NEHAZUGGY

Nagyon nehéz

H. Andrea | 2020. Július 14, Kedd | 17:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, mit lehet írni, lehet-e, szabad-e egyáltalán bármit írni.

Úgy érzem, valamit muszáj írni. Reggel még itt közösen reménykedtünk abban, hogy hátha nem igaz, mert miért lenne igaz? 46-47 évesen miért hal meg bárki? Ennek nincs semmi értelme. 10 óra után nem sokkal aztán kiderült, hogy nincs miben reménykedni. Bogdán László, Cserdi polgármestere tényleg elment.

Nem ismertem személyesen Bogdán Lászlót, ahogy Benedek Tibort sem ismertem, mégis igen hasonló érzés kerülget most, mint pár héttel ezelőtt, a legendás vízilabdázó halálakor. A halál értelmetlenségével és igazságtalanságával szembeni tehetetlenséggel önmagában akkor is nehéz bármit kezdeni, ha kiábrándító közhely, hogy az életbe kódolva van a halál. Csakhogy ez nem ennyire egyszerű és nem is annyira természetes, mint amennyire könnyű leírni.

Akkor különösen nehéz ezzel mit kezdeni, amikor olyan embereket veszítünk el, akik minden rezdülésükkel építettek és élni akartak. Akik felelősséget vállaltak másokért, akik a szó legnemesebb értelmében küldetést teljesítettek. Nem azért, hogy történelemkönyvek lapjaira kerüljenek, hanem azért, hogy jobb legyen a világ, mint tegnap volt. Nem az egész világ, csak az, amelyért felelősnek érezték magukat.

Akiknek az élete túlmutatott egy emberi életen. Akik a nekik eleve elrendelt hátrányokból, fájdalmakból és nehézségekből kitartó munkával, céltudatossággal előnyt kovácsoltak, és azt az előnyt aztán nem kizárólag saját, személyes boldogulásukra használták, hanem közösséget építettek, példát mutattak. Emberségből, alázatból, elkötelezettségből, küzdeni tudásból, eltántoríthatatlan tenni akarásból. Azért, hogy egy kicsit jobb hely legyen a világ.

Most minden szó üresen, bután és vigasztalanul hangzik mindenki számára, aki közelről vagy távolról, személyesen vagy a közszereplései, tevékenysége és megvalósításai alapján ismerte Bogdán Lászlót. Úgy gondolom, mindenki, aki egészen közelről vagy akárcsak távolról, ismeretlenül ismerte Bogdán Lászlót és az ő életútját, az pontosan tudja, hogy nem csak Cserdi, nem csak a cigányság számára hatalmas – félek, hogy túlzás nélkül írhatom: pótolhatatlan – veszteség a halála, hanem egy egész országé. Akár tud róla az az ország, akár nem.

Ahol ma is számos olyan település van, amilyen Cserdi volt azelőtt, hogy Bogdán László makacssága és elszántsága jobb hellyé tette volna, mint azelőtt volt. Egy jobbá válni akaró világban ma számos kisebb vagy nagyobb falu lenne, amely követni akarja és követi is azt a Bogdán-féle mintát, amit „csak” lemásolni kell(ene). Egy jobbá válni akaró országban ma számos úgynevezett mintatelepülés lenne, ahol értelmetlen vegzálás, megvetés, zsarolás helyett lehajolnak az elesettekhez, felkarolják és talpra állítják őket. Számos olyan hely, amely nem a kilátástalanságban és reménytelenségben gyökerező bűnözés melegágya, hanem annak a példája, hogyan lehet a dologtalanokat munkára fogni, a céltalan vegetálást oktatásra cserélni, és a mindenki számára elérhető kertészeti közmunka-lehetőséget miként lehet az önfenntartáson túl mások megsegítésének szolgálatába állítani.

Bogdán László 2006 óta polgármesterként járt elöl a jó példával. Megmutatta, hogyan kell ezt csinálni, és hogyan lehet ezt igazán jól csinálni. Önerőből, megszállottan, megalkuvás nélkül, vállalva ezért minden vállalható konfliktust. Megmutatta, hogy nincs az a szegénység, amiből nem lehet kitörni, hogy nem létezik az a nincstelenség, ami indok lehetne arra, hogy az ember feladja úgy, hogy meg sem próbálta. Megmutatta egy pusztulásra ítélt, minden tekintetben hátrányos helyzetű település és egy előítéletekkel nem alaptalanul küzdő, de valójában úgy igazán soha senki által fel nem karolt közösség szebbik arcát.

Márki-Zay Péter, aki barátjaként búcsúzik Bogdán Lászlótól, azt írta közösségi oldalán:

Betegségével folytatott küzdelme ellenére mindvégig aktívan dolgozott a cigány közösség felemelésén, falujában csodálatos eredményeket tudott felmutatni, és országszerte is sokat tett az előítéletek lebontásáért.

Kevés akkora közösségépítő embert ismer ma ez az ország – akár tud róla, akár nem -, mint amekkora Bogdán László volt. Egy reménytelen, terméketlen mocsárból virágzó termőföldet varázsolt, egy minden irányból megvetett közösséggel pozitív példát statuált. Nincs benne semmi csoda, akkor sem, ha távolról szemlélve annak tűnik. Ezzel szemben rengeteg munka, küzdelem, lemondás, kudarc és csalódás van benne, amiről mától kezdve már nem tud mesélni nekünk az, aki 14 éven keresztül következetesen és fáradhatatatlanul ezért a csodáért dolgozott.

Nagy valószínűséggel Bogdán László mostanig érzett magában kellő erőt ahhoz, hogy méltósággal küzdeni tudjon azért a közösségért, amelyért felelősséget vállalt és azokért a célokért, amelyekben hitt. Ő elment, de szeretném hinni, hogy az életműve túléli, és hátha egyszer jobb hely lesz a világ. Ő megmutatta, hogyan kell csinálni. Nyugodjék békében!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!