NEHAZUGGY

Le kellene szállni a magas lóról

Lázár Gergő | 2020. Július 28, Kedd | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igencsak szeretnek arról beszélni a nyugati hatalmak – de mi is -, hogy az az ország, ahova születtünk, a mi hazánk, ezért arról is mi döntünk, hogy oda kit engedünk be. Ezzel valamilyen szinten egyet lehet érteni, azonban semmi esetre sem igaz ez minden esetben. Ha ugyanis valaki háború vagy üldöztetés elől menekül, akkor miért tagadnánk meg valakinek az élethez való jogát? Miért zavarna minket, ha abba az országba szeretne jönni az illető, amelyet mi is a hazánknak tudhatunk? Ha terroristáról vagy gyilkosról, esetleg felelősségrevonás elől menekülő bűnözőről van szó – hello Gruevszki -, akkor érthetően nem vagyunk kötelesek beengedni az országba, de ha semmiféle bűncselekményt nem követett el az illető, akkor mégis milyen alapon tiltanánk meg neki, hogy hazánkba érkezzen? Elvégre mi azért vagyunk magyarok, mert volt olyan szerencsénk – bár ez nem mindig tűnik szerencsének –, hogy ebbe az országba szülessünk. Mi ezért az égvilágon semmit sem tettünk, ez egyszerűen szerencse kérdése.

Ahogy azonban mi Magyarországra, addig mások Etiópiába vagy Nigériába születtek, attól függetlenül, hogy mennyire szerettek volna mondjuk pont nem oda születni. Ők nem választhattak, az élettől kapták azt, amit. Mi, európaiak és egyéb nyugati országok lakói szerencsések vagyunk. Vannak nemzetek azonban, amelyek talán legélesebb bírálói a bevándorlásnak, történelmük mégis olyan sötét, hogy igen visszás pont tőlük látni ezt a mérhetetlen felsőbbrendűséget. Vegyük példának az Egyesült Államokat, amely rabszolgatartó nemzetként kezdte – ezt a brit gyarmatosítóktól örökölték, hiszen az ő leszármazottaik –, ma mégis kerítéssel védi magát a déli betolakodóktól. Ezek a betolakodók a Közép-Amerikából és Mexikóból érkezők, akiket Trump legalább annyira gyűlöl, mint Orbán a menekülteket úgy általánosságban.

Vannak a jó menekültek – mint például Trump kedves felesége, aki Szlovéniából érkezett és a teljes családját áttelepítette az Egyesült Államokba –, és vannak a rosszak. Trump azt is megkérdőjelezte, hogy Barack Obama egyáltalán amerikai, folyamatosan teljesen hülyét csinálva saját magából. De az, amit a Mexikóból érkezőkkel szemben művel, talán még ennél is súlyosabb. Trump ugyanis vagy elfelejtette, vagy soha nem is tudta, hogy milyen módszerekkel szerezték meg a déli országtól mind Texas államot, mind pedig Kaliforniát. Ezt egy átlag olvasónak nem is kell tudnia, de az Egyesült Államok elnökének illene, mégis kétségeim vannak efelől. Lehet persze, hogy több, mint 100 évvel ezelőtt történt, de mégis érdemes elmondani, hogy ezeket az államokat nem ajándékba kapták Mexikótól, hanem lényegében ellopták tőlük.

Azt követően pedig, hogy kisajátították a telepesek ezeket a területeket, szépen kiirtották az őslakos indiánokat, hogy megalapozzák a mai Egyesült Államokat. Vagyis pont az ő őseik voltak a betolakodók ezen a földrészen, mégis úgy viselkednek, mintha már évezredek óta ott élnének. Hívatlanul érkeztek egy földrészre, ahol felrúgták a játékszabályokat azért, hogy egy hatalmas birodalmat építsenek ki. Ezt persze a mai amerikaiaknak nem kell szégyellniük, hisz nem ők tették ezt, attól azonban még a történelem része ez is. Nincs szerintem szinte egyetlen olyan ország sem, amely ne hódított volna el területeket más országoktól, vagy igázott volna le más népeket azért, hogy tovább növelje területét. A háborúk azonban véget értek, ma már senki sem azért érkezik egy bizonyos országba, hogy megpróbálja átvenni ott a hatalmat, hanem azért, mert egy jobb életet szeretne magának.

Itt civilekről van szó, akiket egyetlen cél vezérel, a jobb élet. Nem kötelező persze egyik államnak sem lehetőséget adnia ezeknek az embereknek, de bőven eljött annak az ideje, hogy ne úgy viselkedjünk, mintha azt az országot, ahol éppen élünk, mi magunk alkottuk volna. Persze megvannak a magunk jogai, így arról is dönthetünk, hogy kit nem látunk ott szívesen – én mondjuk, ha lehetne szavazni, elég gyorsan hazazavarnám a Fidesz által idehozott külföldi bűnözőket és oligarchákat –, azonban érdemes átgondolni, hogy mi mit tennénk hasonló helyzetben, mit tennénk, ha családunk, gyermekeink jövője forogna kockán. Mert mi könnyen mondjuk a távoli Európából azt, hogy harcolják ki a szabadságukat, amikor mi még arra sem vagyunk képesek, hogy egy viszonylag moderált diktátort elzavarjunk. A magyarok többsége az elsők között menekült volna a szíriai bombák vagy a szudáni macheték elől. Mi csak akkor vagyunk ilyen nagyon bátrak, ha más életéről van szó.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!