Szeptember 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem gondoltam volna

Most egy kicsit félreteszem a politikát – amúgy is túlhabzik a dolog, sokkal gyakrabban felbukkan mindenhol, mint amennyire normális lenne – és mesélek másvalamiről. Hálás téma is lehetne, a filmgyártásban mindig nyerő a gyerek-kutya páros, de most nem lesz az. Képzeljünk el egy állatvédő szervezetet, annak a közösségi oldalát, melyre felkerült egy videó. Egy kisgyerek – ülni már tud, 7-8 hónapos – és egy kutyus. A gyerek a kutya lábát tanulmányozza, megfogja, letapogatja a szőrös talpat, a kicsikre jellemző módon marokra fogja, éppen csak meg nem kóstolja. A kutya eközben – nem túlzok és igen, a kutyák tudnak mosolyogni – fülig érő vigyorral, boldogan fekszik a hátán és mámorosan tűri a kicsi gazdi ténykedését.

Idáig tényleg minden rendben, akár a filmipar is lecsaphatna a jelenetre, ám megérkeznek a kommentelők. Bevallom, tátott szájjal olvastam némelyik hozzászólást. Felelőtlenség! A kutya fertőzést terjeszt. A gyereknek KUTYAFÉREGHAJTÓT (igen, így) kell adni. Mi van, ha odakap a kutya? Ha megharapja a gyereket, mit csinálnak a szülők? Egészségtelen. Ha harap a kutyus, nem kell csodálkozni, hiszen a baba rángatja a lábát. 

Szükségem volt egy nap gondolkodási időre, mert a politikában már kevés dolog tud meglepni, az emberi ostobaság azonban minden alkalommal mellbe vág. Az elején szeretném leszögezni: egyáltalán nem kötelező kedvelni a kutyákat. Kutyát tartani nem kötelező, senkitől nem várom el, hogy akár a gyerekeket, akár a kutyákat szeresse. Mindenkinek jogában áll véleményt mondani, de az nem lenne nagy baj, ha ezt úgy tenné, hogy legalább minimális tudással rendelkezik az adott témában.

Rendszeres olvasóink tudhatják, hogy a szerkesztőségünk eléggé elkötelezett kutyabarátokból áll, igen jól állunk mentett kutyusokkal, az a kedvenc fajtánk. Az én szűk családomban három mentett kutyus él, a tágabb családomban ennek a többszöröse. Távolról sem vagyok szakértője a témának, de azért van némi rálátásom. Az én gyerekeim – ahogy én magam is – kutyák mellett nőttek fel, ahány kisbaba vagy kisgyerek van a családban, ott kutya (vagy éppen több kutya) is van, tehát bátran állíthatom, láttam már kutyát gyerekkel játszani.

Először is: a kutya nem terjeszt fertőzést, ha egészséges. Amennyiben a kutya családtag, a gazdi figyel az eb egészségére, rendszeresen viszi állatorvoshoz, megkapja az oltásokat, a féreghajtót, az élősködők elleni védelmet (kullancs, bolha), rendszeresen gondozzák a szőrét, akkor az a kutya kevésbé veszélyes a baba egészségére, mint a ritkán látott rokon, aki összecsókolgatja a kicsi arcát, kezét, csupa szeretetből. Ugyanis az állatról-emberre terjedő betegség nem gyakori, az emberről-emberre terjedő pedig az. Ha egy kisbaba kutya vagy kutyák mellett nő fel, a szervezete hozzászokik a kutyaszőrhöz és mindenhez, ami azon van. Éppen úgy, ahogy hozzászokik a szülei bőrén vagy a környezetében lévő baktériumokhoz is.

Nem kell ezzel egyetérteni, de több kutatás bebizonyította: a kutya mellett felnövő kicsik szervezete ellenállóbb a betegségekre, allergia és asztma sokkal kevésbé alakul ki náluk, mint a sterilebb környezetben cseperedő kortársaiknál.

Én a saját családomban és közvetlen környezetemben azt tapasztaltam, hogy a kutya egy bizonyos kor után a legjobb játszópajtás. Ehhez persze kell az is, hogy azt a kutyát ne akkor hozzák haza a tenyésztőtől vagy a menhelyről, ne is a kert végén lévő láncról oldják le, hanem családtag legyen évek óta, a gazdik ismerjék és pontosan tudják, mire hogyan reagál.

Azok a kutyák, melyeket én ismerek, sokkal okosabbak és érzékenyebbek, mint azt az ember gondolná. Amikor családi összejövetel van nálunk, a mi harminc kilós kutyánk angyali türelemmel engedi, hogy apró kezek huzigálják a szőrét, fülét, boldogan elfekszik és tűri, hogy ügyetlen ujjacskák fésüljék, fonják a szőrét. A gyerek belenyúlhat a tányérjába, a szájába, kiveheti a fogai közül az ételt. Soha nem fordult elő, hogy a kicsik ne lettek volna teljes biztonságban a kutyák mellett.

Ha egy gyerek olyan szerencsés, hogy születésétől kezdve van egy négylábú barátja, az a barát rengeteg dologra meg fogja tanítani. És az a barátság egy életre szól, egy egész kutyaéletre. Az persze a szülő felelőssége, hogy ismerje azt a négylábút és tudja, bízhat benne, és az ő felelőssége, hogy amikor a kicsi még nem tudhatja, hogyan kell bánni a másikkal, akkor figyeljen és ha kell, közbelépjen. Mégpedig az állat védelmében, mert nem fog odakapni, nem fogja védeni magát.

Bárkinek joga van mást gondolni, én azonban meg vagyok győződve arról, hogy a kutyák sokkal okosabbak és sokkal érzékenyebbek, mint azt sokan gondolják. Az a baba, akinek kutyabarátja van, szerencsés. Egy életre szóló ajándékot kap, semmi mással nem pótolható útravalót, mégpedig olyat, ami egész életében hasznára lesz. Sajnálom azokat az embereket, akik úgy vélik: a kutyának láncon a helye, jó neki retkesen, loncsosan, ha beteg, meggyógyul vagy elpusztul, elég néha egy kis maradék moslékot elé lökni, veréssel kell nevelni. Aki ezt gondolja, semmit nem tud és semmit nem ért ebből az egészből. És nem is kap semmit abból a rengeteg ajándékból, amit csak a kutyák tudnak adni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!