszonylagos békében akar bográcsozni a szúnyograj közepén, az jobban is teszi, ha nem erőlteti a szürkeállományát. Akinek ilyesmi nem található a fejében, annak meg úgysincs rá gondja.

Némi nosztalgiával gondolok Kerényi Imrére, aki valakiből küzdötte le magát a középszerbe. Mert már a középszer sem a régi, nívója lett neki, oda már fel kell kapaszkodni, nem lecsúszni. Az országot elöntötték a sosem hallott nevek. Olyan nevek, melyeket meg kell tanulni, be kell magolni, mert alanyi jogon ember nem tudná egyiket sem. Taposóvirtuózok, könyöklőművészek, nyalási specialisták zúdultak rá mindenre, ami valamikor csak úgy magától is tudott működni, mindenféle székrekedéses üvöltés nélkül.

Nem is tudom pontosan, mikor kezdődött és hogyan. Talán amikor meg kellett tanulni Orbán lányának a nevét. Aztán az ő hites tettestársának a nevét is, de lehet, még előbb. Amikor Orbán apjának a nevét tanulgattuk, Orbán kollégiumi barátainak a nevét, a Legokosabb Lajost, franc tudja. Az azért már egy szint egy ország életében, amikor a földbuta, semmiből semmit nem értő gázszerelő nevét nem csak azok jegyzik meg, akik ki akarják cseréltetni a konvektort, hanem én is, akinek soha nem volt konvektorom, ráadásul nem élek a rezervátumban, ahol a mester tudása úgy világít, mint jelzőfény a tengeren. Orbán végül is nem a kisvasutat hosszabbította meg Bicskéig, hanem Felcsútot hosszabbította meg Csíkszeredáig. És Tusnádfürdőig.

Mindenesetre valahol, valamikor megindultak a memorizálandó nevek, mostanra elöntöttek mindent, mint a túltelítődött szennyvízcsatorna, amikor felhőszakadás után bugyogó gejzírként tör a magasba az a cucc, aminek történetesen ott lenne a helye, ahonnan feljött.

Mindenféle kultúrharcosok szakadtak a nyakunkba. Pontosan akkor, amikor az engesztelhetetlenül félművelt, pitiáner takonygombócból valakit csináltunk, aztán a valakivé vergődött senki nem azt tűzte ki célul, hogy felnő a feladathoz, hanem azt találta ki, hogy lerángatja a saját szintjére mindazt, amit megérteni nem tud, nem is akar, nem is képes.

Meg kellett volna tanulni a hetven évig sikertelen – és pontosan ennyi ideig tehetségtelen – belsőépítész nevét, aki váratlanul a művészeti akadémia trónján találta magát. Aztán meg kellett volna tanulni a frusztrált szerencsétlen nevét, aki azt találta ki, hogy mostantól ő lesz a legnagyobb kultúrharcos, és legyőzi a szabadkőműveseket, mert ezt még nem csinálta senki, azonban be tudja magát verekedni vele a köztudatba. És lőn.

Aztán meg kellett volna tanulni az Amerikába ki, majd onnan hazatántorgó parókakészítő nevét, aki mindenkinél jobban értett a filmkészítéshez és a kaszinókhoz. Sőt, az eszéről és fánkjairól híres felesége, valamint a vesebeteg macskája nevét is meg kellett volna tanulni. Bár amennyire tudom, a macska talán nem igyekezett döntéseket hozni kulturális kérdésekben.

Vagy itt van a szülőföldjén méltán sikertelen, de elismerésre vágyó ifjú titán, aki úgy akar beleégni az utókor retinájába, hogy mordul karba font kézzel vagy málladozó falnak dőlve dohányzó, a világot éppen megreformáló tekintettel bámul a semmibe, csak így lehet fotózni.

A megjegyzendő nevekkel az a baj, hogy további megjegyzendő nevekkel szokták körberakni magukat. Olyanokkal, akik még náluk is kisebbek, mert akkor ők ott óriásinak tűnnek. Ott középen, a trágyadomb tetején. A megjegyzendő nevek többnyire nem foglalnak sok helyet – kivéve talán az Egyre Legnagyobb Rendezőt és Kurátort, mert ő éppen fokozódóban van -, nem is kell nekik. Elég, ha szépen elkezd körülöttük penészedni minden, az már magától is terjed.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy 4-5 év múlva ki tud majd nevet adni ezeknek a figuráknak. Már persze akkor, ha majd lesz még olyan, aki szokott olvasni, ha lesz olyasmi, amit lehet és érdemes is olvasni, ha lesz színház, ahová érdemes elmenni, ha lesz színművész, akit látni kell, ha lesz zenész, akit hallani akarunk. Ha nem lesz, az sem baj. Akkor megtanuljuk a neveket és megtekintjük Stefka István – Bayer Zsolt-díjas – dramatizált emlékrohamait a Nemzeti Színházban, Vágási Feri rendezésében, VV Mucika és BB Tökike főszereplésével, zeneszerző Mándoki, Nagy Feró énekkísérletét Mága Zoltán támasztja meg hegedűn és balalajkán, vokált rezeg Pataky Attila. Errefelé tartunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!