Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ehhez képest az őszödi beszéd semmi

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter valami egészen elképesztő szintre emelte a nemzetközi felháborodását az elmúlt hónapokban, amikor is óvodás hülyegyerekként, Magyarország nevében osztotta ki az ENSZ emberi jogi főbiztosságát egy nekik címzett levélben. Ennek oka nem más volt, mint hogy az ENSZ-nek volt pofája megkérdezni – tiszteletteljesen -, hogy mégis mi szükség volt a kórházi ágykiürítésekre. Nem vádaskodtak, nem ítélték el a magyar kormányt nyilvánosan, mindössze adatokat kértek, amivel alátámasztható a kormány döntése, melynek értelmében 36 000 kórházi ágyat szabadítottak fel országos szinten. A döntés már annak megszületésekor is óriási felháborodást váltott ki nem csak a társadalom nagy részében, de a szakértők és egészségügyi dolgozók körében is.

Nem véletlen, hogy Kásler azonnali hatállyal felmentett két kórházigazgatót is, akik – egyes híresztelések szerint – nem nézték jó szemmel a döntést. Kásler ezt nem tűrte, ő parancsot adott ki, amit akkor is teljesíteni kell – az ő elgondolása szerint legalábbis -, ha az a hippokratészi esküvel szembemegy. Azzal ugyanis, hogy olyan betegeket is kénytelenek voltak hazaküldeni, akik kórházi ellátásra szorultak volna (ezzel kapcsolatban több eset is napvilágot látott), emberek halálát okozták. A számokat nem tudjuk, és talán soha nem is fogjuk megtudni, azonban egészen biztosan több esetről is beszélhetünk. Kásler ukázát követően a legtöbb kórház elfogadta a döntést, és végrehajtotta a kiürítéseket, ami nem véletlenül háborította fel a közvéleményt.

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy ezekre a kiürítésekre semmi szükség nem volt, hiszen a járvány nem érintette olyan mértékben az országot, hogy a felszabadított ágyakat megtöltsék a Covid-19-cel fertőzött betegek. Hogy akkor mégis mire alapozták a hirtelen jött, radikális döntést, azóta sem lehet tudni, és nem is kívánják elmondani. Jött azonban az ENSZ emberi jogi főbiztossága, amely mint hivatalos szerv próbált megtudni többet arról, hogy egyrészt mi szükség volt erre az egészre, másrészt kíváncsiak a kórházkiürítések pontos adataira. Konkrétan a következőket kérték az üggyel kapcsolatban:

  • Az összes felmerült, a levélben említett intézkedésről, valamint a konkrét sajtóhírekről és esetekről is adjanak részletes tájékoztatást, továbbá ismertessék a véleményüket ezekkel kapcsolatban.
  • Tájékoztassák őket a kormány által tett lépésekről annak biztosítása érdekében, hogy minden kórházból hazaküldött személy, akinek állapota ezt indokolta, folyamatos gyógykezelésben és felügyeletben részesült-e a nemzetközi kötelezettségekkel összhangban.
  • Adatot kértek arról, milyen költségvetési forrásokat különített el a kormány az emberi erőforrás miniszter utasítása nyomán hazaküldött, addig kórházi ellátásban részesülő emberek otthoni ellátásának elősegítése, támogatása, vagy akár biztosítása érdekében.
  • Információt kértek a konkrét számról, azaz arról, hogy pontosan hány embert, mely kórházakból, és milyen indokkal küldtek haza, rokonokhoz, vagy irányítottak át esetleg ápolási intézményekbe.

Egy normális, demokratikusan működő országban erre a külügyminiszter adott volna egy diplomatikus választ, majd a kért adatokat vélhetően bizonyos határidőn belül megküldte volna az ENSZ-nek. Azonban mint azt sokan érzékeljük, mi egyre inkább egy keleti típusú diktatúrában élünk, ahol ilyenről szó sem lehet. Az ENSZ és az EU is egy Soros György által irányított szervezet, amelynek célja és érdeke, hogy Magyarország kormányát akkor is rossz színben tüntesse fel a nemzetközi színtéren, ha egyébként világszintű teljesítményt nyújtott. Mert mint kiderült ugyanis Szijjártó válaszából, pontosan ez történt. Világszínvonal. Lássuk, pontosan mit állított a volt futsallos légihíd szakértő:

Megkaptam a május 14-i levelüket, és azt szeretném kérni, hogy hagyják abba a magyar egészségügyi rendszer és a magyar egészségügyi dolgozók kritizálását, mivel ott tények alapján, megalapozott döntések születnek kiváló, világszínvonalú szakértelmük felhasználásával. Még ezekben a nehéz időkben is minden magyar állampolgárnak megfelelő színvonalú egészségügyi szolgáltatást nyújtanak, és sajnálattal látom, hogy amíg egészségügyi szakembereink folyamatosan, a lehető legnagyobb erőfeszítéssel próbálják enyhíteni a Covid-19 világjárvány hatásait, Önök Magyarország támadására pazarolják az időt, hamis állítások alapján.

Rendkívül keményen dolgoznunk kell a vírus visszaszorítása érdekében. Ezért azt javaslom, hogy Önök is tegyék ugyanezt ahelyett, hogy hamis híreket és információkat terjesztenek Magyarországról.

Ha nem tudnak segíteni nekünk a jelenlegi válságban, kérjük, legalább tartózkodjanak a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától.

Szijjártó Péter eddig is a vicc kategóriába tartozott, ezért talán valami új, egyéni kategóriát kellene kitalálni, csak az ő kedvéért. Ennyire gyermeteg, szánalmas és nevetséges levelet ugyanis ritkán láthat az ember. Nem tudom, mit tettek az ENSZ szakemberei, amikor ezt a levelet megkapták, ugyanis erre még reagálni sem nagyon lehet. Kezdjük ott, hogy ember nem kritizálta az egészségügyi dolgozókat, sőt, szó sem volt róluk. Az ENSZ arra kíváncsi, hogy milyen előzetes adatok támasztották alá a kórházkiürítések fontosságát. Ennek az égvilágon semmi köze nincs a dolgozókhoz, annál több köze van viszont a magyar kormány töketlenségéhez. Azt sem értem, hogy Szijjártó mégis hogy a búbánatos picsában olvasta ki ebből a levélből azt, hogy bárki is megtámadta volna Magyarországot?

Nem állunk mi háborúban senkivel, arról már nem is beszélve, hogy a magyar kormány nem egyenlő Magyarországgal és annak állampolgáraival sem. Szijjártó egy közszolga, nem a magyar király, ezért jó lenne, ha megtanulná végre, hol is van a helye, és befejezné az ország lejáratását. Elég egyértelmű, hogy félnek attól, hogy valaki arra kötelezi majd őket, hogy szolgáltassanak adatokat, amiből egészen biztosan kiderülne, hogy óriási hibát követtek el, amikor több száz ember életét pecsételték meg egy elhibázott döntés következményeként. Amennyiben az adatok napvilágot látnának, nem vagyok  benne biztos, hogy nem bukna bele a magyar kormány. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde semmi lenne, hiszen az ő elhibázott politikája nem okozta senki halálát, ellentétben azzal, amit az Orbán-kormány tett. A kérdés már csak az, hogy valaki lesz-e végre annyira tökös, hogy kiszivárogtatja ezeket az egyébként vélhetően meglévő adatokat, vagy félve a következményektől, inkább tovább hallgat mindenki.