Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A félcédulás

Ha lenne bakancslistám, egy dolog biztosan nem szerepelne rajta, az, hogy bábszínházba akarok menni. Valahogy már kisgyerekként se szerettem a bábszínházat, borzasztónak találtam a látszólag eleven szereplőket, akik kiabáltak, hadonásztak, csapkodtak mindenféle palacsintasütőkkel anélkül, hogy az arcuk egy pillanatra is megváltozott volna, egyetlen kifejezésük volt, amit a megalkotójuk ráfagyasztott az ábrázatukra. Érzelmet, indulatot, bármiféle szándékot nem lehetett róluk leolvasni, így például a Futrinka utcát jól ismerem, de nem láttam, csak hallgattam, mert afféle önvédelemből háttal ültem a tévé előtt. Az utóbbi évek parlamenti ülései engem bábszínházra emlékeztetnek, ezeket is úgy vagyok képes figyelemmel kísérni, hogy megnyitom az online közvetítést, az megy a háttérben, közben inkább pasziánszozok, hogy legalább ne lássam, mert bár a szöveg is rémes, de ha nézni is kellene, az már olyan foka lenne az önsanyargatásnak, amire egészen biztosan nincs szüksége ép lelkű embernek.

Belehallgattam a parlamenti vitanapokba, igazából még ennyire sem volt érdemes, tulajdonképpen elegendő címszavakban ismerni a kormánypártok nagyszerű előterjesztéseit, magán az ülésen nem várható semmi olyan, ami meglepő lenne. Ők előadják a magukét, többen ugyanúgy, az ellenzék mondja a magáét, teljesen mindegy, hogy mit, mert legyen az bármilyen világrengető, hatása legfeljebb annyi, hogy a házelnök kiszab rájuk ilyen-olyan büntetéseket. Egy egész ország láthatná, mit művelnek velünk a kormánypártok, de vagy nem kíváncsiak már rájuk, vagy szerintük ez így van rendben – remélem, hogy inkább az előbbi. Persze vannak, akik háborognak, több szigorúságot szeretnének az ellenzékkel szemben, szerencsére nem részletezik, mire is gondolnak pontosan.

Most is, mint minden esetben, megszavazták a kormánypárti előterjesztést, így most már a miniszterelnök papírral rendelkezik arról, hogy neki a népe megtiltotta, hogy engedjen a 48-ból. Hogy mit akar kezdeni a félcédulájával uniós szinten, az azért nem elég világos. Hacsak nem kiszámolták, hogy amennyiben előszedi ezt a fontos iratot, mindenki elsápad, kénytelen lesz meghátrálni, és ezzel meg tudja hiúsítani az EU-s döntéshozatalt, illetve lesz nekik egy olyan választásuk is, hogy ez ne történjen meg, amennyiben megszüntetik az ország ellen a hetes cikkely szerinti eljárást.

Nem tudom, foglalkoztat-e az unió külön jogászseregletet az orbáni trükkök kezelésére, ha nem, hát az óriási hiba, rég meg kellett volna tenni. Az is lehetséges persze, hogy ez belefér a klub játékszabályaiba, jön kelet felől a nem igazán kedvelt rokon, előszedi a nyereg alatt puhított csodafegyverét és hőzöng, eltűrik tőle, keménykednek kicsit, aztán sorra lenyelik a békákat. Bármelyik családban akad ilyen, más famíliák is vannak, akik tehetetlenek ezzel szemben, mégse akarják kipenderíteni, hiszen mégiscsak a családhoz tartozik, hát teljesítik a kívánságait, de azért reménykednek, hogy ritkán látogatja meg őket. Ez a típus azt se szereti, ha figyelmeztetik, ne viselkedjen botrányosan, ha mégis megtennék, hát megsértődik, tiszteletet követel, és amennyiben nem kapja meg, beleköp a kútba és odapiszkít az ebédlőasztal közepére.

Megint a népével takaródzik, mondván, igazából a választói kényszerítik, persze igazából nagyon is kellene neki az a hitel, hiszen amennyit lehet, majd abból is ellop, de most, ebben a pillanatban az hangzik jól, hogy mi nem is vagyunk rászorulva. Ha teljesülnek az elvárásai, majd a bábszínház megszavaz egy másik össznépi állásfoglalást, ami rákerül egy másik félcédulára. Mi pedig, a választópolgárok már nem is tudjuk követni a saját véleményünk változásait, de nem baj, azért tartjuk azokat a bátor embereket ott a parlamentben, hogy cselekedjenek helyettünk. Valóban ilyenek lennénk? Inkább nem gondolkodunk, mert az fárasztó? Rendben levőnek találjuk, hogy egy bunkó szaladgáljon a világban és a nevünkben tegyen mindenféle ocsmányságot? A magafajtákkal együtt képviselnek bennünket, róluk ítélik meg a magyarokat, mert azt hiszik, nyilván mi is ilyenek vagyunk. Tényleg ezt akarjuk?

Nem csodálkozhatunk, hogy lassan már a homlokunkra ég a bélyeg, lemoshatatlan, eltakarni sem lehet, és ezért csak magunkat hibáztathatjuk. Mert ez nekünk megfelel, mert látszólag a többség lelkesen asszisztál ehhez, nagyon boldogok, mert ennél szebb világot el se tudnak képzelni. Akiknek nem tetszik, azok csöndesen szomorkodnak. Miért nem ordítunk? Miért nem üvöltünk a fájdalomtól?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!