Szeptember 27,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem csoda, hogy menekülni akarnak ebből a fertőből

A MOK, vagyis a Magyar Orvosi Kamara felmérést végzett a jelenlegi orvoshallgatók megkérdezésével, amiből kiderült, hogy legalább a felük nem itthon tervezi a jövőt, az elméletre építő oktatást kétharmaduk rossznak találja, a jelenlegi fizetéseket pedig szintén kétharmaduk nem tartja elegendőnek. A felmérés azonban csak egy dolog, hiszen az EMMI-t mióta érdekli a hallgatók, esetleg a szakmában dolgozók véleménye? Soha, egyetlen alkalommal sem építettek az ő véleményükre, inkább kioktatták őket, mondván, hogy a minisztérium jobban tudja, mire van szükség, valamint mire van pénz és kapacitás. Azonban azzal, hogy 3700 diák többsége, mondhatnánk kétharmada elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi hazai helyzetet, lényegében kiderült, hogy nem csak jelene, de jövője sincs jelenlegi állás szerint az egészségügyi rendszernek.

Már évekkel ezelőtt is egyértelmű volt, hogy egy soha véget nem érő lejtőn halad lefelé a rendszer, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Ha a mostani járvány súlyosabban érintette volna az országot, vélhetően mindenki számára egyértelművé vált volna, hogy legyen az ember fideszes vagy ellenzéki, egy dologban egyet kell, hogy értsen, mégpedig abban, hogy egészségügyi reformokra van szükség. A járványt azonban – az első hullámot legalábbis – megúsztuk. Persze a minisztérium ennek ellenére is képes volt embertelen nagyot hibázni, amikor teljesen fölöslegesen üríttetett ki 36 000 kórházi ágyat, de úgy tűnik, még ez is belefért. Felháborodás volt belőle, azonban az emberek elnézőek, a sikerpropaganda bevált.

A szerbek nem voltak ilyen szerencsések, ott ennek hatására az utcára mentek az emberek, és a kormány lemondását követelik. A járvány csak a szikra volt, a már egyébként is robbanásra kész szerb társadalomban, ezért az nem mondható, hogy kizárólag az elbaltázott kormányzati védekezés okozta a szerbek felháborodását. Orbán viszont megúszta a történetet, minden folytatódhat úgy, mint a járványt megelőző időkben. A kórházak újra üzemelnek, ahova továbbra is elmehetünk meghalni, hiszen a kórházi fertőzéseket nem sikerült csökkenteni, mint ahogy nem lett több orvos vagy ápoló sem, sőt, a kórházak ellátottsága sem oldódott meg. Azonban ezt eddig is tűrtük, hiszen lassan, de biztosan épült le a rendszer, nem volt egy pont, amikor a társadalom nagy része azt mondhatta volna: jól van, akkor most volt elég.

Azzal azonban, hogy tovább folytatódik, ami évek óta tart, azt fogjuk elérni, hogy tényleg nem lesz jövője ennek az országnak. Ha orvosaink fele elhagyni készül az országot, akkor mégis mire számíthatunk? És még csak vádolni sem lehet a fiatalokat, hiszen ki mondaná azt teljesen őszintén, hogy rendben van egy orvos nettó 187 000 forintos fizetése? Politikusaink 1 000 000 forintnál kevesebbet nem vihetnek haza, amennyiben a parlamentben meresztik a seggüket, ehhez képest egy mások életéért felelős orvos még csak megközelítőleg sem keres annyit, mint egy bolti pénztáros. Az egész rendszer rohadt úgy, ahogy van, és nem tűnik úgy, hogy ez a közeljövőben bármikor is megváltozna. Szó volt kamu béremelésekről, meg egyéb juttatásokról, viszont arról nem, hogy valódi fizetésemelést garantáljanak azoknak a szakembereknek, akikre az elkövetkezendő időszakban talán a legnagyobb szükségünk lesz.

Szerintem bárki egyetért abban, hogy undorító a politikusok fizetése, ha megnézzük, mennyit keres egy orvos, nővér vagy tanár. Akikre a legnagyobb szükségünk van, pont azokat nem becsüljük meg kellőképpen, ezért ezek az emberek a tanulmányaik elvégzése után egyszerűen fogják magukat, és elhagyják az országot, hogy külföldön alapítsanak családot. A kormány azon dolgozik nagy erőkkel, hogy a magyar családok minél több gyermeket vállaljanak, ezzel is biztosítva a nemzet jövőjét, de ha még azokat sem képesek az országban tartani, akik egyébként szívesen vállalnának gyereket, amennyiben a feltételek adottak lennének, akkor miről beszélünk? És nem hiszem el, hogy ezzel nincsenek tisztában a Novák Katalin-féle zsenik. Pontosan tudják ők is, hogy mi a probléma, és azt is, hogy miért külföldön születik a magyar gyermekek egy jó része.

Több ezer emberről van szó, akik szinte biztosan külföldön fognak gyermeket vállalni, ugyanis kizártnak tartom, hogy pár éven belül ténylegesen is emelkednének a fizetések. Ez egy elszalasztott lehetőség. Orvosok és egyéb szakemberek helyett vannak nekünk Mészáros Lőrinceink és Tiborcz Istvánjaink, akik nem tesznek mást, mint ártanak mindannyiunknak. A kormány rablópolitikája és átgondolatlan rombolása beláthatatlan károkat okozott már eddig is, és még többet fog okozni egészen addig, ameddig végre búcsút nem inthetünk Orbán Viktornak és bagázsának. A jövőnk a szemünk láttára foszlik szerte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!