Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ki jár jobban kivel? 

Érdekes a magyar gondolkodás. Napi szinten hallom, hogy mi vagyunk azok, akikkel mindenki jól jár, az egész Unió, mert piacot jelentünk számára, a németek pedig különösen jól járnak, hiszen nálunk szereltetik össze az autóik jó részét, ráadásul a bőséges hasznot is többnyire hazaviszik. Ebből következik, hogy jó-jó, mi is nyerünk valamit az uniós tagságon, viszont mások ennél sokkal többet nyernek rajtunk, így végső soron az uniós tagságunk az EU-nak sokkal fontosabb, mint nekünk. Valószínűleg innen ered az az erős hit, hogy bármit megengedhetünk magunknak, nem eshet bántódásunk, és nem azért, mert nem akarnak szigorúak lenni velünk szemben, nem azért, mert folyvást leesik az álluk ilyen szintű pofátlanság láttán, hanem puszta érdekből, nehogy véletlenül megelégeljük a dolgot és kilépjünk a közösségből, hiszen akkor elesnek a temérdek haszontól, amit mi jelentünk számukra. 

Azért nem ártana kicsit reálisabban nézni a helyzetet. Nem erőszakkal hurcoltak be minket az unióba, hosszasan kértük, hogy vegyenek már föl a tagok közé, évekig tartott, amíg meg tudtunk felelni a belépési feltételeknek. Amikor végre sikerült, boldogok voltunk, nagy lehetőségeket reméltünk, gazdasági fejlődést és ezzel párhuzamosan társadalmi változásokat is, hiszen a marxi tétel, mely szerint a lét határozza meg a tudatot, ma is tartja magát, ezért nemcsak a gazdaság vonatkozásában leszünk európaiak, hanem társadalmilag is. Kiteljesedik a demokrácia, egyre tudatosabb polgárokká válunk, tisztában leszünk a jogainkkal és a kötelességeinkkel, felelősen dönthetünk magunkról és ezt majd meg is tesszük. Leginkább az emberi tényező gátolta meg ennek a megvalósulását. Akik jól élnek, közömbössé váltak a társadalom egésze iránt, biztonságban érzik magukat, ami őket személy szerint nem érinti hátrányosan, az nem érdekli őket, szolidaritás mintha soha nem is létezett volna. Akik meg nem élnek jól, szintén közömbösek, leginkább azért, mert már minden reményüket elvesztették, azt tapasztalták, hogy értük senki nem emel szót, hát ők is elfordulnak a környezettől. 

Az Európai Unió nem hagyott bennünket magunkra a belépés után, igyekezett előmozdítani, hogy minél előbb felzárkózzunk, temérdek pénzt öntött a magyar gazdaságba, sőt, nemcsak a gazdaságba, hiszen bőven jöttek támogatások az egészségügyi célokra, az infrastruktúra fejlesztésére, az önkormányzatoknak kényelmi beruházásokra, az élet minden területén lehetővé vált a felzárkózás – egy ideig. Az más kérdés, hogy a politika más irányba térítette a dolgokat, ezért bőven maradtak hiányosságok, sőt, újabbak is keletkeztek, hiszen a társadalom nagy részének lecsúszása, a vidék reménytelen helyzete már olyan méreteket ölt, hogy azt nagyon nehéz lesz orvosolni. 

Az összeszerelő üzemeket sem erővel hozták ide. Széltében-hosszában riszáltuk magunkat a világban, vegye már észre valaki, hogy létezünk, aztán ha sikerült megnyerni egy-egy beruházót, igyekeztünk minél inkább tetszeni neki, nehogy meggondolja magát. Nekünk volt fontos, hogy mind megvalósuljon, a kormány még meg is fejelte a kedvező feltételeket, mindenféle kedvezményeket adott és ígért a partnernek. Hazaviszik a hasznot? Miért ne tennék, ha megtehetik? A szakszervezetek eszköztelenné váltak, gyakorlatilag megszűnt az érdekvédelem. Látszólag nyugalom van és elégedettség, valójában csüggedt reménytelenség. A többség számára már nem kérdés, hogy akar-e valamit, sokkal inkább az, mit akarhat a maga szűk határain belül. 

Ezt nem az uniós tagság hozta, nem is németek műve, az illiberális demokrácia vívmányait láthatjuk. Fölösleges lenne bárki másra mutogatnunk, ez színtiszta magyar termék, a nemzeti szuverenitást és a nemzeti függetlenséget teljes erőből védelmező kormánypártok büszkesége, ráadásul nem is titokban művelték mindezt. Az elejétől láthattuk, mi történik, és mert mindennek ellenére újra meg újra rájuk szavazunk, úgy is lehet mondani, hogy a mi kérésünkre teszik. Vagy ha nem is kérésünkre, hát a beleegyezésünkkel, ami ugye majdnem ugyanaz. 

Amúgy senki nem akadályozza meg a magyar nagyvállalkozókat sem, hogy itthon nagy gyárakat hozzanak létre, ám ha be is fektetnek, inkább erőművet vesznek például, amit egy ideig tulajdonolnak, kiveszik belőle, ami kivehető, aztán visszaadják az államnak, mert ott mégiscsak jobb kezekben van. Teremthetnének ők is munkahelyeket százszámra, akár Németországban is teremthetnének, de valamiért nem teszik. Pedig ha tennék, már kicsit jogosabb lenne a kérdés, hogy ki jár jobban. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!