Szeptember 21,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez lenne a jó működés?

Százhalombattán hagyományosan jó az egészségügyi ellátás. Valóban, a másutt lakók irigyelnek is bennünket, hiszen kulturáltak a körülmények, az alapellátás mellett nagyon sok szakrendelés is elérhető helyben. A Szakorvosi Rendelő honlapján a létező legtöbb információt megtalálják a betegek, milyen rendelések vannak, melyik orvos mikor rendel, ráadásul az adatok folyamatosan frissülnek, így napra készen olvasható, ha valamelyik orvos éppen szabadságon van és más rendel helyette. 

Mindez romba dőlni látszik most a járványos időszakban. Csak akkor kereshetünk fel egy rendelést, legyen az háziorvosi vagy szakorvosi, ha előtte időpontot egyeztetünk telefonon. Látszólag ez rendben is van, hiszen minden rendelés telefonszáma megtalálható az információk között. Ha csak úgy nézelődünk az oldalon, azt mondjuk, hogy hűha, ez aztán igen, ha viszont élni is szeretnénk ezzel a lehetőséggel, akkor rájövünk, hogy nagyon távol van a tökéletestől. 

Ha a betegnek bonyolultabb problémája van, bizony, fel kell kötnie a fehérneműjét, mert sokkal nehezebb dolga lesz, mint sejtette volna. Ha csak a megszokott gyógyszereire szeretne kérni egy e-receptet, hát az sem egyszerű, ugyanis ezt a kérését telefonon kellene elmondania, ez azonban nem egyszerű, mondhatjuk úgy is, hogy lehetetlen. Napok óta próbálom elérni a háziorvosom rendelését, de a szám folyamatosan foglalt. Pedig kitartó vagyok, órákat töltök az újrahívó gomb nyomogatásával, de eredménytelenül, már gyanakszom, hogy esetleg mellétették a telefont, mert ilyen egyszerűen nem létezhet, hogy nem találok napokon keresztül egy olyan rést, amikor végre sikerül valakivel kapcsolatba lépni. Amikor végre sikerül, akkor viszont szinte azonnal megszakad a vonal. 

Nem is tudom, hogyan kellene viselkedni ebben a helyzetben? Latolgatom, hogy talán jobban járnék, ha inkább lemondanék a gyógyszereimről, legfeljebb fölmegy a vérnyomásom, végül is nem élhet az ember örökké, mégse a koronavírus öl meg, micsoda különbség. Azt a megoldást nem választhatom, hogy megveszem teljes áron, ugyanis vényköteles gyógyszerekről van szó, így még ezt se lehet megtenni. A járványügyi intézkedések között az szerepel, hogy recepteket telefonon vagy e-mailben is rendelhetünk, e-mail cím azonban ehhez nem áll a rendelkezésünkre, nagyon szép, hogy kínálnak alternatívát, csak éppen ennek a feltételei hiányoznak. Marad a napokon (heteken?) át tartó kitartó próbálkozás, hogy egyszer talán mégis sikerül valahogy kapcsolatba lépni a háziorvosunkkal. 

Nagyon praktikus, hogy ne tolongjanak a betegek a rendeléseken az ajtók előtt. Működik az egészségügy? Működik, vannak rendelések, valójában azonban nincsenek. Arról nem szól a fáma, hány beteg marad teljesen ellátatlanul – nemcsak azért, mert negyed óránként egy beteg juthat be az orvoshoz, hanem azért is, mert esetleg esze ágában nem lenne elvenni az orvos idejét, csak elfogytak a gyógyszerei és szüksége lenne az újabb adagra. Ha küldhetne erről egy e-mailt, sokat javítana a helyzeten. 

Még az a szerencse, hogy csak három havonta van szükség erre a tortúrára. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!