NEHAZUGGY

A félcédulás

Pável Melinda | 2020. Július 18, Szombat | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha lenne bakancslistám, egy dolog biztosan nem szerepelne rajta, az, hogy bábszínházba akarok menni. Valahogy már kisgyerekként se szerettem a bábszínházat, borzasztónak találtam a látszólag eleven szereplőket, akik kiabáltak, hadonásztak, csapkodtak mindenféle palacsintasütőkkel anélkül, hogy az arcuk egy pillanatra is megváltozott volna, egyetlen kifejezésük volt, amit a megalkotójuk ráfagyasztott az ábrázatukra. Érzelmet, indulatot, bármiféle szándékot nem lehetett róluk leolvasni, így például a Futrinka utcát jól ismerem, de nem láttam, csak hallgattam, mert afféle önvédelemből háttal ültem a tévé előtt. Az utóbbi évek parlamenti ülései engem bábszínházra emlékeztetnek, ezeket is úgy vagyok képes figyelemmel kísérni, hogy megnyitom az online közvetítést, az megy a háttérben, közben inkább pasziánszozok, hogy legalább ne lássam, mert bár a szöveg is rémes, de ha nézni is kellene, az már olyan foka lenne az önsanyargatásnak, amire egészen biztosan nincs szüksége ép lelkű embernek.

Belehallgattam a parlamenti vitanapokba, igazából még ennyire sem volt érdemes, tulajdonképpen elegendő címszavakban ismerni a kormánypártok nagyszerű előterjesztéseit, magán az ülésen nem várható semmi olyan, ami meglepő lenne. Ők előadják a magukét, többen ugyanúgy, az ellenzék mondja a magáét, teljesen mindegy, hogy mit, mert legyen az bármilyen világrengető, hatása legfeljebb annyi, hogy a házelnök kiszab rájuk ilyen-olyan büntetéseket. Egy egész ország láthatná, mit művelnek velünk a kormánypártok, de vagy nem kíváncsiak már rájuk, vagy szerintük ez így van rendben – remélem, hogy inkább az előbbi. Persze vannak, akik háborognak, több szigorúságot szeretnének az ellenzékkel szemben, szerencsére nem részletezik, mire is gondolnak pontosan.

Most is, mint minden esetben, megszavazták a kormánypárti előterjesztést, így most már a miniszterelnök papírral rendelkezik arról, hogy neki a népe megtiltotta, hogy engedjen a 48-ból. Hogy mit akar kezdeni a félcédulájával uniós szinten, az azért nem elég világos. Hacsak nem kiszámolták, hogy amennyiben előszedi ezt a fontos iratot, mindenki elsápad, kénytelen lesz meghátrálni, és ezzel meg tudja hiúsítani az EU-s döntéshozatalt, illetve lesz nekik egy olyan választásuk is, hogy ez ne történjen meg, amennyiben megszüntetik az ország ellen a hetes cikkely szerinti eljárást.

Nem tudom, foglalkoztat-e az unió külön jogászseregletet az orbáni trükkök kezelésére, ha nem, hát az óriási hiba, rég meg kellett volna tenni. Az is lehetséges persze, hogy ez belefér a klub játékszabályaiba, jön kelet felől a nem igazán kedvelt rokon, előszedi a nyereg alatt puhított csodafegyverét és hőzöng, eltűrik tőle, keménykednek kicsit, aztán sorra lenyelik a békákat. Bármelyik családban akad ilyen, más famíliák is vannak, akik tehetetlenek ezzel szemben, mégse akarják kipenderíteni, hiszen mégiscsak a családhoz tartozik, hát teljesítik a kívánságait, de azért reménykednek, hogy ritkán látogatja meg őket. Ez a típus azt se szereti, ha figyelmeztetik, ne viselkedjen botrányosan, ha mégis megtennék, hát megsértődik, tiszteletet követel, és amennyiben nem kapja meg, beleköp a kútba és odapiszkít az ebédlőasztal közepére.

Megint a népével takaródzik, mondván, igazából a választói kényszerítik, persze igazából nagyon is kellene neki az a hitel, hiszen amennyit lehet, majd abból is ellop, de most, ebben a pillanatban az hangzik jól, hogy mi nem is vagyunk rászorulva. Ha teljesülnek az elvárásai, majd a bábszínház megszavaz egy másik össznépi állásfoglalást, ami rákerül egy másik félcédulára. Mi pedig, a választópolgárok már nem is tudjuk követni a saját véleményünk változásait, de nem baj, azért tartjuk azokat a bátor embereket ott a parlamentben, hogy cselekedjenek helyettünk. Valóban ilyenek lennénk? Inkább nem gondolkodunk, mert az fárasztó? Rendben levőnek találjuk, hogy egy bunkó szaladgáljon a világban és a nevünkben tegyen mindenféle ocsmányságot? A magafajtákkal együtt képviselnek bennünket, róluk ítélik meg a magyarokat, mert azt hiszik, nyilván mi is ilyenek vagyunk. Tényleg ezt akarjuk?

Nem csodálkozhatunk, hogy lassan már a homlokunkra ég a bélyeg, lemoshatatlan, eltakarni sem lehet, és ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Mert ez nekünk megfelel, mert látszólag a többség lelkesen asszisztál ehhez, nagyon boldogok, mert ennél szebb világot el se tudnak képzelni. Akiknek nem tetszik, azok csöndesen szomorkodnak. Miért nem ordítunk? Miért nem üvöltünk a fájdalomtól?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!