NEHAZUGGY

Lónak lenni jó

Pável Melinda | 2020. Július 12, Vasárnap | 11:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem mindenhol, természetesen, mert hallhattunk már valahol étlen-szomjan ottfelejtett lovakról, akiket az utolsó pillanatban mentettek ki az áldatlan körülmények közül, meg aztán a falusi szekérhúzó lovak sorsa se éppen irigylésre méltó, de azért ha van reinkarnáció, a következő életemben ló szeretnék lenni a mezőhegyesi ménesbirtokon. Esetleg tehén, mert ott a szarvasmarháknak is nagyon jó dolguk van, olvastam, hogy van nekik vízágyas pihenőhelyük például. Hogy az milyen lehet, el se tudom képzelni, ha egyszer lesz róla film, okvetlenül megnézem, mindenesetre jól hangzik.

Még 2016-ban szerezte meg az állam, kemény 2,1 milliárd forintot fizetett érte, és azzal a mozdulattal Lázár János felügyelete alá is helyezte lovastól, mindenestől, azzal a céllal, hogy tegye nyereségessé az ott folyó tevékenységet. Korábban is nyereséges volt, de gondolom, nem eléggé, bizonyára ezért történtek mindenféle átalakítások, beruházások, amelyekről egyelőre csak annyit tudni, hogy borzasztó sokba kerültek, majd egyszer valamikor talán gyümölcsöznek is, most leginkább nyelik a milliárdokat. Eddig már a sokszorosát sikerült beleölni az egykori vételárnak, és még nincs vége. Éppen most nyert el a ménesbirtok 8,5 milliárd forintot nemzeti öntözési mintaprogramra, kövér fű nő majd arrafelé, épp olyan lesz a táj, mint amikor a magyarok belovagoltak a Kárpát-medencébe, és amikor a lovak megpillantották az itteni legelőt, egy tapodtat se akartak tovább menni, így lett nekünk kétezer éves múltunk, tehát lényegében a lovaknak köszönhető. Keserű igazságtalanság, hogy míg a turulnak szobrokat emelünk mindenfelé, a ló nem kapja meg ugyanezt a tiszteletet, nagyon sok szobor lovat is ábrázol ugyan, de csak mint kelléket, mindig az a fontos szereplő, aki ül rajta, pedig hát a ló ugyanúgy ott volt a jelentős eseményeken.

Egy ménesbirtok nemcsak arra való, hogy ott legelésszenek és nyargalásszanak a lovak, hanem üzleti vállalkozás is. Lótenyésztéssel is foglalkoznak, az ilyen helyeken született és nevelt kiváló vérvonalú paripák iránt nagy az igény, régen főleg a katonaság jelentkezett komoly kereslettel, de ma már ez nem jellemző, főleg sportcélokra és versenyekre kerülhetnek innen az állatok. Nem tudom, hogyan állunk most lovas vadászatok dolgában, vagy vannak, vagy nincsenek, majd elmondja talán, aki tisztában van ezzel, de azért az előkelőbb körökben ma is szokás kilovagolni. Nem mondom, hogy az úri osztály passziója, mert ugye nálunk olyan, hogy úri osztály az nincs, meg munkásosztály sincs, hogy akkor mi van, azt a fene se tudja. Mindenesetre vannak emberek, akik nem háromszáz négyszögöllel rendelkeznek, hanem akkora birtokaik vannak, hogy azt még nézni is fárasztó, nemhogy bejárni, nem vitás, hogy kellenek is oda a lovak. Vannak emellett lovardák szép számmal, mert a magyar ember lóra termett, lovagolnak is szép számmal, mert az állítólag nagyon jó dolog. Nem tudom, mert én még nem próbáltam, sőt, tartok tőle, hogy már nem is fogom kipróbálni.

Annak idején a gyerekeimet se hordtam lovagló órákra, pedig mondták, hogy nagyon jól hat a személyiségükre a ló, mert nagyon szeretni való, okos állat. Kétségkívül nagyon szimpatikusak a lovak, de már akkor meglehetősen borsos ára volt az ottani tanulmányoknak, nem tudtam volna finanszírozni mind a három lovasiskoláját, ezért úgy döntöttem, hogy inkább egyik se kapja meg. Szerencsére nem is vágytak oda. Igaz, hogy megemlítettem, hogy a ló, bár szimpatikus állat, nemcsak szép, de rúg, sőt, harap is, így mi inkább a kutyát kedveltük, mert azt megengedhettük magunknak. Ha valamelyik most, felnőtt létére mégis meg találna gazdagodni és egyszer csak azon venné észre magát, hogy milliárdjai vannak és már csak egy ló hiányzik az élete teljességéhez, hát majd vesz magának egyet vagy akár sokat, megtanul lovagolni, gondolom, felnőttként is képes rá az ember.

Mindent egybevetve a lovak felettébb nagy megbecsülésnek örvendenek hazánkban, a ménesbirtok környékén lakók némelyike biztosan megállapította már, hogy egy átlagembernek nincs olyan jó dolga, mint arrafelé a lovaknak. Bár lószolárium még nincs vagy legalábbis arról nem hallani, az máshol van, de minden egyéb extrát megkapnak az állatok, ráadásul egy ilyen lógazdaság egy csomó munkahelyet is teremt, hiszen szükség van lovászokra, meg más dolgozókra is, főzni ugyan nem kell a lovakra, de nagyon sok egyéb feladat van körülöttük, kellenek a szorgos kezek, így sokak számára jelent megélhetést egy ilyen ménes. Büszkék lehetünk az itteni tiszta vérvonalú jószágokra, ők is a mi nemzeti kincsünk. Elmondhatjuk, hogy ma Magyarországon ha embernek nem is, de lónak lenni jó.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!