Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bajban van a győztes

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lehet, hogy tényleg nem jött jókor a kipcsakok vezérének az Index ügy. Pedzegették ezt már többen is, hogy nagyon rosszkor ütött be a mennykő, ezt el is hiszem, de azt meg tudom – ahogy mindenki más is tudja, aki nem sapka tárolására tartja a nyakán azt a golyóbist -, hogy csak egy szavába kerül, és nem következik be a dolog. Vagy legalábbis nem most. Arra szerintem még kereszténykonzervatívék sem számítottak, hogy a portál szerkesztősége egységesen feláll. Igazából ez verte ki a nemzetközi biztosítékot, hiszen Magyarországon nem szokás ilyesmit csinálni. Gondolom az volt a terv, hogy néhányan elmennek, a többiek morgolódnak egy kicsit, aztán belesimulnak az új rendszerbe. Ahogy az itt szokásban van. Aztán így van idő csendben, majdnem feltűnés nélkül kinyírni a portált. Többször történt már ilyen, következménye nem lett. Úgy hitték, most is ez fog történni. Csalódtak. Túlságosan nagyot szólt az összefogás. Nem várt módon nagyot.

Igaz ugyan, hogy üvöltve harsog a propaganda Orbán Viktor újabb – természetesen világraszóló – győzelméről, hiszen ez alap. Az is tény, hogy semmi nem igaz a sikerpropagandából, ám ez a hithű szavazókat éppen úgy nem érdekli, ahogy eddig sem érdekelte. A többségének eszébe sem jut utánanézni, mennyi igaz az egészből. Mondta a tévé, írta az újság, tehát igaz. Akkor is, ha nem. Tehát ebből a szempontból nincsen baj. Idehaza. De az Unióban van, mert most valahogy el kellene sikálni a dolgokat, mégpedig sok dolgot. A hetes cikkely szerinti eljárást is, de a második éve a levegőben csüngő néppárti kizárást is. Hiába nem ügy ez itthon, a hívek körében. A nagy dolgok – főként azok, melyek milliárdokat jelentenek, így a hatalomban maradást biztosítják a rezsim számára – nem Felcsúton dőlnek el, hanem Brüsszelben.

Orbán értéke nagyot zuhant az elmúlt időszakban. Nem az elmúlt héten, hanem folyamatosan és fokozatosan, az EP választásoktól kezdődően. Az Index ledarálása azért vált veszélyessé, mert híre ment. Felkapta rá a fejét a nemzetközi közvélemény. És a nemzetközi közvéleményt nem tudja berendelni és leugatni Szijjártó, az a saját képviselőjét fogja kérdőre vonni, hogy mi a túró zajlik az Unióban. És a képviselő – miután meg óhajtja tartani a helyét – ott fog ugatni az Unió mindenféle szerveiben. Ha másért nem, hát önvédelemből.

Ez most semennyire nem hiányzik dicsőséges hadurunknak, aki ugyan győzött, de az a pénz attól még az ablakban van. Ha nincs szerencséje, beintenek neki és nem a kormány (Fidesz) kapja meg a pénzt, hanem a végfelhasználó. Ez azért lenne tragikus, mert úgy sokkal nehezebb, ha nem egyenesen lehetetlen zsarolni az önkormányzatokat, lenyúlni az alkotmányos költséget, etetni a hatalmat garantáló oligarchákat és zsoldosokat, de még a saját híveket is nehéz lesz kordában tartani. Orbánnak szüksége lenne a néppárti támogatásra, de ezt most nem tudhatja maga mögött.

Így fordulhatott elő, hogy magyarázkodó levelet küldött a pártcsaládnak, abban bízva, hogy titokban marad a dolog. De ez sem jött be, nem maradt titokban. A kérdés csak az, ki fogja elhinni, hogy a kormánytól és Orbántól független üzleti döntés nyírta ki a legnagyobb hírportált. Úgy tűnik, a külföldi újságírók is nyomást gyakorolnak az uniós döntéshozókra, nem csak a tagállamok politikusai. Az kevéssé valószínű, hogy a békemenetes haderőkön kívül bárki beveszi azt a maszlagot, amit a magyar kormányfő igyekszik lenyomni mindenki torkán.

Egyre biztosabb, hogy elszámolta magát Orbán, amikor úgy vélte, a járvány és a gazdasági válság annyira leköti a közvélemény figyelmét, hogy minden következmény nélkül be lehet szántani az Indexet. Hogy ez nem sikerült, az főként az újságírók bátorságának köszönhető. Hogy mi lesz a történet vége, az viszonylag hamar ki fog derülni. De hogy nem nyaral felhőtlen nyugalommal Orbán a veje birtokán, az egészen valószínű. Éppen itt volt az ideje.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.